Velence - Egy álom megvalósul

Gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy évekkel ezelőtt végre eljuthattam Olaszországba - egészen pontosan Velencébe. Bár azóta már megjártam Milánót is (erről is olvashatsz hamarosan), a lagúnák városa számomra örök élmény marad. Elcsépelten hangozhat, de ez az a hely, amit egyszer tényleg mindenkinek látnia kell.

Velencei városlátogatásunk időpontjául – ahogyan a legtöbben – mi is a februári, karneváli időszakot választottuk. Persze ekkor számolni kell a hatalmas tömeggel, mégis nagyon csábítóak lehetnek az autóbuszos kirándulások szinte filléres áraikkal. Bevallom, én már annyira vágytam rá, hogy láthassam ezt a csodát, hogy az sem érdekelt, ha oda-vissza az autóbuszon kell aludnunk és kerülgetnünk kell az embereket a sikátorokban.

Nem volt szükség gumicsizmára

Bevallom, kicsit féltem, hogy gumicsizmával kell útnak indulunk, ugyanis utazásunk előtt két héttel még az acqua altával, azaz a magas vízállással küzdöttek a helyiek. Évről évre problémát jelent ez a városban, ilyenkor a főbb tereket bokáig vagy térdig érő tengervíz borítja, de szerencsére mire odaértünk, már nyoma sem volt a jelenségnek. 

Végül az éjszakai utazást követően a hajnali órákban érkeztünk meg Punto Sabbioni kikötőjébe, ahonnan hajóval indultunk tovább Velencébe. Előbb azonban fakultatív kirándulásként még útba ejtettük a mesés Buranót (erről ide kattintva olvashatsz részletesen), illetve az üveggyártásáról híres Murano szigetét.

Ezután indultunk tovább Velencébe és már nem kellett sokáig várni, hogy feltűnjön előttünk a távolban a város sziluettje a Szent Márk téren magasodó Campanilével. Bár kissé hideg, borongós idő volt, a páratlan látványt mindenképp meg kellett örökítenem fényképezőgéppel is.

Miután kiszálltunk a hajóból, idegenvezetőnkkel együtt elindultunk, hogy felfedezzük a várost. Először a Sóhajok-hídját ejtettük útba. Anyukámtól, aki már járt itt, nagyon sokat hallottam róla, így egy kicsit az én szívem is megdobbant, amikor először megláttam. Nem olyan nagy, mint képzeltem, mindössze 8 méter hosszú: a Dózse-palotát és a börtönt köti össze. A rabok ezen keresztül vonultak át a zárkáikba, a legenda szerint fájdalmas sóhajaikról kapta a nevét a híd.

Turisták és galambok mindenhol

Hamarosan beértünk a központba, a turistákkal és galambokkal zsúfolt Szent Márk térre. Az egyik oldalon a Dózse-palota húzódik, amelynek falain belül csodás képtár található. Aki azonban be akar jutni, számítson rá, hogy órákig sorban kell állnia.

Közvetlenül mellette helyezkedik el a Szent Márk székesegyház. A XI. században készült el, de a történelem során folyamatosan alakítottak rajta, így több kor stílusjegyei is felfedezhetőek rajta. Nem csak kívülről gyönyörű, belül is mesés mozaikok borítják. Nagyon fontos épület ez Velence történelmében, itt mutatták be a megválasztott dózsét, pápák és külföldi uralkodók jártak itt, és itt tettek esküt a messzire induló hajókapitányok is.

A tér másik felén magasodik a maga csaknem 100 méterével a Campanile, azaz a harangtorony. És fontos megemlíteni a piazzán magasodó két gránitoszlopot is: az egyik tetején Sárkányölő Tódor, míg a másikon a város jelképe, a szárnyas oroszlán látható.

A csodás Canal Grande

A teret elhagyva elindultunk a város központja felé. Amerre néztünk, szűk sikátorokat, gondolákkal zsúfolt csatornákat láttunk, szinte úgy éreztem, ha nem lenne velünk idegenvezető, eltévednénk. Végül kilyukadtunk a Ponte di Rialtónál és megpillanthattuk a Canal Grandét, amelyről már annyit hallottunk korábban. Fantasztikus pillanat volt! Valahogy mindig meghatódom, ha olyan helyre juthatok el, amelynek fotóit korábban ámulattal, sóvárogva néztem a szobámban. Ilyen volt az is, amikor Milánóban feljöttünk a metróból és először láttuk meg a grandiózus dómot. De erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó…

A hídnál természetesen készítettünk jó néhány fotót, majd szabad programként egészen az esti vacsoráig sétálgattunk a városban. A paloták a Canal Grande mellett egyszerűen lenyűgözőek. Megtaláltuk az úgynevezett aranyházat, azaz a Ca’d’Orót is. Ez a város egyik legrégebbi épülete, kívülről elnyűgöző gótikus motívumok tarkítják homlokzatát.

A közel 4 kilométer hosszú, S-alakú csatornán egyébként összesen négy gyalogos híd ível át, sétánk során kettőn át is sétáltunk. A Ponte di Rialto mellett kerestünk egy másikat is, azt, amelyik legközelebb esik a Santa Maria della Salute templomhoz. Bár kissé távolabb esik a központtól, ez az az épület, amit mindenképp meg akartam közelebbről is nézni. Az elegáns barokk templom belülről is csodaszép, a főoltáron kívül hat mellékoltár is található benne.

Bevallom, a kevés alvástól és a sok sétától ekkor már nagyon fáradtnak éreztük magunkat. A Szent Márk tér közelében még beszereztem egy aprócska, szárnyas oroszlánt ábrázoló szuvenírt és egy képeslapot a gyűjteményembe, majd a csoporttal elvonultunk egy kis utcában lévő étterembe. A paradicsomos pasta valami isteni volt, feltöltött energiával. Sajnos ezután búcsút kellett vennünk a várostól, de mégis boldogan szálltam fel a hajóra, hiszen ismét fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb.

Kapcsolódó bejegyzés:

Burano, a világ legszínesebb városa

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Kirándulás Pozsonyba

Pozsonyban eddig csak átutazóban jártunk, átsuhantunk a Duna fölött átívelő hídon és távolról néztük, hogyan magasodik a város fölé az impozáns, négyszögletű vár. Már ekkor eldöntöttük, egyszer majd közelebbről is szemügyre vesszük a szlovák fővárost.

Egy borongós, szombat reggelen, még kissé álmosan szálltunk fel a Pozsonyba tartó buszra. Útközben eleredt az eső, így az izgalmas várakozást felváltotta egy kis aggodalom: nem szerettük volna, ha egész nap esernyőt tartva kell várost néznünk. Szerencsére nagyjából két óra múlva Pozsonyban már csak a tócsák emlékeztettek a reggeli égszakadásra.

Eltévedni nem lehet

A buszállomás nagyjából negyedórára van a belvárostól és mivel szeretünk sétálni, gyalog indultunk el célunk felé. Bár a biztonság kedvéért vittünk magunkkal térképet (igen, kissé régimódiak vagyunk), ám e nélkül sem tévedtünk volna el: a vár és a Mihály-kapu hagymakupolás tornya remek tájékozódási pontként szolgál, legyünk bárhol a városban, előbb-utóbb megpillanthatjuk valamelyiket.

A központba érve az úgynevezett sétatéren kötöttünk ki, amelynek éke a Szlovák Nemzeti Színház és az előtte álló Ganümédész-kút. A tér szinte mindig nyüzsög, igazi fesztiválhelyszín ez, alig van az évnek olyan időszaka, hogy ne legyen itt felállítva egy ideiglenes színpad a különböző zenészek, előadók számára. Árusok árulják fabódékban portékáikat, kapható itt mindenféle szuvenír, a vár kicsinyített másától egészen a legismertebb pozsonyi nevezetességeket ábrázoló hűtőmágnesig, képeslapig. Természetesen rengeteg a turista, akiknek szállásért sem kell messzire menniük, hiszen a tér egyik felén helyezkedik el a Carlton Hotel impozáns, több száz éves épülete.

Sorban állás egy szoborért

A sétatértől nem kell messzire mennünk, hogy rábukkanjuk a város egyik legismertebb szobrára. Kandi nem más, mint egy csatornából leskelődő, vidám férfialak. Bár központi helyen van, bevallom, csak nehezen találtuk meg, hiszen leginkább előre néztünk és nem a földön keresgéltük a látnivalókat. Végül gyanús lett, hogy az egyik saroknál feltűnően nagy tömeg ácsorog. Közelebb léptünk és megláttuk a kedves kis alakot. Nehéz volt hozzáférni, csaknem sorban állás volt a „kegyeiért”, hiszen mindenki vele akart fotózkodni, de ha már ott voltunk, kivártuk a sorunkat és sikerült egy közös képet készítenünk vele.

A belváros szerves részét képezik a hangulatos sétálóutcák, amelyek tele vannak kávézókkal, cukrászdákkal, fagyizókkal és éttermekkel. Ha elfáradtunk a városi sétában, érdemes beülni egy finom kávéra vagy éppen az utánozhatatlan helyi specialitásra, a sztrapacskára. A központot rend és tisztaság jellemzi, igazán jól esik a történelmi épületek között andalogni. Az egyik legszebb része a városnak a korzó, amelynek végén találjuk a város egyik szimbólumává vált Mihály-kaput. Egykor négy kapun keresztül lehetett belépni a városba, mára már csak ez az egy maradt belőlük. Jelenleg múzeum működik benne, de ha inkább kihagynánk ezt a kulturális programot, akkor is érdemes a toronyba felmenni, hiszen fentről csodálatos kilátás nyílik a városra.

Ha lenézünk a földre, a torony alatt találjuk az úgynevezett nulladik kilométert. Nem más ez, mint egy aranyozott kör, azt mutatva, hogy a világ fővárosai hány kilométerre fekszenek Pozsonytól. Sajnos csak utólag tudtuk meg, hogy a helyhez egy hiedelem is kötődik, amely szerint áthaladva a kapu alatt nem szabad egy szót sem szólnunk, különben nem sikerül a vizsgánk vagy ami talán még ennél is rosszabb: nem megyünk férjhez. Egy nap alatt összesen kétszer sétáltunk át alatta és mindkétszer beszélgettünk… Nos, most már nem tehetünk semmit, legfeljebb csak reménykedhetünk benne, hogy a babona ez esetben nem válik valósággá.

Magyar emlékek mindenhol

A várost járva az utcakövekbe ékelve koronát ábrázoló, aranyló szimbólumokat is felfedezhetünk, ezek jelzik az egykori koronázási útvonalat. A Szent Márton-székesegyháztól indulva áthalad a Mihály-kapu alatt és a koronázási dombnál ér véget. A magyarok számára igen jelentős nevezetesség a Mihály-kaputól nem is oly messze lévő egykori Magyar Királyi Kamara épülete is, amelyben 1848-ig a rendi országgyűléseket tartották.

Elhagyva a Szent Márton-székesegyházat és Pozsony egyik legismertebb épületét, a rokokó stílusban épült Jó Pásztor Házát, azaz az Óramúzeumot - amelyet a kontinens legszűkebb épületeként tartanak számon -, meredek utcákon felfelé kaptatva juthatunk el a várhoz. Bár először azt gondoltuk, ez bizony igen fárasztó séta lesz, lassú tempóban 10-15 perc alatt már ott voltunk a várkapunál és még csak ki sem melegedtünk közben.

Odafent szinte mindig garantált a tömeg, a várral szemben állva mindenki igyekszik egy-egy szelfit készíteni természetesen úgy, hogy a háttérben jól látszódjon a csodás panoráma a Duna-parttal és az Új híddal, amelyet az úgynevezett UFO díszít. Szó, mi szó, a híd pilléreire épített kilátó, amelyben egy étterem is helyet kapott, valóban egy repülő csészealj hatását kelti. Mielőtt azonban jobban megismerkednénk a földönkívülivel, érdemes még elidőzni a vár környékén.

A díszkert nemrég hatalmas átalakításon ment át, és gyakran az a vád éri, hogy túl kevés füves területet hagytak benne az építők, mégis azt kell mondanunk, hogy a végeredmény csodaszép lett. Igazi boldogság bejárni és elücsörögni a sövények között kihelyezett padokon. Aki vonzódik a történelmi emlékekhez, az akár több órát is eltölthet a vár felfedezésével, amelynek falain belül megtekinthető a kincstár gyűjteménye, valamint számtalan más tárlat is.

Látogatás a földönkívülinél

Elbúcsúzva a vártól elindultunk a Duna-part felé. Pozsonyban több kilátópont van, de a legnagyobb élményt kétségtelenül az UFO nyújtja. Már maga a megközelítése is nagyon érdekes: míg az autósok odafent haladnak a hídon, addig a gyalogosok egy szinttel lejjebb, a híd oldalában tudnak közlekedni. Ha eljutottunk a ferde pillérig, jegyet kell váltanunk, hogy aztán lifttel feljuthassunk az étterem szintjéig. Aki szeretne, bátran fogyaszthat is, a kör alakú étterem folyamatos, lassú, forgó mozgásban van, így étkezés közben az egész környékre ráláthatunk. Aki a kitűnő, ám kissé borsos árú fogások helyett csak a panorámára kíváncsi, öltözzön fel alaposan, hiszen az étteremmel ellentétben, a kilátó már nem fedett, ki kell hozzá menni a szabad levegőre és gyakran igen erős szél fúj odafent.

Természetesen a látványért megéri megküzdeni a széllel, hiszen tiszta időben nem csak Pozsonyra, hanem a szomszédos Ausztriára és Magyarországra is ráláthatunk. A távoli szélmalmok, a hófehér vár és a messzi panelházak apró maketteknek tűnnek, semmiképp nem szabad kihagyni ezt a nem mindennapi látványt.

Bár csupán egy napunk volt Pozsonyra, a főbb nevezetességeket ennyi idő alatt is sikerült megnéznünk. Hangulatos és barátságos város, arról nem is beszélve, hogy könnyen elérhető és viszonylag olcsó. Aki kedveli a városlátogatásokat, ne habozzon a szlovák főváros felé venni az irányt.

Kapcsolódó bejegyzések: 

Csodálatos Kassa!

A Felvidék csodás tájain

Burano, a világ legszínesebb városa

Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha szépségük alapján sorba kellene állítanom azokat a helyeket, ahol eddig jártam. Azt azonban nyugodtan kijelenthetem, hogy Burano az elsők között szerepelne a listámon!

Az álom megvalósul

Hosszú évek óta csodálattal nézegettem képeket arról az aprócska, mesebeli olasz szigetről, amelynek házai elképesztően élénk színekben pompáznak, előttük pedig csónakok ringatóznak a csatornában. Nem volt tehát kérdés, hogy a várva várt velencei kiruccanásunk során (ide kattintva olvashatsz róla) útba ejtjük a lagúna másik gyöngyszemét, Buranót is!

Borongós, hűvös februári reggelen érkeztünk meg hajóval a szigetre, amely úgy tűnt, még javában az igazak álmát alussza. A szuvenírboltok még akkor kezdték el kipakolni portékáikat, a terek üresen álltak, egy idős néni pedig lassú mozdulattal nyitotta ki az egyik színes ház felső emeletén lévő zsalugátert. Ügyet sem vetett turistacsoportunkra, bizonyára neki ez mindennapi látványnak számított.

Ha nem lennének turisták, valószínűleg az élet is megállna itt. Mindössze 3 ezren lakják a települést, és míg korábban a helyiek halászatból, csónak- és csipkekészítésből éltek, ma már leginkább a turizmus a fő megélhetési forrás. A buranói csipke egykor az egész kontinensen keresett cikk volt, később csipkekészítő iskolát is nyitottak, ma azonban már ez is csak múzeumként funkcionál.

Szabályozzák a színeket

Természetesen a legtöbb ember a színes házak és romantikus csatornák látványa miatt érkezik Buranóra. A legenda szerint valamikor ezek az élénk színek segítették a halászokat, hogy hazataláljanak a ködös időben. Nem tudjuk, tényleg így történt-e, mindenesetre a mai napig szigorú szabályok érvényesek: az önkormányzat határozza meg, hogy az adott épületet milyen színűre festhetik.

A kisváros főbb nevezetességei közé tartozik a fentebb említett csipkekészítő iskola, valamint a főtér, amelynek közelében áll a buranói „ferdetorony”, vagyis a Szent Márton templom.

Igazi csoda ez a hely, minden percét imádtuk annak a másfél órának, amit itt tölthettünk. Szívesen elidőztünk volna még Buranón, ám tudtuk, mennünk kell, hiszen vár ránk Velence!

Kapcsolódó bejegyzés:

Velence - Egy álom megvalósul

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

5 érdekesség, amit nem tudtál Budapestről

Tudtad, hogy eredetileg a körút helyén hajózható Duna-csatornát terveztek? És azt, hogy a városligeti Vajdahunyad vára először fából készült el? Ezekről és további budapesti érdekességekről is olvashatsz ebben a blogbejegyzésben!

Hajózható csatorna az Oktogonnál

Ma már nehezen tudnánk elképzelni, de az Oktogon környékére eredetileg hajózható Duna-csatornát terveztek. Végül azonban a magas költségek miatt elvetették az ötletet, és így épült meg helyette a körút.

Budapesti kéregvasút

1896-ra, a millenniumi ünnepségekre készült el (London után) az európai kontinensen elsőként a földalatti vasút Budapesten. Ez nem más, mint egy úgynevezett kéregvasút, hiszen ellentétben a többi fővárosi metróvonallal, ezt nem alagútba építették. Hatalmas árkot ástak, majd azt födémmel borították.

Fából készült Vajdahunyad vára

A városligeti Vajdahunyad vára szintén az 1986-os millenniumi ünnepségekre készült el Alpár Ignác tervei alapján. Az építészt arra kérték, készítsen egy olyan épületet, amely egyesíti az összes művészeti stílust. Ő pedig nem tett mást, mint végigjárta az országot és végül tökéletes összhangba rendezte a különböző elemeket. Az épületcsoporton felfedezhetőek román, gótikus, reneszánsz és barokk stíluselemek is. Érdekesség, hogy eredetileg fából készült, majd akkora sikert aratott, hogy maradandó anyagokból, kőből és téglából is felépítették a Városligeti tó mesterséges szigetén.

Mocsár a Városliget helyén

A Városliget egykor Ökrösdűlő névre hallgatott. A terület nem volt más, mint egy legelő, benne egy mocsárral. 1755-ben fel akarták számolni a mocsarat, de a fűzfaültetés kudarcba fulladt, mert senki nem gondozta a növényeket. Végül II. József korában történt meg a csatornázás és a fásítás, de a tényleges parkosítás (útépítés, tó kialakítása, stb.) csak a XIX. században, József nádor tevékenysége nyomán kezdődött el.

A hölgyek nem korcsolyázhattak

1870-ben nyitotta meg a kapuit a Városligeti Műjégpálya, Európa legöregebb és legnagyobb szabadtéri mesterséges korcsolyapályája. Ekkor azonban még illetlenségnek számított, ha egy hölgy korcsolyázott, ezért többnyire férfiak használták. Báró Eötvös József volt az, aki először kijelentette, hogy a nők számára is nagyon fontos a friss levegőn végzett testmozgás. A jégkorcsolyázás virágkora csak azután kezdődött, hogy mindkét nem birtokba vehette a pályát.

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Városliget tavasszal

4 hely, amit imádok Óbudán

Sétahajókázás és borkóstolás - 4 dolog, amit nem hagyhatsz ki a festői Elzászban!

Korábban már írtam Elzász igazi kis ékszerdobozairól, többek között Sélestatról és a mesebeli Colmarról, most pedig megmutatom, mit érdemes csinálni még a francia tartományban! Végigjártam és kipróbáltam mindet, vágj bele Te is!

Fedezd fel hajóval Strasbourgot!

Strasbourgot nem csak gyalog érdemes felfedezni, hanem sétahajóval is. Az úgynevezett Batorama hajók egy része felül teljesen nyitott, így fényképezni is lehet róla, másik része pedig fedett, átlátszó tetővel, ami esős és hűvösebb időben ideális. A belvárosból indul és egészen az Európai Parlamentig megy, majd onnan fordul vissza. Így nem csak a történelmi épületeket csodálhatjuk meg róla, hanem a kissé távolabb lévő modern városrészt is.

Látogass el a Haut-Koenigsbourgi várba!

Aki szereti a történelmet, az nem fog csalódni Haut-Koenigsbourg középkori várában sem. A Vogézek domboldalán húzódó nevezetesség már messziről jól látható - kivéve, ha a látogató olyan rossz idő fog ki, mint mi: ott jártunkkor egy hatalmas esőfelhő borította be az egész tájat. Mondanunk sem kell, normál időjárási viszonyok mellett messzire elláthatunk fentről (idegenvezetőnk elmondása szerint innen jól kivehető a németországi Fekete-erdő is), de mi sajnos semmi mást nem láttunk, csak a tejfehér ködöt. A történelem folyamán többször lerombolt vár ma már teljesen fel van újítva, belseje pedig bútorokkal van berendezve, amelyek azt ábrázolják, hogy élhettek itt egykor.

Járd végig az elzászi borutat!

170 kilométer hosszan, képeslapra illő tájon fut végig a tartományon az elzászi borút, amely a leghangulatosabb falvakat köti össze. Ha kedvünk tartja, felfedezhetjük a környéket autóval, de akár biciklire is pattanhatunk, majd amennyiben megkívánunk egy finom nedűt, megállhatunk a helyi fogadóknál, ahol akár szállást is kaphatunk éjszakára. Elzászban egyébként összesen 7 féle szőlőt termesztenek, Sylvanert, Pinot Blanc-t, Pinot Noir-t, Pinot Gris-t, Rizlinget, Muskotályt és Traminit. Érdekesség, hogy ezekből csupán a Pinot Noir a vörösbor/Rosé, a többi fehér.

Keresd fel az első világháborús frontvonalat!

A történelem rajongóinak nem csak a fentebb említett Haut-Koenigsbourgi várba érdemes ellátogatniuk, hanem az első világháború egykori frontvonalához is, a Colmartól nem messze, a Vogézek hegyvonulatainál húzódó Le Linge-hez. Ahol az egyik legvéresebb francia-német küzdelem folyt 1915-ben, ott ma már múzeum működik. A látogatók bejárhatják az egykori lövészárkokat, végignézhetik a háborús fegyvereket, eszközöket és a kiállított katonai ruhákat, valamint betekintést nyerhetnek abba, hogyan éltek és harcoltak a férfiak a csatamezőn hóban és fagyban - az élményt garantáltan nem felejtik el.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Francia Idegenforgalmi Hivatalnak és a WizzAirnek!

Kapcsolódó bejegyzés: Franciaország ékszerdobozai - Elzász legszebb helyeit Neked is látnod kell!

Franciaország ékszerdobozai - Elzász legszebb helyeit Neked is látnod kell!

Korábban már nagyon sok fotót láttam Elzász takaros kisvárosairól, és mindig arról álmodoztam, hogy egyszer élőben is megcsodálhassam Franciaország keleti szegletét. Szerencsére nem is kellett olyan sokáig várnom, múlt héten ugyanis 4 napom volt rá, hogy felfedezzem a tartományt!

Strasbourg

Az első napot a tartomány fővárosában, Strasbourgban töltöttük. Repülőgépünk a határ túlsó oldalán, a németországi Karlsruhéban (Baden-Baden) tett le bennünket, onnan pedig busszal nagyon hamar eljutottunk úti célunkig. Érdekesség, hogy a két országot a Rajna-folyó választja el, amin több híd ível át, a helyiek pedig gyakran gyalog járnak át vásárolni Strasbourgból a már Németország területén lévő Kehlbe.

Miután becsekkoltunk a hotelbe, elindultunk felfedezni az Ill-folyó ölelte, világörökség részét képező történelmi belvárost elsőként hajóval, majd gyalogosan is. Mondanom sem kell, teljesen lenyűgöztek bennünket a tartomány védjegyévé vált hangulatos, fehérre meszelt, fagerendás épületek. Az elzászi faszerkezetű házakról tudni kell, hogy csupán a felső részük készült fából, az alsót kőből építették, hogy egy esetleges tűzvész ne okozzon hatalmas károkat.

Obernai

Másnap a Strasbourgtól délre fekvő bájos kisvárosba, a Vogézek keleti lejtőin húzódó Obernai-be vezetett az utunk. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de a szakadó eső ellenére is nagyon élveztük a gyaloglást a macskaköves utcákon. Sétánkat a színes tulipánokkal díszített főtéren kezdtük (ahol a tartomány védőszentjének, Szent Odile-nek a szobrát is megtalálhatjuk), elhaladtunk az óratorony mellett, megnéztük a régi zsinagógát, végül pedig az egykori városfalat.

Sélestat

Az Alsó-Rajna vidékén maradva a következő állomásunk Sélestat csendes kisvárosa volt. A közel 20 ezer lakosú település egyik legismertebb nevezetessége a Szent György templom, amely nem csak kívülről nyújt pompás látványt, hanem belülről is: érdemes megcsodálni a színes üvegablakait. A belváros látképét természetesen itt is a színes, fagerendás házak teszik teljessé, amelyek aljában lépten-nyomon édességboltra bukkanhatunk. Kirakatukból szinte hívogatnak bennünket a jó illatú, színes macaronok, a kuglófok és egyéb francia desszert-különlegességek, és ha szerencsénk van, egy-egy kedves eladó még egy kis kóstolót is ad nekünk, mielőtt bevásárolnánk belőlük.

Colmar

Kirándulásunk megkoronázásaként az utolsó napon ellátogattunk a Felső-Rajna vidéki Colmarba, Elzász igazi kis ékszerdobozába. A város összegyűjti mindazt, ami szorosan hozzátartozik a tartományhoz: a színes, favázas házakat, a hangulatos csatornákat, a számtalan virágot és a kiváló borokat. Aki szereti a kultúrát, látogasson el az Unterlinden Múzeumba, ahol Picasso és Monet műveit is megcsodálhatja, vagy keresse fel a város leghíresebb szülöttjének, a New York-i Szabadság-szobor alkotójának, Frédéric Auguste Bartholdinak a szülőházát. A romantikát kedvelőknek ajánljuk a "kis Velencének" is becézett városrészt, amely képeslapra illő látványt nyújt a csatorna mentén épült elzászi stílusú házakkal.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Francia Idegenforgalmi Hivatalnak és a WizzAirnek!

Kapcsolódó bejegyzés: Sétahajókázás és borkóstolás - 4 dolog, amit nem hagyhatsz ki a festői Elzászban!