Már többször jártunk Tihanyban, de eddig csupán az apátságot
és az onnan elénk táruló meseszép panorámát csodáltuk meg. Idén viszont
nyakunkba vettük ezt a bájos kis települést, bejártuk hangulatos utcácskáit,
felfedeztük a békésen hullámzó Belső-tavat és megtaláltuk az elveszettnek hitt
visszhangot is.
Balatonfüredről menetrendszerinti hajójárattal 20 perc alatt
átérünk Tihanyba. Ha ezt a lehetőséget választjuk, a kikötőtől egy igen meredek úton
juthatunk el az apátsághoz. Mi ezúttal autóval utaztunk, így egyből a
városközpontban találtuk magunkat. Mivel éppen a júliusi hőség tombolt, nem
lepődtünk meg a hatalmas tömegen, amely fogadott bennünket. Úgy tűnt, a többség
szívesen legelteti a szemét a bazársoron, az emberek különböző szuveníreket
vásárolnak, na és persze levendulát!
A levendula kellemes illatát már messziről érezni lehet. Ez
a nyugtató hatású, lila virágú növény a délebbi országokban őshonos, de például
itt, a Balaton mellett is hatalmas ültetvények találhatóak. Aratása a nyár
közepén történik, így nagy részük ott jártunkkor sajnos már virág nélkül
árválkodott.
A félszigeten, az egykori tihanyi vulkán helyén alakult ki a
Külső- és a Belső-tó. Előbbi mocsaras területe nem látogatható, utóbbi viszont körüljárható,
horgászatra is kiváló, sőt, télen akár korcsolyázásra is használható.
Sétánkat a Levendula Ház Látogatóközpontnál kezdtük, ahol egy
fából épített pallósoron, a nádason keresztül beláthattuk az egész tavat, és táblák
segítségével információt kaphatunk az itt élő állatfajokról is. Kíváncsiságomat
felkeltette a kiírás: vajon tényleg látunk-e a környéken vidrát, esetleg ürgét?
Nos, szerencsénk volt, a tó mentén, egy padról némán szemlélve a tájat, egyszer
csak előbukkant egy földalatti lyukból egy láthatóan éppen az ebédje után
kutató szürke kis rágcsáló!
A Belső-tó valóban csodálatos. A csónakokkal teli stég
mellől a lágyan fodrozódó víz még az éppen szemben lévő apátságot is
visszatükrözi. Azonban nemcsak az emberek, hanem a kutyák is jól érzik magukat
itt, számukra ugyanis van egy kijelölt fürdetőhely, ahol a forró nyári hőségben lehűthetik magukat.
A XI. század végén épült Tihanyi Apátság hófehér épülete királyként
magasodik a félsziget, és a Balaton fölé. Megéri ide is felkapaszkodni, hiszen
az I. András temetkezőhelyeként is ismert templom mellől pazar kilátás nyílik a
magyar tengerre.
Miközben az apró vitorlásokat szemléljük a kékeszöld árnyalatban pompázó
vízen, egy rövid sétát követően eljuthatunk a Visszhang-dombra, ahol egy fából
készült tábla jelzi a legendás echót. Korábbi tapasztalataink alapján azt
gondoltuk, a visszhang már rég eltűnt, de azért mégis megpróbálkoztunk egy hangos
kiabálással. A kiírás szerint, ha egy rövid, mély hangrendű szót kiáltunk az
apátság felé, akkor annak faláról néhány másodperc múlva visszaverődik a
hangunk. És láss csodát, egy rövid szünet után idén mi is meghallottuk az
általunk kiejtett köszöntést, a „Hahóóóó!”-t!
Kapcsolódó bejegyzés: Balatonfüred és a balatoni nyár
