Erdély telis tele van pompás természeti kincsekkel és kulturális értékekkel, amelyeket képtelenség lenne egy blogbejegyzésben összefoglalni. Most csupán 5+1-et szeretnék bemutatni, de talán ez is épp elég ahhoz, hogy az ember beleszeressen ebbe a mesés tájba!
1. A Gyilkos-tó
Erdély egyik legfestőibb látképe tárul a szemünk elé, ha ellátogatunk a Gyilkos-tóhoz. Nehéz elképzelni, hogy a Gyergyószentmiklóstól 24 kilométerre lévő, nyugalmat és békességet árasztó természeti képződmény miként kaphatta a „gyilkos” jelzőt, ám ha megismerjük a hozzá kapcsolódó legendát, megértjük okát. A monda szerint élt a környéken egy gyönyörű lány, akinek szerelmét még azelőtt elvitték katonának, hogy összeházasodhattak volna. Hogy bánatán enyhítsen Eszter, elindult sétálni a közeli fenyvesben, sétája közben azonban meglátta őt egy zsivány és elrabolta. A lány sikoltozása megindította az égieket és hatalmas villámlással, mennydörgéssel lecsaptak: maguk alá temették a lányt és elrablóját is, a megáradó patakok pedig elöntötték a völgyet.
Nem tudni, a történetből pontosan mennyi igaz, az azonban bizonyos, hogy a Gyilkos-tó létrejöttét valóban egy nagyobb vízözönnek köszönheti. 1837 nyarán annyi eső esett Hargita megyében, hogy a hegyekből lezúduló hordalék elzárta a patakokat és a víz megállt a fenyvesekkel teli völgyben. Az így felhalmozódó víz egy idő után megölte a fenyőket, amelyeknek ma már csak a tönkje látszik ki a vízből.
2. A Békás-szoros
A Gyilkos-tótól már nem kell sokat autóznunk, hogy eljussunk Erdély másik fontos nevezetességéhez, a Békás-szoroshoz. Egész Európában ritkaságnak számít, 200-300 méter magas, csaknem teljesen függőleges sziklafalak között húzódik. Itt folyik a Békás-patak és a szorost a Kis-Cohárd, a Csíki-bükk, a Mária-kő és az Oltár-kő veszi körbe. Utóbbi az egyik legszembetűnőbb, 1154 méter magas, csúcsán egy kereszt látható. Talán mondanunk sem kell, a hely a sziklamászók paradicsoma.
3. Szováta
Európa-szerte ismert fürdőváros Szováta. Több sóstó is körbeöleli, közülük a legnagyobb a Medve-tó, amely nevét onnan kapta, hogy felülnézetből úgy néz ki, akár egy medve kiterített bőre. Mivel sótartalma nagyon magas, a fürdőzők könnyebben fent maradhatnak az akár 35 fokra is felmelegedő víz felszínén. Rengetegen keresik fel a gyógyhatása miatt, állítólag a meddőséget is gyógyíthatja, de jót tesz a gyulladásos és reumatikus betegeknek is. Kellemes sétát tehetünk a kisebb tavak mentén, de érdemes a városközpontban is csavarogni egyet és felkeresni a 2016-ban átadott kilátót is.
4. Korond
Szováta és Parajd mellett az egyik legismertebb település a Sóvidéken Korond. A híres fazekasfalu mára igazi turistalátványosság lett. Csodaszép, fából faragott székelykapukban gyönyörködhetnek az ide látogatók és válogathatnak a különböző kerámiatárgyak között. A portékákat az út mentén, fabódékban árusítják a helyiek. Aki hosszabban is elidőzne a hangulatos kis községben, kipróbálhatja a kénes gyógyfürdőt is.
5. Kolozsvár
Ha Erdélyben járunk, feltétlenül ejtsük útba Kolozsvárt. Románia második legnépesebb városáról van szó, amely egyetemei, színházai miatt fontos kulturális központnak is számít. Legismertebb nevezetessége a főtéren magasodó gótikus stílusban épül Szent Mihály-templom, amelynek előterében Mátyás király lovas szobra látható. Impozáns méretekkel rendelkezik, tornya a rajta lévő kereszttel együtt eléri a 80 méter magasságot.
A központban találjuk még többek között a Nemzeti Színház csodás épületét, az ortodox katedrálist és a városházát. Érdemes több időt eltölteni a Kis-Szamos partján, a Sétatéren, és ha még egy kis nyugalomra vágyunk, keressük fel a botanikus kertet is.
+1 Bözödújfalu
Ha a klasszikus látványosságok mellett egyéb kuriózumokra is kíváncsiak vagyunk Erdéllyel kapcsolatban, keressük fel Bözödújfalut. Az egykori települést 1985-ben kezdték el kiüríteni, a helyére ugyanis víztározót építettek. A falut 1994-ben árasztották el, ekkor a házak teljesen víz alá kerültek. Csupán a templom tornya látszott ki egy ideig a vízből, 2014-ben azonban az sem bírta tovább és összeomlott. A helyiek 1995-ben egy emlékművel emlékeztek meg egykori lakóhelyükről.
Kapcsolódó bejegyzés:
Nagyvárad, a Körös-parti Párizs
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése
2020. március 25., szerda
2012. május 27., vasárnap
Nagyvárad, a Körös-parti Párizs
Oradea, Nagyvárad a paloták, a kávézók és
nem mellesleg Ady Endre városa. A költő több évig élt és alkotott Váradon, mi
csupán egy napot töltöttünk el a Körös partján, de e rövid idő alatt sem volt
nehéz megérteni, miért is szerette ezt a várost annyira a költő.
Utunkat a városközponttól kissé
távol eső Kanonok sor felkeresésével kezdtük. Miután végigsétáltunk a
hangulatos, hosszú, árkádos folyosón, az út túloldalán megcsodáltuk Románia
legnagyobb barokk stílusban épült székesegyházát.
A monumentális épület előtt Szent
László királyunk bronzszobra látható, mellette pedig a római-katolikus püspöki
palota és az azt körülvevő park.
Ezt a kis kitérőt követően
célirányosan elindultunk a városközpont felé. Utunk során érintettük a Petőfi Sándor
parkot, melynek közepén a költő mellszobra található. Beérve a városközpontba,
örömmel tapasztaltuk, hogy Nagyvárad nem csupán szürke panelházakból áll, a
Körös partjához egyre közelebb érve szebbnél szebb épületekbe botlottunk.
Nagyvárad sétálóutcáján rengeteg
palota található, közülük a legismertebbek az Apollo palota, amely a szecesszió
jegyeit viseli magán, illetve a toronnyal díszített Stern palota és a velencei
ihletésű Rimanóczy palota.
Ezen csodálatos épületek között
találjuk az Orsolya templomot és zárdát, ahol ma középiskola működik. A
városközpontban van a Bazár feltűnő épülete is, amelynek építését még a
XVIII-XIX. század fordulóján kezdték meg és ahol annak idején az elsők között
jelent meg a mozi.
Elhagyva a Főutcát, a Bazár alatti
átjárón keresztülsétálva lyukadunk ki az Állami Színházhoz. Az eklektikus
stílusban épült domináns épület első hivatalos előadását több mint egy
évszázaddal ezelőtt, 1900-ban tartották.
Közvetlenül a színház mellett
találjuk, a díszes Astória szállót, amelynek földszintjén annak idején irodalmi
kávéház működött – nem véletlenül volt ez Ady Endre kedvenc kikapcsolódási
helye.
A színház teréről már jól látszik a
folyó, elérkeztünk a Körös partjára! A látvány csodálatos: híd vezet át a túlsó
partra, ahol impozáns (neoklasszicista) épületével és sárga óratornyával a
Városháza emelkedik. Közvetlenül mellette pedig a Szent László templom
magasodik.
A tér másik oldalán húzódik a város
egyik legszebb épülete, a Fekete Sas Palota. Az épületegyüttes tetejét üveg
borítja, az ezen látható fekete madár az évek során Nagyvárad jelképévé vált.
Annak idején szállóként működött, illetve színielőadásokat is tartottak itt,
mára már főképpen üzleteknek és mozinak ad helyet.
Folytatva sétánkat elérkezünk a
Holdas-templomhoz, amelyet úgy építettek, hogy az óra alatt mutassa a hold
aktuális állását – ez a szerkezet még ma is működik! Az út túloldalán láthatjuk
a Görög-katolikus Püspöki Palota pirosló épületét.
A folyó partján hatalmas
kupolájával a Neológ zsinagóga magasodik. Szomorúan tapasztaltuk azonban, hogy
az épületet manapság már igencsak elhanyagolják… Annál jobb állapotban van
viszont a nem sokkal messzebb található Orvosi Egyetem, amely hatalmas belső
terével eredetileg kereskedelmi központként épült.
Kirándulásunk végéhez közeledve,
utolsó állomásként, ellátogattunk a nagyváradi vár romjaihoz. Sajnos az
erődítmény nagyon rossz állapotban van, ami nem is csoda, a történelem során
rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül: török, tatár seregek dúlták fel, hogy
csak néhányat említsek… A vár renoválása azonban már elkezdődött, így ha minden
igaz, hamarosan még nagyobb élményben lehet része, annak, aki felkeresi
Nagyváradot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















