A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kilátó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kilátó. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 4., szombat

Magyarország tetején - Ezúttal a Mátrában jártunk


Egy napos májusi délelőttön útra keltünk, hogy felfedezzük Magyarország legmagasabb pontját és annak környékét. Utunk során bejártuk az egész Mátrát, Kékestetőt érintve, Sástótól Sirokig.


Gyöngyös városát elhagyva, nem messze Mátrafüredtől találjuk hazánk legmagasabban fekvő tavát, a Sástót. Az üdülőhellyé kialakított környék a horgászok és a csónakázni vágyók kedvelt célpontja. A tó természetes módon jött létre, ám a 60-as években emberi segítségre volt szükség, hogy kikotorják, és ne lepje be azt teljesen az üledék és a növényzet.



A Sástó közelében kilátót építettek, amelyet eredetileg fúrótoronynak szántak. A sárga emelvény csak esőmentes időben használható, a kilengése elég nagy, ráadásul arrafelé gyakran fúj a szél. A kilátásért azonban mindenképpen érdemes fellépcsőzni, hiszen fentről az egész Mátra belátható.



Továbbindulva szerpentines út vezet felfelé a több mint 30 éve épült, Kékestetőn található tévétorony felé. Elérve a csúcsot, amelyet már csak gyalogosan közelíthetünk meg, egy nemzeti színre festett szikla jelzi az 1014 méter magasságot.


Innen indul Magyarország egyik leghosszabb sípályája, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a sík területekre. A panoráma ennél szebb már csak a 180 méter magas toronyból lehet, a kilátóként is funkcionáló építmény ugyanis belépő ellenében szabadon látogatható.


Utolsó állomásunk a Mátra keleti végében található siroki vár volt. A vulkáni eredetű hegy, amelyen a romos építmény fekszik, már messziről magaslik, lustáknak így nem is ajánlott a felkeresése. Aki azonban veszi a fáradságot és felsétál a várhoz, megcsodálhatja a maradványokat és a pompás kilátást.


A vár tulajdonképpen két részből áll: egy alsó és egy felső részből, amelyeket egy kisebb alagút választ el egymástól. Izgalmas érzésben volt részünk, amikor az erődítmény sziklába vájt részeit fedeztük fel, de a felső terület is ígért látnivalót: a falu felőli oldalon a megmaradt falon egy magyar zászlót lengetett a szél.



A vár ott jártunkkor még igen romos volt, csakis saját felelősségünkre látogathattuk, ám időközben már megkezdődött a felújítás, így a leendő látogatóknak garantáltan még ennél is nagyobb élményben lesz részük.


2011. december 14., szerda

Balatonfüred és a balatoni nyár…

Ez alkalommal egyik kedvenc magyar városomba szeretném elkalauzolni az olvasóimat, egy olyan helyre, amely engem olyannyira elvarázsolt, hogy hosszú-hosszú évek óta minden nyáron visszatérek ide legalább egy hetet eltölteni. Balatonfüred, amely nem csupán a fürdőzési lehetőségeiről ismert, mediterrán éghajlatával, a folyton nyüzsgő kikötőjével, a Tagore sétánnyal és kulturális rendezvényeivel méltán vívta ki a Balaton északi partjának fővárosa címet.


A város egyik legmeghatározóbb épülete és ma is működő intézménye a reformkori városközpontban található Állami Szívkórház, amely a múltban is rengeteg irodalmárnak, politikusnak hozott már gyógyulást. Az épületet gyönyörűen rendben tartott park övezi, fákkal, virágokkal illetve a Kossuth Lajos Forrással. A forrásnál megkóstolhatjuk az úgynevezett füredi savanyúvizet, amelyet már a XVIII. században gyógyvízzé nyilvánítottak.


A Szívkórház betege volt az indiai Nobel-díjas költő, Tagore is, aki a gyógyulása örömére fát ültetett a Balaton parton. Tettét még jó néhányan követték, így kialakítva a Tagore-sétányt. A fát állítók emléktáblái mellett a magyar történelem jeles személyiségeinek mellszobrait is megtaláljuk itt. (például Deák, Kisfaludy)
A sétány felől elindulva a kikötő felé találjuk a Halász és a Révész szobrát, akiknek lábát megsimogatva, a hagyomány szerint, a látogató visszatér Balatonfüredre. (És valóban! Nincs olyan alkalom, hogy ne érintenénk meg a csizmájukat...)




„…a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog.” Ez az idézet Jókai tollából származik, aki Balatonfüreden írta Az aranyember című művét. Ha ellátogatunk a Jókai Mór Emlékházba, belecsöppenhetünk a Jókai család mindennapjaiba és megismerhetjük a regény keletkezésének körülményeit is.
Az emlékház közvetlen közelében található a 2010-ben felújított Vaszary Villa, amely ma kulturális eseményeknek, aukcióknak és kiállításoknak ad otthont. A művészet iránt érdeklődők egy kávé mellett kibeszélhetik élményeiket az épület bejáratánál található Vaszary Kávézóban.


Ha Füreden járunk, semmiképpen se hagyjuk ki a Kisfaludy Galériát és Blaha Lujza nyaralóját. De ha éppen kirándulni lenne kedvünk és felfedezni a természetet, egy rövid túra keretében, a Tamás hegyen felfelé, eljuthatunk a Jókai kilátóba, ahonnan nemcsak hogy ráláthatunk a Tihanyi félszigetre, gyönyörű látképként szinte az egész Balaton elénk tárul! A kilátóhoz nem messze, a 120 méter hosszú mészkőbarlang, a Lóczy barlang várja az érdeklődőket.


Nyár lévén azonban, természetesen kell, hogy szóljunk a strandolási lehetőségekről is. Balatonfüreden három fizetős strand található. Ezek közül az első (a Tagore-sétány felől megközelítve) az Eszterházy-strand, amely leginkább a nagycsaládosokat várja: a balatoni fürdőzés mellett, kellemes hőmérsékletű medencébe is csobbanhatnak a vendégek. Balatonarács felé tovább sétálva találjuk a Brázay-strandot, amely kifejezetten a csendes pihenésre vágyók telephelye. A strandolók nyugalmát még a néhány éve erre a strandra épített kalandpark sem zavarja. Néhány méterrel arrébb, Arács felé haladva, találjuk a harmadik strandot, a Kisfaludyt, amely be kell valljam, a hosszú évek alatt a kedvencünkké vált! A strand területe hatalmas. Fiatalos hangulatával (mindig szól a zene), sportolási lehetőségeivel (nem csupán vízibicikli, hanem például strandfoci, illetve röplabdapálya is található itt), rendezvényeivel (sportjátékok, koncertek) igazán a szívünkhöz nőtt.
Ki-ki maga döntse el, milyen fajta kikapcsolódásra vágyik! Egy dolog azonban biztos: Balatonfüredben nem lehet csalódni, itt mindenki jól fogja érezni magát. Ez az a város, ahova mindig visszahúz a szívem…



Kapcsolódó bejegyzés: A tihanyi visszhang nyomában