A Felvidék csodás tájain

Sok-sok évvel ezelőtt az első külföldi utam alkalmával a Felvidéken jártam. Buszos túránk során a magyar határtól egészen Szlovákia szívéig, a Magas Tátráig hatoltunk, olyan természet és ember alkotta szépségeket hagyva magunk mögött, mint a dobsinai jégbarlang vagy éppen a mesés Szepesi vár.

A táj hazánktól távolodva fokozatos változáson megy keresztül, az eleinte még sík vidéket hamarosan felváltják a dimbes-dombos erdős területek, olyannyira, hogy a legelső állomásunkon, Dobsinánál már egy igen komoly emelkedőn kell felmásznunk, hogy eljuthassunk a jégbarlanghoz.

A méltán híres természeti képződményt csak gyalogosan lehet megközelíteni. Autóbuszunkkal leparkolunk az út mentén, majd egy kissé izzasztó túra keretében felkapaszkodunk a majd’ 1000 méter magas hegyre. Amennyire fárasztó azonban az út, annál szebb a látvány: körülöttünk végig hatalmas fenyőfák magasodnak az ég felé.

Felérve a barlanghoz, megváltva a belépőjegyünket, már a bejáratnál megcsap bennünket a jéghideg levegő. Még nyáron is érdemes tehát rétegesen felöltöznie annak, aki hasonló kirándulásra adja a fejét, hiszen odabent állandóan 0 C° körül van a hőmérséklet. A barlang, amely tulajdonképpen az Aggteleki-karszt szlovákiai folytatása, majd’ másfél kilométer hosszú, a jég vastagsága pedig helyenként eléri a 40 métert is. A dermesztő hidegben a természet által megformált alakzatok teszik még különlegesebbé ezt a lélegzetelállító sétát.

Elhagyva Dobsinát, miután kissé felmelegedtünk, folytatjuk kirándulásunkat az ország belseje felé. Érdemes elidőzni néhány percet az útba eső takaros kis települések egyikén, Vernárban is, ahol két gyönyörű templom is található. Az egyik különös szépséggel bír: az 1800-as években klasszicista stílusban épült görög katolikus kápolna.

Továbbhaladva lassan feltűnnek előttünk a Magas-Tátra hóval borított varázslatos hegycsúcsai. Poprádon tartunk egy újabb pihenőt, hogy megcsodálhassuk a hazánkból olyan nagyon hiányolt magaslatokat. A hegység a Kárpátok vonulatának legmagasabb része, amely a Gerlachfalvi-csúccsal tetőzik, 2655 méteren a tengerszint felett.

Elérve mini körutazásunk legtávolabbi pontját, ideje újra a magyar határ felé venni utunkat. Kissé izgatottan várom következő állomásunkat, Lőcsét, hiszen alig néhány hónappal a kirándulás előtt volt szerencsém olvasni Jókai Mór ezen városához kötődő klasszikusát, amelynek történései még frissen éltek emlékezetemben. A lőcsei fehér asszony legendáját máig őrzi a vastag fallal körülvett település.

 A város egyik nevezetes épülete a Szent Jakab-templom, amely kezdetben klasszicista stílusban épült, később azonban gótikus motívumokat is kapott. Érdemes belülről is megcsodálni az építményt, csodaszép freskók és oltárok díszítik a teret.

Közvetlenül a templom mellett található a régi, árkádos városháza. Eredetileg máshogy nézett ki, de az 1500-as években leégett. Jelenlegi alakját Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el; napjainkban múzeum működik az épületben. Itt található a Rákóczi-szabadságharcot követően az árulóból hőssé vált fehér asszony, Korponayné Géczy Julianna híres festménye is, amely eredetileg a városkapun díszelgett.

Lőcse nevezetességei közé tartozik még a kupolás Evangélikus templom, a Thurzó-ház, illetve a főtéren álló szégyenketrec, ahova az elítélt bűnözőket zárták be századokkal ezelőtt.

Rövid városnézésünket követően folytatjuk utunkat a nap utolsó állomásához, a magyar történelem egy másik fontos emlékéhez, a Lőcsétől 15 km-re található Szepesi városhoz. A romos erődítmény látványa már messziről szemet gyönyörködtető: a több mint 600 méter magas dombon, szinte a semmiből emelkednek ki a még ma is szikárul álló falak.

A falu, Szepesváralja határában leparkolva, egy körülbelül 10 perces gyaloglást követően kapaszkodunk fel a várhoz, amelynek egyes részeit már a XI. században elkezdték építeni. Belépve az erődítménybe, először falazott oszlopokkal találkozunk, majd tovább sétálva jutunk el az egykori gótikus kapuhoz. 

Ezután érünk el a középső várudvarra, onnan pedig a bal oldalira, amely olyan nagy, hogy tulajdonképpen a környékről ide érkezett lakosságnak is védelmet nyújtott.

Visszatérve a középső udvarra, felfelé sétálva eljutunk a fellegvárhoz, ahonnan festői kilátás tárul a szemünk elé a környező területekre. Itt fent található egy kör alakú bástya, egy kápolna és maga a palota is. 

Ezen a helyen ma a Szepesi Múzeum tárlata látogatható, amelyben megismerhetjük a vár fordulatos történelmét és megcsodálhatjuk a középkori fegyvereket is.

A Felvidéknek mára ezzel búcsút intünk. A tartalmas és rendkívül eseménydús nap fáradalmait már hazafelé, az Eperjesen és Kassán át vezető úton, az autóbuszban pihenjük ki.

Kapcsolódó bejegyzések:

Csodálatos Kassa!

Kirándulás Pozsonyba

Irány Nógrád!

Egri születésűként különösen büszke vagyok az Észak-magyarországi régió tájaira, kultúrájára. Természetes, hogy elfogult vagyok Heves megyével szemben, most azonban nem ide, hanem egy hasonlóan szép vidékre, a szomszédos Nógrád megyébe szeretném meginvitálni olvasóimat.

Első úticélunk a szlovák-magyar határ mentén található Ipolytarnóc. A település a 2008-ban létrejött első nemzetközi, azaz határon átnyúló geopark (Novohrad-Nógrád Geopark) része. A természetvédelmi területen belül Földünk történetét bemutató tanösvények vannak kialakítva.

A geológiai ösvényen sétálva időutazásnak lehetünk részesei, olyan helyeken járhatunk, ahol sok millió évvel ezelőtt még tenger vagy éppen vulkán terült el. A séta során ősmaradványokra bukkanunk: kövesedett fák, cápafogak, ősállatok lábnyomai és növények lenyomatai teszik még érdekesebbé túránkat.

A tanösvények mellett azonban van még egy kuriózuma Ipolytarnócnak: itt őrzik ugyanis a Bükkábrány közelében talált ősfenyőket. A hatalmas két-három méter átmérőjű fatörzsek különlegessége, hogy eredeti formájukban konzerválódtak. Az egykori Pannon-tenger közelében élő ősfenyőket 2007-ben hozták Ipolytarnócra, a szakemberek pedig különleges technikával folyamatosan tartósítják őket.

Elhagyva Ipolytarnócot, tovább utazunk a Karancs-Medves vidékére: ezen a területen fekszik Somoskő. Az apró település szintén a szlovák-magyar határon található, olyannyira, hogy Somoskő vára már Szlovákiához tartozik. Az erődítmény lábánál még ma is megmaradt a két ország mezsgyéjét jelölő határkő.

A vár nem csak kívülről gyönyörű, a már messziről jól látható, 526 méter magas dombra épült, tornyával a tájból kiemelkedő erőd romjai között sétálva, elénk tárul a csodaszép dimbes-dombos nógrádi táj. Egyik oldalon Szlovákia terül el előttünk, a másik oldalon pedig ráláthatunk a Karancs-Medves másik vulkánra épült tornyos építményére, a Salgó várára.

Somoskő azonban más természeti csodájáról is ismert: a vár északi oldalán található a híres bazaltzuhatag. A karcsú, íves oszlopok öt- és hatszög alakúak, ennek darabjait használták fel egykor a vár építéséhez.

Távolodva a szlovák határtól, Nógrád belseje felé, megérkezünk Hollókőre, az egyetlen világörökség részévé választott magyar faluba. A település azáltal került fel az UNESCO listájára, hogy sikerült megőriznie tradicionális Ófaluját. Hollókőt még a XVII-XVIII. században építették, de házai mind a mai napig megmaradtak eredeti állapotukban.

Az Ófalu máig lakott utcáin gyakran láthatunk palóc ruhába öltözött néniket. Az épületek között akadnak múzeumok és kiadó szobák is, de az itt lakók nagy része még mindig a régi mesterségeket űzi: találunk itt fazekast és házilag készített portékákat, terítőket, lekvárt áruló kétkezi munkásembereket. Az Ófalu központjában álló aprócska katolikus templom szabadon látogatható.

A településről rövid túra során (erdőségen keresztül) eljuthatunk Hollókő jó állapotban fennmaradt, 400 méter magasságban található várához. A tatárjárás után – a sziklaszakadék miatt kissé szabálytalan formában – épült erődítményt az ’70-es években kezdték el restaurálni, és alig több mint egy évtizede látogatható. Ha múzeumra vágyunk, megtekintetjük a panoptikumot, ahol a XIII. századbeli lakók vannak kiállítva, de természetesen felülről a kilátás is csodálatos.

Ha van egy szabad hosszú hétvégénk, ha szeretnénk kiszakadni a mindennapok kötöttségeiből, mindenképpen látogassunk el Nógrádba! A természeti csodák felkeresése és a végvárak látogatása kitűnő kikapcsolódási lehetőséget kínál mindannyiunk számára.

Csodálatos Kassa!

Egy szeptemberi napon gondoltunk egyet és ellátogattunk szlovák szomszédainkhoz, egy olyan városba, amely néhány évtizeddel ezelőtt még hazánkhoz tartozott. Kassa, azaz Kosice, amely nem véletlenül kapta meg a 2013-as év Európa Kulturális Fővárosa címet, mindössze 20 km-re található a magyar határtól, így vonattal is könnyen megközelíthető.

Másfél órás utazásunkat követően (Miskolc Tiszai Pu-ról) egy gyönyörű napos délelőtt köszöntött bennünket a kassai vasútállomáson. Rövid nézelődés után (volt mit: kopott, ’80-as évekbeli vasútállomás akárcsak itthon…) célirányosan elindultunk a történelmi városközpont felé, melyhez egy fákkal körülölelt parkon keresztül jutottunk el.

A legelső szembetűnő gyönyörű épület, a Jakab palota, rögtön jelezte, igazán jól választottunk célállomást, Kassa egy elbűvölő város! „Mátyás, az igazságos” - ez a mondat van rávésve arra az épületre, amely még egy rövid ideig a bennünket, magyarokat nem igazán szívlelő Edvard Benesnek, a Csehszlovák Köztársaság elnökének, is otthonául szolgált egykor.

Továbbhaladva egy – engem egy kicsit Egerre emlékeztető – sétálóutcán, elénk tárult Szlovákia legnagyobb székesegyháza, a gótikus stílusban épült Szent Erzsébet Dóm. A templomot sajnos éppen akkor renoválták, ezért egy része fel volt állványozva, de ez semmit sem vett el az épület szépségéből. A belülről gyönyörű freskókkal díszített dóm látogatása a magyarok számára kötelező, hiszen itt őrzik II. Rákóczi Ferenc és társai földi maradványait.

A Szent Erzsébet Dómhoz szorosan hozzátartozik a bal oldalán található Orbán torony, illetve a jobb oldalt látható gótikus Szent Mihály kápolna. Ez utóbbi érdekessége, hogy itt alakították ki a Hírességek Járdáját, ami kicsit a hollywoodi Hírességek Sétányára hajaz, csupán csillagok nélkül… Itt olyan neves emberek neveit olvashatjuk, mint Andrea Bocelli, II. János Pál pápa vagy éppen Göncz Árpád.

Elindulva Szlovákia leghosszabb sétálóutcáján, balra a dómtól található a rendkívül hangulatos park a zenélő szökőkúttal és a harangjátékkal. A zenéhez este fényeffektus is társul, ezt azonban már nem volt alkalmunk látni. A szökőkúttal szemben áll Európa egyik legszebb színházépülete, a szlovák Állami Színház, melynek kupoláján egy női alak, Auróra szobra áll.

Tovább sétálva a színház másik oldalán folytatódik a park, egy asztrológiai motívumokkal díszített és élő halakkal betelepített szökőkúttal és az Immaculata Mária-oszloppal. Ott jártunkkor éppen a nemrég repülőgép balesetben elhunyt szlovák jégkorongosra, Pavol Demitrára emlékeztek itt a helyiek zászlókkal, mécsesekkel.

A történelmi belváros szélén található a Miklós börtön, amely ma múzeumként működik (hétfőn a múzeumok zárva vannak!), illetve a Hóhér bástya, amelynek udvarán található II. Rákóczi Ferenc szobra és rodostói házának hű másolata.

Egy napunk volt tehát Kassára, de nekem olyannyira megtetszett, hogy akár egy egész hetet eltöltöttem volna ott! A belváros minden egyes épülete gyönyörű! Ha itt járunk, nem szabad kihagynunk a történelmi város- és megyeházát illetve az empire stílusban épült Forgách-palotát sem. Lépten-nyomon templomokkal, magyar feliratokkal és nem mellesleg magyar szóval találkozik az ember. Kassa a parkok és a gyönyörű környezet mellett hangulatos kávézókkal, kiülős helyekkel biztosítja az itt lakók és a turisták pihenését. Javaslom mindenkinek, ha itt jár, feltétlenül kóstolja meg a szlovák fagyit, ami nem csak finom, de olcsó is (30 Eurocent egy gömb)!

Kapcsolódó bejegyzések:

A Felvidék csodás tájain

Kirándulás Pozsonyba