Az utazók egy része úgy véli, semmi értelme a
villámlátogatásoknak és csupán egyetlen nap egyik nagyváros felfedezésére sem
elegendő. Ugyanakkor, ha jól megtervezzük az utunkat, jó előre összeállítunk
egy olyan útvonalat a fejünkben, amellyel sorra végigjárhatjuk a főbb
nevezetességeket, akkor nagyon is elég lehet. Példaként a brüsszeli egynapos repülőutunkat tudnám felhozni. Annak a blogbejegyzésnek a sikerén felbuzdulva
most megosztom egy újabb 24 órás út részleteit. Ezúttal Milánóba kalauzolom az olvasót.
Megéri korán kelni
Kevés olyan nagyváros létezik, amelyre a gyakori repülőjáratoknak
köszönhetően kivitelezhető az egynapos kirándulás. Szerencsére közéjük tartozik
Milánó, ha a korai géppel elindulunk, késő este már itthon is lehetünk. Így
vettük meg mi is a jegyeinket: már a hajnali órákban kint voltunk a reptéren.
Augusztus végén utaztunk, és aznap nagyon szép idő volt egész Európában,
fentről csodásan mutatott az ébredező Alpok, a hegycsúcsok párába burkolózva
egészen misztikus látványt nyújtottak.
Miután megérkeztünk a Milánótól több mint 40 kilométerre
lévő Malpensa repülőtérre, vonatra ültünk. Több mint félórányi vonatozás után szálltunk
át a metróra, és bevallom, ekkor már rettentően vártuk, hogy végre tényleg
lássunk valamit a városból. Nagyon örültünk, amikor a metrón végre bemondták,
hogy „Prossima fermata: Duomo”, azaz a következő megálló a dóm. Leszálltunk,
majd felsétálva a lépcsőn elénk tárult egy olyan látvány, amitől szó szerint
könny szökött a szemünkre. Ma is jól emlékszem erre a pillanatra, amikor
hirtelen előbukkant a világ egyik leggyönyörűbb épülete, a milánói dóm.
Milánó madártávlatból
Pár percnyi meghatottság után összeszedtük magunkat, hogy
közelebbről is megnézzük a nevezetességet. Beálltunk az épület előtt kígyózó
sorba, hogy belépőt vegyünk a dómba, amellyel a tetőre is felmehetünk. A
katedrális belülről is impozáns, ám a legnagyobb élményt kétségtelenül a felső,
kinti része nyújtja. Csak kapkodtuk a fejünket a gótikus stílusú, megszámlálhatatlan
torony, szobor, eresz és egyéb díszes építőelem láttán. Innen láthatjuk
legközelebbről a kupolát és az azt díszítő aranyozott rézből készült Mária
szobrot, a Madonninát.
Nem akarom az olvasót túl sok adattal fárasztani, csupán
néhány számot említenék, amely jól mutatja, milyen óriási épületről van szó. A
dóm öt hosszanti és három kereszthajóból áll, hosszúsága eléri a 158 métert, a
magassága pedig a 108,5 métert. Odafentről fantasztikus kilátás tárul elénk,
ráláthatunk a szomszédos Galleriára, a dómtérre, és a távolban feltűnik Milánó
modern városrésze is a hatalmas felhőkarcolókkal.
Irány a Scala!
Miután kigyönyörködtük magunkat odafent, jöhetett
kirándulásunk következő állomása, a már említett Galleria Vittorio Emanuele II.
A passzázst, amely a dómot és a Scalát köti össze, a névadó olasz király avatta
fel 1867-ben. Úgy néz ki az egész, mint egy óriási szalon, ahol luxusüzletek és
éttermek várják a jómódúakat. Alaprajza egy keresztet formál, a tetejét üveg
borítja, magassága középen 47 méter. Nem csak felfelé, hanem lefelé is érdemes
nézni azonban, a padlót az olasz városok címereit ábrázoló mozaikképek
díszítik.
Ha átsétáltunk a Gallerián, hamarosan feltűnik előttünk a világ
egyik leghíresebb operaháza, a Scala. Bevallom, ha a térképünk nem jelezte
volna, lehet, elmentünk volna mellette, az épület ugyanis kívülről szép, de valójában
nem túl különleges. Egyébként hatalmas méretekkel rendelkezik, a színpada állítólag
24 méter hosszú. Érdemes szemügyre venni még az épülettel szemben magasodó
szobrot is, amely Leonardo da Vincit ábrázolja.
Minden belefért, amit elterveztünk
Sétánkat ezután a Castello Sforzesco irányában folytattuk. Az erődítmény a 15. században épült, egykor a Sforza dinasztia otthona volt, ma több múzeum
található benne. Érdemes bejárni az udvarát, majd átsétálni a közeli Sempione
parkhoz. Ha időnk engedi, elmehetünk egészen a végéig, ahol a diadalív, az Arco
della Pace magasodik.
Ekkora már kezdtünk elfáradni, de volt még egy nevezetesség,
amit semmiképp nem akartunk kihagyni. A Santa Maria delle Grazie templom egy
igazán szép reneszánsz épület: megérte kívülről is megnézni, annak ellenére,
hogy be nem jutottunk. Nagytermében található Leonardo da Vinci híres freskója,
az Utolsó vacsora. Sajnos túl későn kaptunk észbe, és amikor jegyet akartunk
venni az interneten, már nem volt szabad időpont aznapra.
Ezt leszámítva viszont szinte mindent sikerült megnéznünk,
amit előre elterveztünk. Gyorsan ettünk még egy igazi olasz pizzát, majd elindultunk
a reptér felé. Gépünk kis késéssel indult, de éjfélre így is Budapesten
voltunk. Bár feszített volt a tempó, hatalmas élmény volt a kirándulás.
Mindenkinek azt javaslom, aki egy ilyen úton töri a fejét, ne habozzon, ha
teheti, csinálja utánunk!
Kapcsolódó bejegyzések:
Burano, a világ legszínesebb városa
Velence - Egy álom megvalósul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése