Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Az utazók egy része úgy véli, semmi értelme a villámlátogatásoknak és csupán egyetlen nap egyik nagyváros felfedezésére sem elegendő. Ugyanakkor, ha jól megtervezzük az utunkat, jó előre összeállítunk egy olyan útvonalat a fejünkben, amellyel sorra végigjárhatjuk a főbb nevezetességeket, akkor nagyon is elég lehet. Példaként a brüsszeli egynapos repülőutunkat tudnám felhozni. Annak a blogbejegyzésnek a sikerén felbuzdulva most megosztom egy újabb 24 órás út részleteit. Ezúttal Milánóba kalauzolom az olvasót.

Megéri korán kelni

Kevés olyan nagyváros létezik, amelyre a gyakori repülőjáratoknak köszönhetően kivitelezhető az egynapos kirándulás. Szerencsére közéjük tartozik Milánó, ha a korai géppel elindulunk, késő este már itthon is lehetünk. Így vettük meg mi is a jegyeinket: már a hajnali órákban kint voltunk a reptéren. Augusztus végén utaztunk, és aznap nagyon szép idő volt egész Európában, fentről csodásan mutatott az ébredező Alpok, a hegycsúcsok párába burkolózva egészen misztikus látványt nyújtottak.

Miután megérkeztünk a Milánótól több mint 40 kilométerre lévő Malpensa repülőtérre, vonatra ültünk. Több mint félórányi vonatozás után szálltunk át a metróra, és bevallom, ekkor már rettentően vártuk, hogy végre tényleg lássunk valamit a városból. Nagyon örültünk, amikor a metrón végre bemondták, hogy „Prossima fermata: Duomo”, azaz a következő megálló a dóm. Leszálltunk, majd felsétálva a lépcsőn elénk tárult egy olyan látvány, amitől szó szerint könny szökött a szemünkre. Ma is jól emlékszem erre a pillanatra, amikor hirtelen előbukkant a világ egyik leggyönyörűbb épülete, a milánói dóm.

Milánó madártávlatból

Pár percnyi meghatottság után összeszedtük magunkat, hogy közelebbről is megnézzük a nevezetességet. Beálltunk az épület előtt kígyózó sorba, hogy belépőt vegyünk a dómba, amellyel a tetőre is felmehetünk. A katedrális belülről is impozáns, ám a legnagyobb élményt kétségtelenül a felső, kinti része nyújtja. Csak kapkodtuk a fejünket a gótikus stílusú, megszámlálhatatlan torony, szobor, eresz és egyéb díszes építőelem láttán. Innen láthatjuk legközelebbről a kupolát és az azt díszítő aranyozott rézből készült Mária szobrot, a Madonninát.

Nem akarom az olvasót túl sok adattal fárasztani, csupán néhány számot említenék, amely jól mutatja, milyen óriási épületről van szó. A dóm öt hosszanti és három kereszthajóból áll, hosszúsága eléri a 158 métert, a magassága pedig a 108,5 métert. Odafentről fantasztikus kilátás tárul elénk, ráláthatunk a szomszédos Galleriára, a dómtérre, és a távolban feltűnik Milánó modern városrésze is a hatalmas felhőkarcolókkal.

Irány a Scala!

Miután kigyönyörködtük magunkat odafent, jöhetett kirándulásunk következő állomása, a már említett Galleria Vittorio Emanuele II. A passzázst, amely a dómot és a Scalát köti össze, a névadó olasz király avatta fel 1867-ben. Úgy néz ki az egész, mint egy óriási szalon, ahol luxusüzletek és éttermek várják a jómódúakat. Alaprajza egy keresztet formál, a tetejét üveg borítja, magassága középen 47 méter. Nem csak felfelé, hanem lefelé is érdemes nézni azonban, a padlót az olasz városok címereit ábrázoló mozaikképek díszítik.

Ha átsétáltunk a Gallerián, hamarosan feltűnik előttünk a világ egyik leghíresebb operaháza, a Scala. Bevallom, ha a térképünk nem jelezte volna, lehet, elmentünk volna mellette, az épület ugyanis kívülről szép, de valójában nem túl különleges. Egyébként hatalmas méretekkel rendelkezik, a színpada állítólag 24 méter hosszú. Érdemes szemügyre venni még az épülettel szemben magasodó szobrot is, amely Leonardo da Vincit ábrázolja.

Minden belefért, amit elterveztünk

Sétánkat ezután a Castello Sforzesco irányában folytattuk. Az erődítmény a 15. században épült, egykor a Sforza dinasztia otthona volt, ma több múzeum található benne. Érdemes bejárni az udvarát, majd átsétálni a közeli Sempione parkhoz. Ha időnk engedi, elmehetünk egészen a végéig, ahol a diadalív, az Arco della Pace magasodik.

Ekkora már kezdtünk elfáradni, de volt még egy nevezetesség, amit semmiképp nem akartunk kihagyni. A Santa Maria delle Grazie templom egy igazán szép reneszánsz épület: megérte kívülről is megnézni, annak ellenére, hogy be nem jutottunk. Nagytermében található Leonardo da Vinci híres freskója, az Utolsó vacsora. Sajnos túl későn kaptunk észbe, és amikor jegyet akartunk venni az interneten, már nem volt szabad időpont aznapra.

Ezt leszámítva viszont szinte mindent sikerült megnéznünk, amit előre elterveztünk. Gyorsan ettünk még egy igazi olasz pizzát, majd elindultunk a reptér felé. Gépünk kis késéssel indult, de éjfélre így is Budapesten voltunk. Bár feszített volt a tempó, hatalmas élmény volt a kirándulás. Mindenkinek azt javaslom, aki egy ilyen úton töri a fejét, ne habozzon, ha teheti, csinálja utánunk!

Kapcsolódó bejegyzések:

Burano, a világ legszínesebb városa

Velence - Egy álom megvalósul

5 érdekesség, amit nem tudtál Budapestről

Tudtad, hogy eredetileg a körút helyén hajózható Duna-csatornát terveztek? És azt, hogy a városligeti Vajdahunyad vára először fából készült el? Ezekről és további budapesti érdekességekről is olvashatsz ebben a blogbejegyzésben!

Hajózható csatorna az Oktogonnál

Ma már nehezen tudnánk elképzelni, de az Oktogon környékére eredetileg hajózható Duna-csatornát terveztek. Végül azonban a magas költségek miatt elvetették az ötletet, és így épült meg helyette a körút.

Budapesti kéregvasút

1896-ra, a millenniumi ünnepségekre készült el (London után) az európai kontinensen elsőként a földalatti vasút Budapesten. Ez nem más, mint egy úgynevezett kéregvasút, hiszen ellentétben a többi fővárosi metróvonallal, ezt nem alagútba építették. Hatalmas árkot ástak, majd azt födémmel borították.

Fából készült Vajdahunyad vára

A városligeti Vajdahunyad vára szintén az 1986-os millenniumi ünnepségekre készült el Alpár Ignác tervei alapján. Az építészt arra kérték, készítsen egy olyan épületet, amely egyesíti az összes művészeti stílust. Ő pedig nem tett mást, mint végigjárta az országot és végül tökéletes összhangba rendezte a különböző elemeket. Az épületcsoporton felfedezhetőek román, gótikus, reneszánsz és barokk stíluselemek is. Érdekesség, hogy eredetileg fából készült, majd akkora sikert aratott, hogy maradandó anyagokból, kőből és téglából is felépítették a Városligeti tó mesterséges szigetén.

Mocsár a Városliget helyén

A Városliget egykor Ökrösdűlő névre hallgatott. A terület nem volt más, mint egy legelő, benne egy mocsárral. 1755-ben fel akarták számolni a mocsarat, de a fűzfaültetés kudarcba fulladt, mert senki nem gondozta a növényeket. Végül II. József korában történt meg a csatornázás és a fásítás, de a tényleges parkosítás (útépítés, tó kialakítása, stb.) csak a XIX. században, József nádor tevékenysége nyomán kezdődött el.

A hölgyek nem korcsolyázhattak

1870-ben nyitotta meg a kapuit a Városligeti Műjégpálya, Európa legöregebb és legnagyobb szabadtéri mesterséges korcsolyapályája. Ekkor azonban még illetlenségnek számított, ha egy hölgy korcsolyázott, ezért többnyire férfiak használták. Báró Eötvös József volt az, aki először kijelentette, hogy a nők számára is nagyon fontos a friss levegőn végzett testmozgás. A jégkorcsolyázás virágkora csak azután kezdődött, hogy mindkét nem birtokba vehette a pályát.

Kapcsolódó bejegyzések: 

A Városliget tavasszal

4 hely, amit imádok Óbudán

Egy nap Brüsszelben - Így jártuk be a belga fővárost 24 óra alatt

Kétszer átrepültünk a kontinens felett, láttuk az Európai Parlament épületét, sétáltunk a világ egyik legszebb terén és megettük életünk legfinomabb gofriját – mindezt egyetlen nap alatt. Bebizonyítottuk, nem lehet többé kifogás sem az idő, sem a pénz - Brüsszel a fapados légitársaságoknak köszönhetően tényleg bárki számára elérhető!

Indulás hajnalban

Néhány óra alvás után még szinte félálomban értünk ki a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol megittuk a reggeli kávénkat és elfogyasztottuk a szendvicsünket. Ettől valamelyest feltöltődtünk energiával - de erre szükség is volt, hiszen egy mozgalmas és hosszú napnak néztünk elébe. 2 óra várakozás a terminálon és körülbelül 2 óra repülés után landoltunk a Charleroi Repülőtéren. Innen még 46 kilométerre van a belga főváros, szerencsére előre felkészültünk és még az interneten megvásároltuk és kinyomtattuk a transzferbuszra jogosító jegyünket, így egyből fel is pattantunk a repülőtér előtt várakozó, fél óránként induló járműre. A busz a Bruxelles-Midi állomáson tett le bennünket, amely nagyjából 20 perc sétára van a belvárostól. Gyorsan rápillantva a térképünkre elindultunk egyenesen az úton, amely a célunk felé vezetett. A központ felé közeledve az épületek egyre látványosabbá, míg az utcák egyre hangulatosabbá váltak. Egyszer csak feltűnt előttünk egy nagyobb tömeg, amelyből már sejteni lehetett, megérkeztünk az első fontos nevezetességig, a híres pisilő kisfiú szobráig. Először mi magunk is alig vettük észre, hiszen a Manneken Pis meglepően kicsit, mindössze 58 centiméter. Ott jártunkkor éppen piros-kék ruhába volt öltöztetve, szabadon lévő kezébe pedig egy trombitát nyomtak.

Európa egyik legszebb tere

Miután megcsodáltuk a szökőkutat, folytattunk utunkat a világ egyik leghíresebb főtere, a macskaköves Grand Place felé. Szerencsére nem kellett sokáig gyalogolnunk a januári hidegben, hamarosan elénk tárult az UNESCO Világöröksége, ami ezúttal is zsúfolásig tele volt járókelővel. Bármerre fordultunk, a látvány egészen csodálatos volt, a városháza és a céhek pompás épületei képzeletben a XVIII. századba repítettek bennünket.

Rövid nézelődés és fotózás után indultunk is tovább, hogy megkeressük a térképünkön előre bejelölt nevezetességek közül a legközelebbit. Ha egynapos útra indulunk idegenvezető nélkül, érdemes már előre megtervezni, mi az, amit mindenképp meg szeretnénk nézni, nehogy csak a nap végén vagy esetleg otthon derüljön ki számunkra, hogy kihagytunk valamit. A következő betervezett látnivaló számunkra a Szent Hubert Királyi Galéria volt. A pazar üvegablakos sétálóutcában, az egyik legrégebbi bevásárlóközpontban nem csak luxusüzletek, hanem művészgalériák és kávézók is vannak, ahol beülhetünk egy életet belénk lehelő finom kávéra, mint egykor tette ezt Victor Hugo vagy éppen Alexandre Dumas is.

Pont mint Párizsban

Az árkádtól nem messze találjuk az egyik legcsodásabb brüsszeli nevezetességet a párizsi Notre-Dame mintájára épült Szent Mihály és Szent Gudula Székesegyházat. A fejedelmi épület 64 méter magas tornyaival magasodik a városrész fölé és gótikus stílusával egyből rabul ejti az ide látogatót. Itt kicsit megpihenve rápillantottunk a térképünkre, ami szerint a további nevezetességekhez el kell hagynunk a központot. Vehettünk volna jegyet a helyi tömegközlekedésre, ám úgy gondoltuk, az Atomium kivételével szinte mindenhova eljuthatunk gyalog is, így végül a séta mellett döntöttünk. Mielőtt azonban elindultunk volna a következő célpontig, nem tudtunk ellenállni tovább a gofri csábításának. Egész nap éreztük a finom, friss sütemény illatát a városban, itt volt hát az ideje, hogy végre meg is kóstoljuk! Mit mondjak? Egyszerűen isteni volt és egyáltalán nem hasonlított a nálunk ismert verziójára!

Régi és modern

Immár gofrival a gyomrunkban indultunk tovább, hogy elsőként saját szemünkkel is megcsodálhassuk a képekről már jól ismert brüsszeli királyi palotát, majd pedig az innen még nagyjából 20 perc sétára lévő diadalívet. A nevezetességhez egy nagyobb park is tartozik, az úgynevezett Cinquantenaire. Nevét onnan kapta, hogy a belga állam fennállásának 50. évfordulójának és az ugyanekkor (1880-ban) megrendezett világkiállítás alkalmából készült el. A park természetesen leglátványosabb része maga a diadalív, amelynek tetejét egy négyesfogat szobra díszíti.

Nem maradt más hátra, mint utoljára Brüsszel modern városrészét is felkeresni az Európai Parlament épületével. Bár bennünket nem nyűgözött le az üvegablakos épületek és irodaházak látványa, jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy a tévéhíradók egyik legtöbbet emlegetett helyén vagyunk. Készítettünk néhány fotót a tagállamok zászlói előtt és szétnéztünk a közeli parkban, mert mondanunk sem kell, Brüsszelben még a legforgalmasabb részeken is találunk egy kikapcsolódásra alkalmas, nyugalmas helyet.

Végül visszasétáltunk a belvárosba, vettünk még egy üveg kitűnő belga sört, búcsút intettünk a főtérnek és elindultunk a buszpályaudvar felé, hogy időben kiérjünk a repülőtérre, hogy aztán egy igen mozgalmas nap végén már Budapesten hajthassuk álomra a fejünket.

Így változott Debrecen az elmúlt években - Alig lehet ráismerni a hajdúsági városra

Annak ellenére, hogy korábban több évet töltöttem Debrecenben, már hosszú ideje nem láttam a hajdúsági várost. Az ott végbemenő fejlesztéseket csak hírből ismertem, de egy meghívásnak köszönhetően a múlt héten végre saját szememmel is megnézhettem ezeket a változásokat.

Rá sem lehet ismerni a Nagyerdőre

Nos, kijelenthetem, a változás egészen elképesztő, a Nagyerdőre például szinte rá sem ismerni! Bár nekem a korábbi "dzsungeles" verzió is tetszett - mindig jól esett a természet lágy ölén pihenni egy-egy nehéz nap után -, az új park modernségével és rendezettségével is igazán lenyűgöző. Természetesen a legnagyobb attrakció a felújított stadion, amelybe mi magunk is betekinthettünk. A körülötte kiépített futópálya különösen tetszett: a sportolni vágyók úgy kerülhetik meg kocogva az építményt, hogy gyakorlatilag a lombkoronák között érezhetik magukat!

Új arculatot kapott a Békás-tó is, amelyet immár egy látványos szökőkút díszít, a tó körül pedig úgynevezett napozódekkeken pihenhetjük ki magunkat. A modern látványosságok közé tartozik még a stadion szomszédságában lévő Ködszínház, amely hazánkban egyedülállónak számít. A szökőkútból legyező alakban feltörő víz felületére tavasztól őszig minden este a várost bemutató kisfilmeket és lézer-animációkat vetítenek ki. Bevallom, először kissé kétkedve fogadtam ezt az új nevezetességet, a látvány mégis lenyűgözött és kellemes, régi emlékeket idézett fel bennem.

Kultúra és művészet

Debrecenben járva természetesen a művészetkedvelők is megtalálják a számításaikat. Jelenleg az egyik legtöbb turistát vonzó attrakció a Munkácsy trilógia, amelynek darabjai újra egy helyen láthatóak: a Déri Múzeumban. A festőt világhírűvé tevő hármas: a Krisztus Pilátus előtt, a Golgota és az Ecce Homo monumentális méreteivel és kidolgozottságával mindenkit ámulatba ejtenek.

A modern művészet kedvelőit tárt karokkal várja a MODEM, a történelem szerelmesei pedig akár a Debreceni Református Kollégium Múzeumába is ellátogathatnak vagy betekinthetnek a város jelképévé vált Református Nagytemplomba, ahol immár nem csak a templomtoronyból, hanem a timpanon mögötti acélhídról is rá láthatnak Debrecenre.

Gasztroélmények és szórakozás

Debrecen egyik leghangulatosabb része a belvárosban lévő Hal köz. A hely, ahol egykor hal - és tejpiac működött, számtalan kávézójával, teraszával és szökőkútjával várja a romantikára, vagy csak egyszerűen a kikapcsolódásra vágyókat. Az éhes turistáknak érdemes betérniük a város legjobb éttermeibe, ahol olyan helyi specialitásokat is kóstolhatnak, mint a debreceni páros vagy éppen a hajdúsági töltött káposzta. Nem szabad megfeledkeznünk a város gyógyvizéről sem, felejthetetlen élmény nyújt, ha megmártózunk a gyógyfürdőben és igénybe vesszük a helyi wellness-szolgáltatásokat. A napot pedig nem is zárhatnánk jobban, mint egy korsó sör legurításával a Debrecenben is működő jellegzetes romkocsmában.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesületnek!

Bécs, ahogyan még nem láttam

Sokadik bécsi kirándulásom időpontjául ezúttal egy novemberi hétvégét választottam. Az osztrák fővárosban őszies, kissé ködös idő fogadott, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy időnk nagy részét a szabadban töltsük. Ez alkalommal igyekeztünk Bécs egy olyan arcát megismerni, amit eddig még nem sikerült: olyan helyeket fedeztünk fel, amelyekről talán egy kicsit kevesebb szó esik az útikönyvekben.

Kirándulásunkat az egyik elővárosban, Klosterneuburgban kezdtük. A Duna-parti település busszal és vonattal könnyen megközelíthető Bécs felől. Legismertebb nevezetessége, a III. Babenberg Lipót alapította Ágoston-rendi apátság már messziről kitűnik a többi épület közül. A barokk stílusban épült műemlék belülről is megcsodálható, itt található az ország legrégebbi pincészete és egy csodás kert is igazi növényritkaságokkal.

A kolostorhoz egy szép templom is tartozik, itt készült el Ausztria első gótikus kápolnája. A két impozáns épület előtti téren egy hatszögletű oszlop magasodik. Michael Knab alkotását, az úgynevezett Tutzsäulét gondosan kidolgozott bibliai motívumok tarkítják.

Klosterneuburg után visszabuszoztunk Bécs központjába, ahol az őszi színekben pompázó Városligetben, azaz a Stadtparkban tettünk egy nagy sétát. A 65 hektáros területen, a fák között, a park közepén egy nagyobb tó található, amely tele van jól megtermett vadkacsákkal.

Az 1862-ben megnyitott Városligetben a természeti szépségek mellett számos emlékművet és szobrot fedeztünk fel, köztük olyan híres emberekét, mint Strauss, Schubert vagy éppen Lehár Ferenc. A füves területek mellett még ősszel is szebbnél szebb virágágyások tarkítják a parkot, az egyik legérdekesebb a Kursalonnak keresztelt épület előtt található virágóra.

A parkot egyébként a Wien folyó szeli ketté. A vízfolyás a több mint száz évvel ezelőtti szabályozásnak köszönhetően ma már leginkább patakhoz hasonlít: beton közé szorították, ám így is látványos, egy gyönyörű sétányon sétálhatunk mellette.

A nap második felét múzeumlátogatásra szántuk. A Schönbrunni kastély bejárása mellett eddig kevés időt szenteltünk a kultúrának, ezúttal azonban bepótoltuk: felkerestük a Bécsi Szépművészeti Múzeumot. Az épület már kintről is csodaszép, de amikor belépünk az ajtón, szinte a szavunk is elakadt, különösen a szemben lévő lépcső tetején lévő csodaszép Canova szobor láttán.

A Kunsthistorisches Museum Wien falain belül számos állandó kiállítás megtekinthető, található itt többek között egyiptomi, közel-keleti, antik görög és római gyűjtemény, de a kurátorok a modernebb stílusok kedvelőinek igényeit is igyekeznek kielégíteni, ott jártunkkor például Lucian Freud tárlata fogadott bennünket. A múzeum bejárására talán egy egész nap is kevés lenne, sajnos mi sem tudtunk mindent megnézni, záráskor szó szerint ki kellett bennünket tessékelni az épületből...

A hétvége során felkerestük még a 76 méter magas kupolával rendelkező lenyűgöző, barokk stílusban épült Karlskirchét, majd ellátogattunk Savoyai Jenő egykori nyári rezidenciájához, a Belvedere palotához, amelynek parkjában a ködös idő ellenére ezúttal is sokáig bolyongtunk.

Bár az adventi időszak nyüzsgését valamelyest sikerült elkerülnünk, a városközpontban viszonylag nagy tömeggel találkoztunk, azzal ugyanis nem számoltunk, hogy november közepén megnyitják a karácsonyi vásárt… Még szerencse, hogy a Rathaus előtti pavilonok közötti lökdösődés által okozott bosszúságunkat némileg kompenzálta a nagy bögre, forró punsch!

Az esti fények felgyulladása után tettünk egy utolsó nagy sétát a elmaradhatatlan bécsi nevezetességek között is, a Népkertben különösen látványos volt a kivilágított, hófehérnek tűnő Theseus templom, valamint a Hofburg félkörívben elhelyezkedő csodaszép épülete az éppen felkelő teliholddal.

Kapcsolódó bejegyzések:

Bécs téli arca

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Kétezer méter felett Tirolban