2012. január 31., kedd

Bécs téli arca

Már második alkalommal volt szerencsém Bécsbe látogatni – mindkétszer télen, nem is akármilyen időben: először hatalmas hóviharban, másodszor pedig metsző hidegben. Nem volt kegyes hozzám az időjárás, de ez semmit nem vett el Bécs szépségéből, a város a hideg évszakban is csodálatos!


Ha az osztrák fővárosban járunk, kirándulásunkat érdemes Schönbrunnban kezdeni. (A belvárosból metróval is könnyen megközelíthető.) Az itt található kastélyt az osztrák Versailles-nak is nevezik, nem véletlenül: a XVIII. században épült gyönyörű épületet annak idején Mária Terézia kedvenc tartózkodási helyeként tartották számon. A belépő, bár nem olcsó, mindenképpen megéri az árát: végigjárhatjuk a stílusosan berendezett korabeli szobákat, ezáltal bepillantást nyerhetünk a Habsburgok mindennapjaiba.



Nem csupán a káprázatos épület miatt érdemes azonban idelátogatni: a kastély mögötti parkban is órákat bolyonghatunk. Igaz, a virágágyások télen üresek és a fák is kopárak, így is gyönyörű látványban lehet része annak, aki ebben a zord évszakban látogat Schönbrunnba. Ha kedvünk tartja és van elég energiánk hozzá, mindenképpen sétáljunk fel a Gloriette-hez, ugyanis innen ráláthatunk az egész városra és a környező dombokra.



Elhagyva Schönbrunnt, a belváros szívében találjuk Bécs másik szimbolikus építményét, a Stephansdomot. A gótikus Szent István Székesegyház kimagaslik a városközpontból, egy kis lépcsőzéssel akár felmászhatunk a mintegy száz méter magas déli toronyba is, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra. A székesegyházon belül azonban lehetőségünk nyílik a csendes nézelődésre és ajándékok vásárlására is a Domshopban.


Szintén ingyenesen látogatható a barokk stílusban épült Peterskirche. Érdemes benézni, hiszen a Szent Péter templom Bécs második legrégebbi épülete és rendkívül gazdag belső díszítéssel bír: freskók, jellegzetes barokk szobrok és csodálatos oltárok találhatók benne.


Folytatva utunkat elérkezünk a különböző stílusban épült császári palotához, a Hofburghoz. Az épületegyüttesben – a várhoz ugyanis időről időre hozzáépítettek egy-egy épületet – látogathatók a királyi szobák és itt található a Sisi múzum is.


A Hofburghoz tartozik még több múzeum, így a Kunsthistorisches múzeum is, ahol nem akármilyen művészek festményeit láthatjuk: Caravaggio, Dürer vagy éppen Rembrandt képei is megtalálhatóak a kívülről is gyönyörű épületben. Szintén a királyi palota része a Burgtheater, azaz a bécsi nemzeti színház.


A színházzal szemben, az út túloldalán találjuk a neogótikus stílusban épült Rathaust. A városháza előtti téren a téli hónapokban karácsonyi vásárt tartanak, ezt követően pedig a bécsiek jégpályával kedveskednek a korcsolya szerelmeseinek.


A városházától jobbra, a Ringstrassén található az osztrák parlament monumentális épülete Pallasz Athéné lándzsát tartó hatalmas szobrával. A sugárút, amelyet a Világörökség részévé választottak, gyakorlatilag körbeöleli a városközpontot, melynek mentén olyan lenyűgöző épületeket láthatunk, mint az Operaház vagy éppen a Votivkirche.


Bécsben található a valamelyest Schönbrunnhoz hasonlító Belvedere palota is. A barokk épület Hildebrant tervei alapján készült, Savolyai Jenő kérésére. A kastélyhoz természetesen gyönyörű park is tartozik.


Bécs nevezetességeinek felsorolását szinte vég nélkül lehetne folytatni. Gondoljunk csak az eddig nem említett Praterre vagy éppen a Hundertwasserhausra… Egy biztos azonban: Bécsbe újra és újra vissza kell térni, hiszen az osztrák főváros mindig tartogat valami újat a számunkra. Én is így fogok tenni, de legközelebb már egy kicsit jobb időben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése