Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Az utazók egy része úgy véli, semmi értelme a villámlátogatásoknak és csupán egyetlen nap egyik nagyváros felfedezésére sem elegendő. Ugyanakkor, ha jól megtervezzük az utunkat, jó előre összeállítunk egy olyan útvonalat a fejünkben, amellyel sorra végigjárhatjuk a főbb nevezetességeket, akkor nagyon is elég lehet. Példaként a brüsszeli egynapos repülőutunkat tudnám felhozni. Annak a blogbejegyzésnek a sikerén felbuzdulva most megosztom egy újabb 24 órás út részleteit. Ezúttal Milánóba kalauzolom az olvasót.

Megéri korán kelni

Kevés olyan nagyváros létezik, amelyre a gyakori repülőjáratoknak köszönhetően kivitelezhető az egynapos kirándulás. Szerencsére közéjük tartozik Milánó, ha a korai géppel elindulunk, késő este már itthon is lehetünk. Így vettük meg mi is a jegyeinket: már a hajnali órákban kint voltunk a reptéren. Augusztus végén utaztunk, és aznap nagyon szép idő volt egész Európában, fentről csodásan mutatott az ébredező Alpok, a hegycsúcsok párába burkolózva egészen misztikus látványt nyújtottak.

Miután megérkeztünk a Milánótól több mint 40 kilométerre lévő Malpensa repülőtérre, vonatra ültünk. Több mint félórányi vonatozás után szálltunk át a metróra, és bevallom, ekkor már rettentően vártuk, hogy végre tényleg lássunk valamit a városból. Nagyon örültünk, amikor a metrón végre bemondták, hogy „Prossima fermata: Duomo”, azaz a következő megálló a dóm. Leszálltunk, majd felsétálva a lépcsőn elénk tárult egy olyan látvány, amitől szó szerint könny szökött a szemünkre. Ma is jól emlékszem erre a pillanatra, amikor hirtelen előbukkant a világ egyik leggyönyörűbb épülete, a milánói dóm.

Milánó madártávlatból

Pár percnyi meghatottság után összeszedtük magunkat, hogy közelebbről is megnézzük a nevezetességet. Beálltunk az épület előtt kígyózó sorba, hogy belépőt vegyünk a dómba, amellyel a tetőre is felmehetünk. A katedrális belülről is impozáns, ám a legnagyobb élményt kétségtelenül a felső, kinti része nyújtja. Csak kapkodtuk a fejünket a gótikus stílusú, megszámlálhatatlan torony, szobor, eresz és egyéb díszes építőelem láttán. Innen láthatjuk legközelebbről a kupolát és az azt díszítő aranyozott rézből készült Mária szobrot, a Madonninát.

Nem akarom az olvasót túl sok adattal fárasztani, csupán néhány számot említenék, amely jól mutatja, milyen óriási épületről van szó. A dóm öt hosszanti és három kereszthajóból áll, hosszúsága eléri a 158 métert, a magassága pedig a 108,5 métert. Odafentről fantasztikus kilátás tárul elénk, ráláthatunk a szomszédos Galleriára, a dómtérre, és a távolban feltűnik Milánó modern városrésze is a hatalmas felhőkarcolókkal.

Irány a Scala!

Miután kigyönyörködtük magunkat odafent, jöhetett kirándulásunk következő állomása, a már említett Galleria Vittorio Emanuele II. A passzázst, amely a dómot és a Scalát köti össze, a névadó olasz király avatta fel 1867-ben. Úgy néz ki az egész, mint egy óriási szalon, ahol luxusüzletek és éttermek várják a jómódúakat. Alaprajza egy keresztet formál, a tetejét üveg borítja, magassága középen 47 méter. Nem csak felfelé, hanem lefelé is érdemes nézni azonban, a padlót az olasz városok címereit ábrázoló mozaikképek díszítik.

Ha átsétáltunk a Gallerián, hamarosan feltűnik előttünk a világ egyik leghíresebb operaháza, a Scala. Bevallom, ha a térképünk nem jelezte volna, lehet, elmentünk volna mellette, az épület ugyanis kívülről szép, de valójában nem túl különleges. Egyébként hatalmas méretekkel rendelkezik, a színpada állítólag 24 méter hosszú. Érdemes szemügyre venni még az épülettel szemben magasodó szobrot is, amely Leonardo da Vincit ábrázolja.

Minden belefért, amit elterveztünk

Sétánkat ezután a Castello Sforzesco irányában folytattuk. Az erődítmény a 15. században épült, egykor a Sforza dinasztia otthona volt, ma több múzeum található benne. Érdemes bejárni az udvarát, majd átsétálni a közeli Sempione parkhoz. Ha időnk engedi, elmehetünk egészen a végéig, ahol a diadalív, az Arco della Pace magasodik.

Ekkora már kezdtünk elfáradni, de volt még egy nevezetesség, amit semmiképp nem akartunk kihagyni. A Santa Maria delle Grazie templom egy igazán szép reneszánsz épület: megérte kívülről is megnézni, annak ellenére, hogy be nem jutottunk. Nagytermében található Leonardo da Vinci híres freskója, az Utolsó vacsora. Sajnos túl későn kaptunk észbe, és amikor jegyet akartunk venni az interneten, már nem volt szabad időpont aznapra.

Ezt leszámítva viszont szinte mindent sikerült megnéznünk, amit előre elterveztünk. Gyorsan ettünk még egy igazi olasz pizzát, majd elindultunk a reptér felé. Gépünk kis késéssel indult, de éjfélre így is Budapesten voltunk. Bár feszített volt a tempó, hatalmas élmény volt a kirándulás. Mindenkinek azt javaslom, aki egy ilyen úton töri a fejét, ne habozzon, ha teheti, csinálja utánunk!

Kapcsolódó bejegyzések:

Burano, a világ legszínesebb városa

Velence - Egy álom megvalósul

Velence - Egy álom megvalósul

Gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy évekkel ezelőtt végre eljuthattam Olaszországba - egészen pontosan Velencébe. Bár azóta már megjártam Milánót is (erről is olvashatsz hamarosan), a lagúnák városa számomra örök élmény marad. Elcsépelten hangozhat, de ez az a hely, amit egyszer tényleg mindenkinek látnia kell.

Velencei városlátogatásunk időpontjául – ahogyan a legtöbben – mi is a februári, karneváli időszakot választottuk. Persze ekkor számolni kell a hatalmas tömeggel, mégis nagyon csábítóak lehetnek az autóbuszos kirándulások szinte filléres áraikkal. Bevallom, én már annyira vágytam rá, hogy láthassam ezt a csodát, hogy az sem érdekelt, ha oda-vissza az autóbuszon kell aludnunk és kerülgetnünk kell az embereket a sikátorokban.

Nem volt szükség gumicsizmára

Bevallom, kicsit féltem, hogy gumicsizmával kell útnak indulunk, ugyanis utazásunk előtt két héttel még az acqua altával, azaz a magas vízállással küzdöttek a helyiek. Évről évre problémát jelent ez a városban, ilyenkor a főbb tereket bokáig vagy térdig érő tengervíz borítja, de szerencsére mire odaértünk, már nyoma sem volt a jelenségnek. 

Végül az éjszakai utazást követően a hajnali órákban érkeztünk meg Punto Sabbioni kikötőjébe, ahonnan hajóval indultunk tovább Velencébe. Előbb azonban fakultatív kirándulásként még útba ejtettük a mesés Buranót (erről ide kattintva olvashatsz részletesen), illetve az üveggyártásáról híres Murano szigetét.

Ezután indultunk tovább Velencébe és már nem kellett sokáig várni, hogy feltűnjön előttünk a távolban a város sziluettje a Szent Márk téren magasodó Campanilével. Bár kissé hideg, borongós idő volt, a páratlan látványt mindenképp meg kellett örökítenem fényképezőgéppel is.

Miután kiszálltunk a hajóból, idegenvezetőnkkel együtt elindultunk, hogy felfedezzük a várost. Először a Sóhajok-hídját ejtettük útba. Anyukámtól, aki már járt itt, nagyon sokat hallottam róla, így egy kicsit az én szívem is megdobbant, amikor először megláttam. Nem olyan nagy, mint képzeltem, mindössze 8 méter hosszú: a Dózse-palotát és a börtönt köti össze. A rabok ezen keresztül vonultak át a zárkáikba, a legenda szerint fájdalmas sóhajaikról kapta a nevét a híd.

Turisták és galambok mindenhol

Hamarosan beértünk a központba, a turistákkal és galambokkal zsúfolt Szent Márk térre. Az egyik oldalon a Dózse-palota húzódik, amelynek falain belül csodás képtár található. Aki azonban be akar jutni, számítson rá, hogy órákig sorban kell állnia.

Közvetlenül mellette helyezkedik el a Szent Márk székesegyház. A XI. században készült el, de a történelem során folyamatosan alakítottak rajta, így több kor stílusjegyei is felfedezhetőek rajta. Nem csak kívülről gyönyörű, belül is mesés mozaikok borítják. Nagyon fontos épület ez Velence történelmében, itt mutatták be a megválasztott dózsét, pápák és külföldi uralkodók jártak itt, és itt tettek esküt a messzire induló hajókapitányok is.

A tér másik felén magasodik a maga csaknem 100 méterével a Campanile, azaz a harangtorony. És fontos megemlíteni a piazzán magasodó két gránitoszlopot is: az egyik tetején Sárkányölő Tódor, míg a másikon a város jelképe, a szárnyas oroszlán látható.

A csodás Canal Grande

A teret elhagyva elindultunk a város központja felé. Amerre néztünk, szűk sikátorokat, gondolákkal zsúfolt csatornákat láttunk, szinte úgy éreztem, ha nem lenne velünk idegenvezető, eltévednénk. Végül kilyukadtunk a Ponte di Rialtónál és megpillanthattuk a Canal Grandét, amelyről már annyit hallottunk korábban. Fantasztikus pillanat volt! Valahogy mindig meghatódom, ha olyan helyre juthatok el, amelynek fotóit korábban ámulattal, sóvárogva néztem a szobámban. Ilyen volt az is, amikor Milánóban feljöttünk a metróból és először láttuk meg a grandiózus dómot. De erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó…

A hídnál természetesen készítettünk jó néhány fotót, majd szabad programként egészen az esti vacsoráig sétálgattunk a városban. A paloták a Canal Grande mellett egyszerűen lenyűgözőek. Megtaláltuk az úgynevezett aranyházat, azaz a Ca’d’Orót is. Ez a város egyik legrégebbi épülete, kívülről elnyűgöző gótikus motívumok tarkítják homlokzatát.

A közel 4 kilométer hosszú, S-alakú csatornán egyébként összesen négy gyalogos híd ível át, sétánk során kettőn át is sétáltunk. A Ponte di Rialto mellett kerestünk egy másikat is, azt, amelyik legközelebb esik a Santa Maria della Salute templomhoz. Bár kissé távolabb esik a központtól, ez az az épület, amit mindenképp meg akartam közelebbről is nézni. Az elegáns barokk templom belülről is csodaszép, a főoltáron kívül hat mellékoltár is található benne.

Bevallom, a kevés alvástól és a sok sétától ekkor már nagyon fáradtnak éreztük magunkat. A Szent Márk tér közelében még beszereztem egy aprócska, szárnyas oroszlánt ábrázoló szuvenírt és egy képeslapot a gyűjteményembe, majd a csoporttal elvonultunk egy kis utcában lévő étterembe. A paradicsomos pasta valami isteni volt, feltöltött energiával. Sajnos ezután búcsút kellett vennünk a várostól, de mégis boldogan szálltam fel a hajóra, hiszen ismét fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb.

Kapcsolódó bejegyzés:

Burano, a világ legszínesebb városa

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Burano, a világ legszínesebb városa

Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha szépségük alapján sorba kellene állítanom azokat a helyeket, ahol eddig jártam. Azt azonban nyugodtan kijelenthetem, hogy Burano az elsők között szerepelne a listámon!

Az álom megvalósul

Hosszú évek óta csodálattal nézegettem képeket arról az aprócska, mesebeli olasz szigetről, amelynek házai elképesztően élénk színekben pompáznak, előttük pedig csónakok ringatóznak a csatornában. Nem volt tehát kérdés, hogy a várva várt velencei kiruccanásunk során (ide kattintva olvashatsz róla) útba ejtjük a lagúna másik gyöngyszemét, Buranót is!

Borongós, hűvös februári reggelen érkeztünk meg hajóval a szigetre, amely úgy tűnt, még javában az igazak álmát alussza. A szuvenírboltok még akkor kezdték el kipakolni portékáikat, a terek üresen álltak, egy idős néni pedig lassú mozdulattal nyitotta ki az egyik színes ház felső emeletén lévő zsalugátert. Ügyet sem vetett turistacsoportunkra, bizonyára neki ez mindennapi látványnak számított.

Ha nem lennének turisták, valószínűleg az élet is megállna itt. Mindössze 3 ezren lakják a települést, és míg korábban a helyiek halászatból, csónak- és csipkekészítésből éltek, ma már leginkább a turizmus a fő megélhetési forrás. A buranói csipke egykor az egész kontinensen keresett cikk volt, később csipkekészítő iskolát is nyitottak, ma azonban már ez is csak múzeumként funkcionál.

Szabályozzák a színeket

Természetesen a legtöbb ember a színes házak és romantikus csatornák látványa miatt érkezik Buranóra. A legenda szerint valamikor ezek az élénk színek segítették a halászokat, hogy hazataláljanak a ködös időben. Nem tudjuk, tényleg így történt-e, mindenesetre a mai napig szigorú szabályok érvényesek: az önkormányzat határozza meg, hogy az adott épületet milyen színűre festhetik.

A kisváros főbb nevezetességei közé tartozik a fentebb említett csipkekészítő iskola, valamint a főtér, amelynek közelében áll a buranói „ferdetorony”, vagyis a Szent Márton templom.

Igazi csoda ez a hely, minden percét imádtuk annak a másfél órának, amit itt tölthettünk. Szívesen elidőztünk volna még Buranón, ám tudtuk, mennünk kell, hiszen vár ránk Velence!

Kapcsolódó bejegyzés:

Velence - Egy álom megvalósul

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt