Európa legszebb nemzeti parkjában jártunk - Kirándulás a Plitvicei-tavakhoz

Horvátországot gondolatban hajlamosak vagyunk összemosni a nyaralással, pedig déli szomszédainknál a tengerparttól távolabb is találunk csodás helyeket. Hamarosan írok majd a főváros, Zágráb nevezetességeiről és útba ejtjük Varasdot is, most viszont egy lenyűgöző természeti kincset szeretnék bemutatni. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park Magyarországról szinte karnyújtásnyira található, érdemes befizetni az utazási irodák által hirdetett buszos utak valamelyikére vagy autóba pattanni, mert a kirándulás tényleg felejthetetlen.

Nekivágunk a túrának

Amikor nagyjából ötórányi utazás után kora reggel megálltunk Európa egyik legszebb nemzeti parkjának parkolójában, még nehezen hittem el, hogy aznap tényleg több tucat vízesést fogunk látni. Körben mindenhol fák voltak, de víz, úgy tűnt, sehol. Áthaladtunk a bejáraton, majd egy gyors mosdószünet után felszálltunk a park területén közlekedő buszra, amely elvitt bennünket a felső tavakhoz. Végre tényleg megérkeztünk: innen lefelé haladva ejtettük útba a tavakat, vízeséseket. Többféle túraútvonal közül lehet választani egyébként, a legtöbben a közepes nehézségű 3-4 óra alatt végigjárható mellett döntenek - így tettünk mi is.

A folyók folyamatosan alakítják a tájat

A nemzeti parkot, amelynek területe közel 300 négyzetkilométer, 1945-ben alapították és három évtizeddel később, 1979-ben az UNESCO világörökségei közé választották. A világ legszebbjei között tartják számon, amit a róla készült fotók is bizonyítanak, de valójában csak akkor győződhetünk meg minderről, ha élőben is láttuk. Több folyó fut itt össze, ezek sodrása vájt utakat és hozott létre tavakat, vízeséseket a hegyvonulatban hosszú évek során. Fontos tudni, hogy a táj képe állandóan változik, hiszen a folyók még ma is folyamatosan alakítják a környezetet.

Összesen 16 tavat és közel 200 kisebb-nagyobb vízesést találunk a nemzeti park területén. A legmagasabban és a legalacsonyabban elhelyezkedő tó között nagyjából 134 méter a szintkülönbség.

Lefelé a felső tavaktól

A busz tehát a legmagasabban fekvő tónál tett le bennünket, innen kezdtük meg a túránkat. Lefelé végig fából készült, olykor nedves pallókon haladhatunk, így érdemes olyan cipőt választanunk a kirándulásra, ami amellett, hogy kényelmes, nem csúszik. A víz végig kristálytiszta, jól kivehetőek benne a vidáman úszkáló halak. A felső tórendszer egyik legszebb része a Labudovac vízesés, ahol 20 méter magasból zúdul a mélybe a víztömeg.

Nagyjából a bejárattal szemben hajóra szálltunk, ez vitt el bennünket az alsó tavakhoz, illetve az úgynevezett nagy réthez, ahol lehetőségünk volt étkezésre is. A vízi járműért nem kell külön fizetni, ára benne van a nem túl olcsó, 300 kunás felnőtt belépőben (2020-as adat – a szerk.). A réten van egy nagyobb étterem, de találunk itt mosdót és ajándéküzletet is, ahol képeslapot vagy akár hűtőmágnest is vásárolhatunk.

Irány a nagy vízesés

Ha kissé felfrissültünk, folytathatjuk utunkat az alsó tavakhoz, amelynek végpontján találjuk a legnagyobb attrakciót, a nagy vízesést. Itt már tényleg csak kapkodtuk a fejünket, ahova néztünk, mindenhonnan ömlött a víz, a tavak pedig türkizben pompáztak a napsütésben. A kirándulás megkoronázásaként jutunk el a fotókról már oly jól ismert hatalmas vízeséshez, amely összesen 78 méter magas és úgy néz ki, akár egy hatalmas fátyol.

Ekkorra már több száz fotót készítettünk és alaposan elfáradtunk a több órás séta során. De cseppet sem bántuk, a lényeg, hogy megúsztuk eső nélkül, csodás időnk volt és hazafelé a buszon bőven volt időnk kipihenni a fáradalmakat.

A történethez egyébként hozzátartozik, hogy eredetileg áprilisban utaztunk volna, ám akkor nem jött össze a megfelelő létszám, így végül júniusban, pont a születésnapomon került sor a kirándulásra. De talán így még jobban jártunk, hiszen ekkorra minden kizöldült, és legszebb pompájában csodálhattunk meg a nemzeti parkot. Ennél rosszabb születésnapom soha ne legyen!

Néhány hasznos infó, amire még szükséged lehet:

• Budapest - Plitvice távolság: kb. 478 km (autóval nagyjából 4 óra 46 perc)
• Horvát kuna árfolyama
• Letölthető térkép a nemzeti parkról
• A Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapja

Kapcsolódó bejegyzés:

Az Isztriai-félsziget gyöngyszemei: Rabac és Labin

Kanada, a tavak és a felhőkarcolók országa

Őszintén bevallom, azok közé az emberek közé tartozom, akiket valamiért soha nem vonzott igazán az amerikai kontinens. Számomra Európa az igazi szerelem, boldog vagyok, hogy itt élhetek és épp elég felfedeznivaló vár még rám itt is. Amikor azonban adódott egy lehetőség, hogy két hetet eltölthetek Kanadában, izgatottan kezdtem el készülődni a nagy utazásra.

Kilenc és fél óra repülés után kicsit megkönnyebbülten szálltam le a repülőről Torontóban, hogy végre kinyújthatom elzsibbadt lábaimat. Késő este érkeztünk, és mielőtt landoltunk volna, a gép még tett egy kört a kivilágított metropolisz körül. Elképesztő látvány volt, ekkor fogtam fel igazán, hogy ez a kontinens valóban más, mint ahol élek.

Felhőkarcolók között

Másnap, az időeltolódástól még kissé fáradtan, nekivágtunk Toronto felhőkarcolókkal teli központjának. Ezekben az épületekben nem csak irodák kaptak helyet, közülük nagyon sokban lakások vannak kialakítva. Bár engem valahogy soha nem ragadott magával ez a miliő, hatalmas élmény volt madártávlatból, a CN Towerből szemlélni az előttünk elterülő, makettnek tűnő nagyvárost és az Ontario-tavat. Az épület, amely mára a város jelképévé vált, az 1976-os megépülésétől kezdve 34 éven keresztül a világ legmagasabb szabadon álló tornyának számított – és azóta is csupán ketten körözték le: a japán Tokyo Skytree és a kínai Kanton Torony. Ha a tornyokat összevetjük a világ legmagasabb épületeivel, akkor sem sokkal marad el az élbolytól: a dubai Burdzs Kalifa, a mekkai Abrádzs al-Bajt és a New York-i One World Trade Center áll előtte.

Összesen 553 méter magas, üvegpadlós kilátója pedig 342 méter magasan található. Ezt az utat a lift csaknem egy teljes perc alatt teszi meg. Az egyik szinten egy átlátszó üvegpadló is helyet kapott, akinek van hozzá kellő bátorsága, rá is állhat. A félelmet nem ismerő gyerekek gyakran ugrálnak rajta, a fiatalok pedig ráheveredve szelfiznek. A torony másik különlegessége a néhány szinttel fentebb lévő forgó étterem, amely kicsivel több mint egy óra alatt fordul körbe, miközben a vendégek étkezés közben zavartalanul élvezhetik a pazar kilátást.

Ha a város sziluettjét is látni szeretnénk, érdemes befizetni egy sétahajózásra, amely a kikötőből indul és körbejárja a városhoz tartozó szigeteket, amelyek a helyiek kedvenc pihenőhelyének számítanak. Közülük a legnagyobb Toronto városi repülőterének ad otthont. Hajózás közben közvetlen közelről szemlélhetjük a lassan ereszkedő, landoló repülőgépeket.

Kanadai multikulti és sokszínűség

A város sokszínűségét nem csak a felhőkarcolók és a parkok adják, hanem azok a negyedek, amelyben különböző nemzetiségű bevándorlók laknak. Mindegyiknek külön neve van: Greektownban például görögök, a Little Italy-ben olaszok, a Little Portugalben pedig portugálok élnek. Engem a Chinatown vonzott a leginkább és nem is csalódtam, pont olyan volt, mint képzeltem: egy mini Kína a kanadai nagyvárosban. A Spadina Avenue-t könnyű felismerni, bármerre is nézünk, mindenhol kínai feliratokat látunk. Különböző keleti portékák, egzotikus zöldségek, gyümölcsök kaphatóak errefelé, és persze éttermekből sincs itt hiány.

Torontóban járva természetesen nem hagyhattuk ki a világ legjobbjai közé sorolt állatkertet sem. A város központjától 40 kilométerre, egy dimbes-dombos, fákkal borított területen találjuk. Mérete óriási (közel 300 hektár, amellyel a legnagyobbnak számít Kanadában), bejárására legalább hat órát érdemes szánni. A bejáratnál a biztonság kedvéért magunkhoz vettünk egy térképet, de eltévedni enélkül sem lehet, rengeteg tábla és nyíl jelzi, merre érdemes továbbhaladni, ráadásul a tájékozódást az is segíti, hogy a területe hét nagyobb földrajzi részre van osztva az alapján, mely kontinensről származnak az állatok.

Sajnos pandákkal már nem találkozhattunk, ugyanis a Kínától kölcsönkapott állatoknak csak ideiglenes otthona volt Toronto, közel egy éve átvitték őket Calgaryba. Különleges egyedekből azonban így sincs hiány, láttunk nyugodtan szundikáló grizzly medvéket, pancsoló jegesmedvéket, cammogó mosómedvéket és az akkor mindössze kéthónapos, Penelopénak keresztelt törpe vízilovat is megnézhettük. Az érdeklődőket a több ezer állat mellett különböző interaktív attrakciók is várják, a gyermekek számára például körhintát és egy különleges élményparkot is kiépítettek. Van itt továbbá zipline- és drótkötélpálya, valamint kisvonat is. Ez az úgynevezett zoomobil: a lustábbak akár ezzel is bejárhatják az állatkertet.

Turisták hada a Niagaránál

Nem tagadom, kanadai utazásom leginkább várt része a Niagara-vízesés volt. Gyönyörű napsütéses időben vágtunk neki a kirándulásnak, és már messziről hallottuk azt a hatalmas robajt, amellyel a víztömeg zúdul lefelé. Odaérve egészen káprázatos látvány tárult a szemünk elé, a vízpára cseppjein megtört napfény dupla szivárványt rajzolt a táj köré.

A vízesés egyébként a Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat elválasztó és az Ontario- és Erie-tavakat összekötő Niagara-folyón található. A folyó vize a Kecske-szigetnél kettéválik, és két nagyobb zuhatagot hoz létre, az egyik az Amerikai-zuhatag - nevéből adódóan ez az amerikai oldalon található, és a Patkó-zuhatag, amely Kanadához tartozik. Talán nem is a magassága, hanem a szélessége az, ami ámulatba ejti az embert, egy perc alatt több mint 100 ezer köbméter víz zúdul le fentről.

Az amerikai és a kanadai oldalról is indulnak sétahajók a vízesés lábához. Fentről jól meg lehet különböztetni őket: előbbi utasai kék, utóbbiakéi pedig piros esőkabátot viselnek. Bár az ára viszonylag borsos, mindenképp megéri befizetni egy ilyen útra, fantasztikus élmény, amikor a vízesés közvetlen közelében a szél úgy fújja az arcunkba a párát, mintha szakadna ránk az eső. Ettől még az esőkabát sem tudott bennünket megvédeni teljesen, de persze ezt egy cseppet sem bántuk.

Csupán egyetlen rossz emléket említenék a Niagaránál: a rengeteg turistát. Évente több mint tízmillióan érkeznek ide és sajnos szinte végig azt éreztem, ez nagyon sokat elvett az értékéből. Mintha nem is egy pazar természeti képződmény, hanem egy népszerű turisztikai attrakció előtt álltam volna. Arról nem is beszélve, hogy a vízesés köré épült település rettentően zajos, tipikus „amerikai” turistaközpont, kaszinóval, éttermekkel és a gyerekek számára nagyon vonzó mini vidámparkokkal.

Vad Kanada, avagy hajózás a Huron-tavon, 30 ezer sziget körül

Volt viszont kanadai utazásomnak egy hangoskodó turistáktól mentes, sokkal csendesebb, kikapcsolóbb része is. Északkelet felé vettük az irányt: a Torontótól nagyjából 300 kilométerre fekvő Parry Soundnál álltunk meg, innen indul ugyanis az a sétahajó, amely a Huron-tavon, a György-öbölben tesz egy kört. A csendes kisváros nem véletlenül hirdeti magáról, hogy a 30 ezer sziget városa, valóban megszámlálhatatlanul sok sziget, kisebb-nagyobb vízből kiemelkedő szikla van errefelé.

A Huron a világ harmadik legnagyobb édesvízű tava, mérete csaknem kétharmada Magyarországnak. Számunkra tényleg felfoghatatlanul nagy, a szigeteket elhagyva, kiérve a nyílt vízre az az érzésünk támad, mintha nem is egy tavon hajókáznánk, hanem a tengeren. Olyan ez a hely, mint amit korábban csak természetfilmekben láttam. A víz, a jég és a szél együttes munkája elképesztő formájúra szabta a sziklákat, a fenyvesekkel és a jellegzetes kanadai hétvégi házakkal festői látványt nyújtanak.

Meg tudom érteni azokat a városlakókat, akik alig várják, hogy véget érjen a munkahét és kiszabaduljanak a túlzsúfolt, zajos metropoliszból. Csak fogják családjukat, barátaikat és motorcsónakkal eljönnek pihenni ide, mindentől távol, a háborítatlan természetbe. A magazinok, újságok tele vannak az ámulatba ejtő víkendházak hirdetéseivel, persze az árak tekintetében a határ a csillagos ég… Nyilvánvalóan nem a magyar turisták pénztárcájához mérik ezeket.

A Huron nem mellesleg a horgászok paradicsoma is, a tó tele van méretes pisztrángokkal, csukákkal, de a motorcsónakkal érkezőknek nem árt óvatosnak lenniük, a víz felett szabad szemmel látható szigetek mellett a víz alatt is rengeteg szikla rejtőzik. Érdemes észben tartani, hogy sok hajó végezte már roncsként a tó alján…

Számomra egyértelműen ez a hajókirándulás jelentette az utazásom csúcspontját. Kanadának leginkább a „vad” oldala, a festői tájai és az érintetlen természeti látványosságai tették rám a legmélyebb benyomást. Itt képes voltam teljesen mértékben feltöltődni és lelkemet olyan nyugalom járta át, amit a monoton, munkával teli hétköznapokban csak nagyon ritkán sikerül átélnem. Emellett van még két dolog, amit biztosan hazahoznék a tengerentúlról, ha lenne varázsképességem: a házak kerítésén ugrándozó mókusokat és a parkokban sétálgató, ismeretlenül is ránk mosolygó emberek kedvességét.

Szlovénia csodái - Avagy a földi paradicsom a szomszédban van

Annak ellenére, hogy nem kell hozzá túl messzire utaznunk, eddig csupán az útikönyvekből ismertem. Tudtam, hogy viszonylag kis méretéhez képest számtalan természeti csodával rendelkezik, van hófödte hegycsúcsa, festői tengerpartja és számtalan bájos városa - egyszóval mindene, amire egy kíváncsi utazónak és pihenni vágyónak szüksége van. Sokat vártam rá, de előző héten végre személyesen is meggyőződhettem Szlovénia szépségéről.

A táj arculata a szlovén főváros felé haladva fokozatosan változik, és talán nincs is olyan ember, akinek ne dobbanna meg a szíve, amikor először látja meg a havas hegycsúcsokat a távolban. Ljubljana Szlovénia földrajzi közepén helyezkedik el, akárcsak Budapest Magyarországon. Ennek előnye, hogy innen autóval 1-2 óra alatt elérhetjük a tengerpartot, a festői szurdokokat és a kedvelt turistacélpontot, Bledet is. A város jelképe a sárkány, mivel a legenda szerint az itteni tóban győzte le Iaszón királyfi a sárkányt, és természetesen ezt a motívumot számtalan helyen felfedezhetjük a városban, például a Sárkány hídon is.

A Ljubljanica folyón egyébként tíznél is több híd ível át, a legismertebb a főtér előtti úgynevezett Hármas híd, amely a szlovén építész, Jože Plečnik keze munkáját dicséri. Ha egy kis romantikára vágynánk, hajóról is megcsodálhatjuk a folyton nyüzsgő, hangulatos kisváros benyomását keltő Ljubljanát, de megér egy kiruccanást a vár is, ahonnan mesés kilátás nyílik a házakra és az Alpok hegyvonulataira.

A bledi tóhoz érkezve az első gondolatom az volt: ez tényleg annyira lenyűgöző, mint a képeslapokon! A tó partján már vártak bennünket az úgynevezett pletna csónakok, amelyek átvittek a tó közepén található szigetre - Szlovénia egyetlen szigetére. Itt 99 lépcsőfokon felgyalogolva értük el a Nagyboldogasszony templomot és természetesen, ha már itt jártuk, nem hagyhattuk ki a harang megkongatását sem, hiszen a hagyomány szerint, aki háromszor meghúzza a harang kötelét, azt a közeljövőben hatalmas szerencse éri.

Mivel szerettük volna a magasból is megcsodálni ezt a meseszép látványt, felkerestük a tó mellett magasodó várat is. Az itt elfogyasztott ebédünket a híres bledi krémessel zártuk, majd az előttünk elterülő tóban gyönyörködve még kellemesen elkávézgattunk egy darabig a tavaszi napsütésben.

Talán mondanunk sem kell, hogy Szlovénia hegyei tárt karokkal várják a téli sportok szerelmeseit. Az ország nyugati részén bárhova mentünk, mindig feltűnt előttünk a Júlia-Alpok legmagasabb hegycsúcsa, a 2864 méter magas Triglav. Érdesség, hogy bár már vége a síszezonnak, a magasabb területeken foltokban még áprilisban is fehérlik a hóréteg.

A téli sportok mellett Szlovénia számtalan lehetőséget kínál túrázásra is. A Bled közelében található Vintgar-szurdok még a hosszabb gyaloglásoktól elszokott ember számára sem túl megerőltető, hiszen nagy részén egy fából épített pallón sétálhatunk végig nagyobb szintkülönbségek megtétele nélkül. A látvány pedig egészen lenyűgöző: a sziklák között utat törő Radovna folyó káprázatos színei mellett az 1,6 kilométer hosszú szurdok végén még egy pompás kőhidat és egy 13 méter magas vízesést is megcsodálhatunk.

Hasonlóan szép látványt nyújt a Triglav Nemzeti Park területén lévő Tolmin-szurdok, ám ez már a túrázáshoz nem szokott embert igencsak megizzasztja. Utunkat az Ördög hídjánál kezdtük, ami egy 60 méter mély szakadékon ível át. Folytatva a túrát megnézhettük azt a bizonyos barlangot, amely a hagyomány szerint Dante Alighierit is megihlette az Isteni színjáték pokolbéli jeleneteit írva. Az út csúcspontja az úgynevezett Medvefej, amely egy háromszög alakú óriási szikla a szurdok 2 sziklafala közé szorulva. Ez a látvány tényleg megéri a fáradtságot!

Az adrenalinfüggők és a mesés tájak szerelmesei Szlovéniában járva nem hagyhatják ki a raftingozást. Mi sem tettünk másként: gumicsónakkal és evezőkkel vetettük bele magunkat a smaragdszínű Isonzó-folyóba. A kezdeti könnyebb szakasz után, ahol a víz csak lassan csordogált, következett a nehezebb rész, hiába próbáltunk teljes erőnkből evezni, a vad hullámok és a folyóban magasodó sziklák és hullámok felborították a csónakunkat. A baleset egy percig még az úszni kiválóan tudókat is megijesztette, ám végül mindenkinek sikerült partra evickélnie és folytattuk vízi utazásunkat a cél felé. A kiruccanás végén mindenki fülig érő szájjal és óriási élményekkel tele hagyta el a csónakot.

Már az utazásuk előtt kíváncsian vártam, vajon milyen is a szlovén konyha. Szerencsére nem csalódtam, mindenhol isteni finomságokkal vártak bennünket. Természetesen megkóstoltuk a szlovének nemzeti édességét, a poticát, amely egy kuglófra illetve bejglire hajazó édesség – összesen 80 féle töltelékkel készítik az ország különböző pontjain. Kihagyhatatlan volt továbbá a korábban már említett híres bledi krémes, amelyet még a várban fogyasztottunk el.

Utazásunk során számtalan halétellel megismerkedhettünk, a tenger gyümölcsei rizottótól kezdve, a grillezett polipon át, a kiváló szlovén sügért is volt szerencsénk megkóstolni. Természetesen az asztalról a különleges helyi nedűk sem hiányozhattak, az étkezéseket rendszerint egy pohár borral vagy éppen egy korsó sörrel zártuk.

Szlovéniai kirándulásunk csúcspontja kétségtelenül a szlovén Isztria volt. Piranba érve teljesen lenyűgözött bennünket a ciprusfák, a mediterrán villák és az olaszos hangulatú kikötő, valamint az óváros látványa. Bár Szlovéniának csupán 47 kilométer hosszú tengerpartja van, emiatt mégis nagyon irigykedünk rájuk!

Csak néhány órát töltöttünk el itt, de úgy éreztük, bármeddig itt maradnánk. Szűk sikátoraiban sétálva és a főtéren cappuccinót kortyolgatva egy kicsit mi is piraninak éreztük magunkat. A búcsú is kissé szomorú volt, amiért itt kellett hagynunk ezt a mesés helyet, de már a buszon ülve tudtuk, egyszer ide vissza fogunk térni!

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Spirit Sloveniának és a Szlovén Köztársaság Nagykövetségének!

Lillafüred őszi színekben

A nyár elmúltával hajlamos vagyok temetni a jó időt, a vidámságot, és már ilyenkor igyekszem lelkileg felkészülni a barátságtalan, zord télre. A hideg reggelek és a ködös, esős napok mellett azonban az ősz is tartogat számunkra szépségeket. Érdemes kihasználni a szeptemberi-októberi napsütést, kirándulni, és megcsodálni a fák ezer színben pompázó lombkoronáját. Így tettünk mi is, amikor a Bükk hegységben található Lillafüredre látogattunk.

A Miskolc területéhez tartozó települést legkönnyebben a borsodi megyeszékhely külvárosából, Diósgyőrből induló Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal (LÁEV) közelíthetjük meg. Az utazással töltött nagyjából fél óra alig néhány percnek tűnik csupán, hiszen a táj olyan gyönyörű arrafelé, hogy azt kívántuk, bárcsak vonatozhattunk volna még! Persze, aki szeretné, az folytathatja az útját Garadna végállomásig, ahonnan már nincs messze az őskohójáról is ismert Ómassa.

Leszállva a vonatról Lillafüreden, elhagyva a ma múzeumként is működő vasútállomás épületét, a síneken túl találjuk a csodaszép Hámori-tavat. Az állóvíz a Szinva patak gáttal való duzzasztásának eredményeként jött létre.

A látvány valóban egyedülálló: a völgyben összegyűlt vizet, ezt a nagyjából másfél kilométer hosszúságban elnyúló, helyenként igen mély, sima tükrű tavat fákkal borított dombok veszik körül. A hely a nyári évszakban igazi paradicsom a vízibiciklizők és csónakázók számára.

A Hámori-tóval szemben, az út túloldalán egy meredek emelkedő tetején találjuk a neoreneszánsz stílusú tornyos Palotaszállót. Az 1930-ban épült impozáns épület pompásan mutat a dombokkal körülzárt, festői szépségű völgyben, érdemes tehát egy kicsit elidőzni itt.

Időtöltésre a szálló alatt kialakított sétány is remek lehetőséget kínál, a teraszos elrendezésű parkban megtalálható többek között József Attila szobra is, az írót ugyanis ennek a tájnak a szépsége ihlette az Óda című műve megírására. A függőkertet a csobogó Szinva és a Garadna patak határolja, ami még hangulatosabbá teszi sétánkat.

Itt találhatók a sziklába vájt kőfülkék, illetve az Anna-mésztufabarlang is. Ha jól fel vagyunk öltözve és van elég időnk, akkor választhatjuk a nem messze lévő Szeleta- vagy éppen az István-barlangot is kikapcsolódásnak. Utóbbit különösen érdemes felkeresni, hiszen méltán híres a fantasztikus cseppkőképződményeiről.

Lillafüreden található még hazánk legmagasabban fekvő vízesése is, ami legnagyobb sajnálatunkra pont ott jártunkkor nem üzemelt. Mint később megtudtuk, nem egyedi ez az eset, ugyanis a szakértők elmondása szerint a mesterségesen kialakított képződményt, ahol majd’ húsz méter magasból zúdulna le a víztömeg, aszályos időben, szezonon kívül (szeptembertől májusig) nem tudják működtetni.

Bár a hatalmas vízesés látványától megfosztott bennünket az időjárás, lillafüredi kirándulásunk így is emlékezetesre sikerült. Remek kirándulóhely, mindenkinek ajánlani tudom!

Kapcsolódó bejegyzés: Kirándulás a Bükkbe