Kétezer méter felett Tirolban

Két dolog van, ami gyermekkorom óta mindig elvarázsol: a tenger és a hegyek. Tirolban utóbbiból bőven kijutott, akkor életemben először juthattam el kétezer méter magasságba. Örök élmény marad, amit most igyekszem blogbejegyzés formájában újra felidézni.

Seefeld, a hangulatos osztrák kisváros

Seefeld neve leginkább a téli sportokat kedvelőknek csenghet ismerősen, hiszen névadója az olimpiai régiónak, amelyhez összesen öt település tartozik. A csendes kisváros Innsbrucktól körülbelül 20 kilométerre helyezkedik el, közel 1200 méterrel a tengerszint felett. Kétségtelenül télen fordul meg itt a legtöbb turista, de a többi évszakban is érdemes ide ellátogatni, van itt kaszinó, wellnessközpont és rengeteg túraútvonal indul a településről.

Ha nem vagyunk elég edzettek a túrázáshoz, felvonóval is eljuthatunk a környező hegyekhez. A Seefelder Joch kilátópont 2060 méter magasan található, innen ráláthatunk a kisvárosra és ha körbefordulunk, csodásan kirajzolódnak az Alpok hegyvonulatai. Fantasztikus élmény megtapasztalni azt a különös csendet, ami odafent honol. Órákat el lehet tölteni a táj szemlélésével, és ha nem félünk a meredek hegyoldalaktól és a mélységtől, gyalog felfedezhetjük a többi csúcsot is.

Innsbruck és a téli olimpia

Tirolban járva természetesen nem hagyhatjuk ki a tartomány székhelyét, az Alpok fővárosának is kikiáltott Innsbruckot sem. Vonattal utaztunk át Seefeldről, útközben pedig szinte végig követhettük szemünkkel a völgyekben kanyargó, smaragdszínű Inn folyót. Bár kirándulásunkkor épp ősz volt és még nem esett le az első hó, a környező hegyvonulatok hó nélkül is pazar látványt nyújtottak.
Innsbruckról a legszebb képeket egyértelműen a folyóparton, illetve a folyó felett átívelő hidakról lehet készíteni. A színes lakóházak önmagukban is nagyon takarosak, de a háttérben a hegyekkel, előtérben pedig a folyóval tényleg képeslapra illenek.

Érdemes néhány órát bolyongással tölteni az óvárosban. A Maria-Theresien-Strasse szinte mindig tele van turistákkal. Közkedvelt találkozóhely ez a helyiek számára is, üzletek sokasága várja a vásárlókat és több kávézó, kiülős hely is található itt. Az utca fontos részét képezi még a Hofkirche torony és az Anna-oszlop, no és persze a látképet ezúttal is a háttérben feltűnő hegyvonulatok teszik teljessé.

Innen már nem kell sokat mennünk a város egyik legismertebb nevezetességéig, az úgynevezett aranytetőig, azaz a Goldenes Dachl-ig. Nem más ez, mint egy gótikus stílusú kiugró ablakfülke, amit annak idején I. Maximilian császárnak építettek és tetejét több mint 2600 aranyozott rézlap borítja. Az épületben múzeum is működik, ha időnk engedi, nézzünk be, de kétségtelen, hogy a látvány kívülről a legszebb.

A nevezetességek sorában fontos megemlíteni még a diadalívet, amelyet a 18. században római minta alapján készíttettek Mária Terézia fiának eljegyzésére.

Bár a központtól némileg messzebb van, ha Innsbruckban járunk, semmiképp ne hagyjuk ki az 1964-es és az 1976-os téli olimpia helyszínét sem. Eljuthatunk ide tömegközlekedéssel is, de mi inkább gyalogoltunk, és milyen jól tettük! A felfelé vezető úton több kilátópont is van, ahonnan csodás fotókat készíthetünk a városról.

Célunkhoz érve megcsodálhatjuk az olimpiai ötkarikát és az új síugrósáncot is. Utóbbi 1999-ben készült el: mivel a régi már nagyon elavult, a sztárépítészt, Zaha Hadidot kérte fel a város, hogy tervezzen egy másikat. A végeredmény igazán modern és látványos lett.

A varázslatos Achensee

Már jóval indulásunk előtt eldöntöttem, ha egyszer Tirolban járok, mindenképp útba ejtem az Achensee-t. Amikor először megláttam fotón a tartomány legnagyobb tavát, azonnal beleszerettem. Szerencsére lehetőség adódott rá, hogy személyesen is megcsodáljam.

Pertisau az őszi időszakban meglehetősen kihaltnak tűnt, turisták szinte egyáltalán nem voltak, csupán a kiadó szállások tulajdonosai szépítgették, javítgatták épületeiket. Maga a település tipikus osztrák, a házak fából készült erkélyein piros muskátlik lógnak végig.

A tó vize kristálytiszta, csend és nyugalom volt mindenhol, csupán egy-két magányosan ringatózó vitorlást láttunk a vízen. Aki teheti, és van ideje, kiránduljon a környező hegyekben, hiszen fentről a látvány még festőibb.

Kapcsolódó bejegyzések:

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Bécs, ahogyan még nem láttam

Bécs téli arca

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Többnyire a városlátogatások híve vagyok, de jól esik néha az aktív kikapcsolódás – különösen, ha mindez egy meseszép helyen történik. Karintiában minden megvan, ami ehhez kell: pazar túraútvonalak, festői tavak és semmihez sem fogható vendégszeretet. Ezúttal 4 napunk volt, hogy bejárjuk és felfedezzük a Millstätti-tó környékét.

Helyi sajtokat kóstoltunk

Már sokat hallottam „A szerelem útja” túráról, és most végre én is végigjárhattam ezt a csodaszép útvonalat. Kirándulásunkat a Millstätti-tó északi részén, 1800 méter magasan lévő Alexander hütténél kezdtük, ahol mintegy erőgyűjtésként még megkóstoltuk a helyi sajtkülönlegességeket és elkortyolgattunk egy kellemes kis bodzaitalt, miközben a tó szépségében gyönyörködtünk. A rögtönzött tízórai után pedig elindultunk felfelé a hegyre.

Festői szépségű táj

Virágzó rétek, fenyvesek és legelésző tehenek tették még hangulatosabbá az alpesi tájat, miközben mi észrevétlenül tettük meg az utat. A táv nagyjából 8 kilométer, amelyet közepes tempóban körülbelül 5 óra alatt lehet megtenni. A szintkülönbség 275 méter, ám a túrázáshoz kevésbé szokottaknak sem kell aggódniuk, az út egyáltalán nem megterhelő.

Nem csak szerelmeseknek

És hogy miért hívják a túrát A szerelem útjának? Az út során összesen 7 pad van kihelyezve, amelyen nem csak elücsöröghetünk, hogy megpihenjünk egy kicsit és gyönyörködjünk az előttünk elterülő tó látványában, hanem elmélyedhetünk az emberi kapcsolatokat érintő gondolatainkban és érzelmeinkben. Különböző kérdések várnak itt bennünket, például „hol ismerted meg a kedvesedet?” vagy éppen „mit szeretsz a legjobban benne?”, válaszainkat pedig egy-egy könyvbe írhatjuk. Az út végén egy különleges, gránátokkal megtöltött fémkaput találunk, amelyen átlépve megpillanthatjuk a tavat teljes terjedelmében. Ez az a túra, amely szerelmeseknek, pároknak és a túrázás megszállottjainak egyaránt ajánlott, hiszen az élmény mindenki számára felejthetetlen lesz.

Biciklitúra a tó körül

A második nap biciklire pattantunk és végigtekertük a tó két végpontja közötti szakaszt Seebodentől egészen Döbriachig. A tó déli oldalán az erdőn keresztül, szinte érintetlen természeti környezetben, nem aszfaltozott úton lehet kerékpározni. Aki útnak indul, számítson az emelkedőkre, de nem kell aggódni, hiszen választhatunk magunknak elektromos kerékpárt is, amellyel szinte megerőltetés nélkül barangolhatjuk be a tó varázslatos környékét. A kalandvágyók akár körbe is tekerhetik a Millstätti-tavat, mi ezúttal a hajót választottuk közlekedési eszközként, hogy visszajussunk Seebodenbe.

Romantika és kikapcsolódás

A tó mentén hangulatos osztrák városkákat találunk, ahol érdemes egy-egy kellemes sétát tennünk. Betérhetünk a vendéglőkbe, hogy végigkóstoljuk a remek karintiai borokat, kézműves söröket, kiváló minőségű halakat és az itteni specialitásokat. Természetesen a fürdőzésről sem szabad megfeledkeznünk, a tó (csaknem 150 méter mély) vize remek lehetőséget nyújt az úszni vagy éppen halászni vágyóknak, de érdemes kipróbálnunk a helyi fürdőházakat és wellness-szolgáltatásokat is.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Karintiai Turisztikai Hivatalnak!

Kapcsolódó bejegyzések: 

Bécs, ahogyan még nem láttam

Bécs téli arca

Kétezer méter felett Tirolban

Szlovénia csodái - Avagy a földi paradicsom a szomszédban van

Annak ellenére, hogy nem kell hozzá túl messzire utaznunk, eddig csupán az útikönyvekből ismertem. Tudtam, hogy viszonylag kis méretéhez képest számtalan természeti csodával rendelkezik, van hófödte hegycsúcsa, festői tengerpartja és számtalan bájos városa - egyszóval mindene, amire egy kíváncsi utazónak és pihenni vágyónak szüksége van. Sokat vártam rá, de előző héten végre személyesen is meggyőződhettem Szlovénia szépségéről.

A táj arculata a szlovén főváros felé haladva fokozatosan változik, és talán nincs is olyan ember, akinek ne dobbanna meg a szíve, amikor először látja meg a havas hegycsúcsokat a távolban. Ljubljana Szlovénia földrajzi közepén helyezkedik el, akárcsak Budapest Magyarországon. Ennek előnye, hogy innen autóval 1-2 óra alatt elérhetjük a tengerpartot, a festői szurdokokat és a kedvelt turistacélpontot, Bledet is. A város jelképe a sárkány, mivel a legenda szerint az itteni tóban győzte le Iaszón királyfi a sárkányt, és természetesen ezt a motívumot számtalan helyen felfedezhetjük a városban, például a Sárkány hídon is.

A Ljubljanica folyón egyébként tíznél is több híd ível át, a legismertebb a főtér előtti úgynevezett Hármas híd, amely a szlovén építész, Jože Plečnik keze munkáját dicséri. Ha egy kis romantikára vágynánk, hajóról is megcsodálhatjuk a folyton nyüzsgő, hangulatos kisváros benyomását keltő Ljubljanát, de megér egy kiruccanást a vár is, ahonnan mesés kilátás nyílik a házakra és az Alpok hegyvonulataira.

A bledi tóhoz érkezve az első gondolatom az volt: ez tényleg annyira lenyűgöző, mint a képeslapokon! A tó partján már vártak bennünket az úgynevezett pletna csónakok, amelyek átvittek a tó közepén található szigetre - Szlovénia egyetlen szigetére. Itt 99 lépcsőfokon felgyalogolva értük el a Nagyboldogasszony templomot és természetesen, ha már itt jártuk, nem hagyhattuk ki a harang megkongatását sem, hiszen a hagyomány szerint, aki háromszor meghúzza a harang kötelét, azt a közeljövőben hatalmas szerencse éri.

Mivel szerettük volna a magasból is megcsodálni ezt a meseszép látványt, felkerestük a tó mellett magasodó várat is. Az itt elfogyasztott ebédünket a híres bledi krémessel zártuk, majd az előttünk elterülő tóban gyönyörködve még kellemesen elkávézgattunk egy darabig a tavaszi napsütésben.

Talán mondanunk sem kell, hogy Szlovénia hegyei tárt karokkal várják a téli sportok szerelmeseit. Az ország nyugati részén bárhova mentünk, mindig feltűnt előttünk a Júlia-Alpok legmagasabb hegycsúcsa, a 2864 méter magas Triglav. Érdesség, hogy bár már vége a síszezonnak, a magasabb területeken foltokban még áprilisban is fehérlik a hóréteg.

A téli sportok mellett Szlovénia számtalan lehetőséget kínál túrázásra is. A Bled közelében található Vintgar-szurdok még a hosszabb gyaloglásoktól elszokott ember számára sem túl megerőltető, hiszen nagy részén egy fából épített pallón sétálhatunk végig nagyobb szintkülönbségek megtétele nélkül. A látvány pedig egészen lenyűgöző: a sziklák között utat törő Radovna folyó káprázatos színei mellett az 1,6 kilométer hosszú szurdok végén még egy pompás kőhidat és egy 13 méter magas vízesést is megcsodálhatunk.

Hasonlóan szép látványt nyújt a Triglav Nemzeti Park területén lévő Tolmin-szurdok, ám ez már a túrázáshoz nem szokott embert igencsak megizzasztja. Utunkat az Ördög hídjánál kezdtük, ami egy 60 méter mély szakadékon ível át. Folytatva a túrát megnézhettük azt a bizonyos barlangot, amely a hagyomány szerint Dante Alighierit is megihlette az Isteni színjáték pokolbéli jeleneteit írva. Az út csúcspontja az úgynevezett Medvefej, amely egy háromszög alakú óriási szikla a szurdok 2 sziklafala közé szorulva. Ez a látvány tényleg megéri a fáradtságot!

Az adrenalinfüggők és a mesés tájak szerelmesei Szlovéniában járva nem hagyhatják ki a raftingozást. Mi sem tettünk másként: gumicsónakkal és evezőkkel vetettük bele magunkat a smaragdszínű Isonzó-folyóba. A kezdeti könnyebb szakasz után, ahol a víz csak lassan csordogált, következett a nehezebb rész, hiába próbáltunk teljes erőnkből evezni, a vad hullámok és a folyóban magasodó sziklák és hullámok felborították a csónakunkat. A baleset egy percig még az úszni kiválóan tudókat is megijesztette, ám végül mindenkinek sikerült partra evickélnie és folytattuk vízi utazásunkat a cél felé. A kiruccanás végén mindenki fülig érő szájjal és óriási élményekkel tele hagyta el a csónakot.

Már az utazásuk előtt kíváncsian vártam, vajon milyen is a szlovén konyha. Szerencsére nem csalódtam, mindenhol isteni finomságokkal vártak bennünket. Természetesen megkóstoltuk a szlovének nemzeti édességét, a poticát, amely egy kuglófra illetve bejglire hajazó édesség – összesen 80 féle töltelékkel készítik az ország különböző pontjain. Kihagyhatatlan volt továbbá a korábban már említett híres bledi krémes, amelyet még a várban fogyasztottunk el.

Utazásunk során számtalan halétellel megismerkedhettünk, a tenger gyümölcsei rizottótól kezdve, a grillezett polipon át, a kiváló szlovén sügért is volt szerencsénk megkóstolni. Természetesen az asztalról a különleges helyi nedűk sem hiányozhattak, az étkezéseket rendszerint egy pohár borral vagy éppen egy korsó sörrel zártuk.

Szlovéniai kirándulásunk csúcspontja kétségtelenül a szlovén Isztria volt. Piranba érve teljesen lenyűgözött bennünket a ciprusfák, a mediterrán villák és az olaszos hangulatú kikötő, valamint az óváros látványa. Bár Szlovéniának csupán 47 kilométer hosszú tengerpartja van, emiatt mégis nagyon irigykedünk rájuk!

Csak néhány órát töltöttünk el itt, de úgy éreztük, bármeddig itt maradnánk. Szűk sikátoraiban sétálva és a főtéren cappuccinót kortyolgatva egy kicsit mi is piraninak éreztük magunkat. A búcsú is kissé szomorú volt, amiért itt kellett hagynunk ezt a mesés helyet, de már a buszon ülve tudtuk, egyszer ide vissza fogunk térni!

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Spirit Sloveniának és a Szlovén Köztársaság Nagykövetségének!