Gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy évekkel ezelőtt végre
eljuthattam Olaszországba - egészen pontosan Velencébe. Bár azóta már megjártam
Milánót is (erről is olvashatsz hamarosan), a lagúnák városa számomra örök
élmény marad. Elcsépelten hangozhat, de ez az a hely, amit egyszer tényleg
mindenkinek látnia kell.
Velencei városlátogatásunk időpontjául – ahogyan a legtöbben
– mi is a februári, karneváli időszakot választottuk. Persze ekkor számolni
kell a hatalmas tömeggel, mégis nagyon csábítóak lehetnek az autóbuszos kirándulások
szinte filléres áraikkal. Bevallom, én már annyira vágytam rá, hogy láthassam
ezt a csodát, hogy az sem érdekelt, ha oda-vissza az autóbuszon kell aludnunk
és kerülgetnünk kell az embereket a sikátorokban.
Nem volt szükség gumicsizmára
Bevallom, kicsit féltem, hogy gumicsizmával kell útnak
indulunk, ugyanis utazásunk előtt két héttel még az acqua altával, azaz a magas
vízállással küzdöttek a helyiek. Évről évre problémát jelent ez a városban,
ilyenkor a főbb tereket bokáig vagy térdig érő tengervíz borítja, de
szerencsére mire odaértünk, már nyoma sem volt a jelenségnek.
Végül az éjszakai utazást követően a hajnali órákban
érkeztünk meg Punto Sabbioni kikötőjébe, ahonnan hajóval indultunk tovább
Velencébe. Előbb azonban fakultatív kirándulásként még útba ejtettük a mesés
Buranót (erről ide kattintva olvashatsz részletesen), illetve az üveggyártásáról
híres Murano szigetét.
Ezután indultunk tovább Velencébe és már nem kellett sokáig
várni, hogy feltűnjön előttünk a távolban a város sziluettje a Szent Márk téren
magasodó Campanilével. Bár kissé hideg, borongós idő volt, a páratlan látványt
mindenképp meg kellett örökítenem fényképezőgéppel is.
Miután kiszálltunk a hajóból, idegenvezetőnkkel együtt elindultunk,
hogy felfedezzük a várost. Először a Sóhajok-hídját ejtettük útba. Anyukámtól,
aki már járt itt, nagyon sokat hallottam róla, így egy kicsit az én szívem is
megdobbant, amikor először megláttam. Nem olyan nagy, mint képzeltem, mindössze
8 méter hosszú: a Dózse-palotát és a börtönt köti össze. A rabok ezen keresztül
vonultak át a zárkáikba, a legenda szerint fájdalmas sóhajaikról kapta a nevét
a híd.
Turisták és galambok mindenhol
Hamarosan beértünk a központba, a turistákkal és galambokkal
zsúfolt Szent Márk térre. Az egyik oldalon a Dózse-palota húzódik, amelynek
falain belül csodás képtár található. Aki azonban be akar jutni, számítson rá,
hogy órákig sorban kell állnia.
Közvetlenül mellette helyezkedik el a Szent Márk
székesegyház. A XI. században készült el, de a történelem során folyamatosan
alakítottak rajta, így több kor stílusjegyei is felfedezhetőek rajta. Nem csak
kívülről gyönyörű, belül is mesés mozaikok borítják. Nagyon fontos épület ez
Velence történelmében, itt mutatták be a megválasztott dózsét, pápák és
külföldi uralkodók jártak itt, és itt tettek esküt a messzire induló hajókapitányok
is.
A tér másik felén magasodik a maga csaknem 100 méterével a Campanile,
azaz a harangtorony. És fontos megemlíteni a piazzán magasodó két gránitoszlopot
is: az egyik tetején Sárkányölő Tódor, míg a másikon a város jelképe, a
szárnyas oroszlán látható.
A csodás Canal Grande
A teret elhagyva elindultunk a város központja felé. Amerre
néztünk, szűk sikátorokat, gondolákkal zsúfolt csatornákat láttunk, szinte úgy éreztem,
ha nem lenne velünk idegenvezető, eltévednénk. Végül kilyukadtunk a Ponte di
Rialtónál és megpillanthattuk a Canal Grandét, amelyről már annyit hallottunk
korábban. Fantasztikus pillanat volt! Valahogy mindig meghatódom, ha olyan
helyre juthatok el, amelynek fotóit korábban ámulattal, sóvárogva néztem a
szobámban. Ilyen volt az is, amikor Milánóban feljöttünk a metróból és először
láttuk meg a grandiózus dómot. De erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó…
A hídnál természetesen készítettünk jó néhány fotót, majd
szabad programként egészen az esti vacsoráig sétálgattunk a városban. A paloták
a Canal Grande mellett egyszerűen lenyűgözőek. Megtaláltuk az úgynevezett
aranyházat, azaz a Ca’d’Orót is. Ez a város egyik legrégebbi épülete, kívülről
elnyűgöző gótikus motívumok tarkítják homlokzatát.
A közel 4 kilométer hosszú, S-alakú csatornán egyébként
összesen négy gyalogos híd ível át, sétánk során kettőn át is sétáltunk. A
Ponte di Rialto mellett kerestünk egy másikat is, azt, amelyik legközelebb esik
a Santa Maria della Salute templomhoz. Bár kissé távolabb esik a központtól, ez
az az épület, amit mindenképp meg akartam közelebbről is nézni. Az elegáns
barokk templom belülről is csodaszép, a főoltáron kívül hat mellékoltár is
található benne.
Bevallom, a kevés alvástól és a sok sétától ekkor már nagyon
fáradtnak éreztük magunkat. A Szent Márk tér közelében még beszereztem egy
aprócska, szárnyas oroszlánt ábrázoló szuvenírt és egy képeslapot a
gyűjteményembe, majd a csoporttal elvonultunk egy kis utcában lévő étterembe. A
paradicsomos pasta valami isteni volt, feltöltött energiával. Sajnos ezután
búcsút kellett vennünk a várostól, de mégis boldogan szálltam fel a hajóra, hiszen
ismét fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb.
Kapcsolódó bejegyzés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése