A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Városliget. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Városliget. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 10., szombat

5 érdekesség, amit nem tudtál Budapestről

Tudtad, hogy eredetileg a körút helyén hajózható Duna-csatornát terveztek? És azt, hogy a városligeti Vajdahunyad vára először fából készült el? Ezekről és további budapesti érdekességekről is olvashatsz ebben a blogbejegyzésben!


Hajózható csatorna az Oktogonnál

Ma már nehezen tudnánk elképzelni, de az Oktogon környékére eredetileg hajózható Duna-csatornát terveztek. Végül azonban a magas költségek miatt elvetették az ötletet, és így épült meg helyette a körút.

Budapesti kéregvasút

1896-ra, a millenniumi ünnepségekre készült el (London után) az európai kontinensen elsőként a földalatti vasút Budapesten. Ez nem más, mint egy úgynevezett kéregvasút, hiszen ellentétben a többi fővárosi metróvonallal, ezt nem alagútba építették. Hatalmas árkot ástak, majd azt födémmel borították.

Fából készült Vajdahunyad vára

A városligeti Vajdahunyad vára szintén az 1986-os millenniumi ünnepségekre készült el Alpár Ignác tervei alapján. Az építészt arra kérték, készítsen egy olyan épületet, amely egyesíti az összes művészeti stílust. Ő pedig nem tett mást, mint végigjárta az országot és végül tökéletes összhangba rendezte a különböző elemeket. Az épületcsoporton felfedezhetőek román, gótikus, reneszánsz és barokk stíluselemek is. Érdekesség, hogy eredetileg fából készült, majd akkora sikert aratott, hogy maradandó anyagokból, kőből és téglából is felépítették a Városligeti tó mesterséges szigetén.


Mocsár a Városliget helyén

A Városliget egykor Ökrösdűlő névre hallgatott. A terület nem volt más, mint egy legelő, benne egy mocsárral. 1755-ben fel akarták számolni a mocsarat, de a fűzfaültetés kudarcba fulladt, mert senki nem gondozta a növényeket. Végül II. József korában történt meg a csatornázás és a fásítás, de a tényleges parkosítás (útépítés, tó kialakítása, stb.) csak a XIX. században, József nádor tevékenysége nyomán kezdődött el.

A hölgyek nem korcsolyázhattak


1870-ben nyitotta meg a kapuit a Városligeti Műjégpálya, Európa legöregebb és legnagyobb szabadtéri mesterséges korcsolyapályája. Ekkor azonban még illetlenségnek számított, ha egy hölgy korcsolyázott, ezért többnyire férfiak használták. Báró Eötvös József volt az, aki először kijelentette, hogy a nők számára is nagyon fontos a friss levegőn végzett testmozgás. A jégkorcsolyázás virágkora csak azután kezdődött, hogy mindkét nem birtokba vehette a pályát.



Kapcsolódó bejegyzések: 

A Városliget tavasszal

4 hely, amit imádok Óbudán

2012. április 25., szerda

A Városliget tavasszal


Nagyjából egy hete kezdetét vette a Ligeti Programok 2012 nevű rendezvénysorozat Budapest második legnagyobb közparkjában, a Városligetben. Ezen alkalomból – a kissé borongós idő ellenére – én is kilátogattam egy séta erejéig, hogy a rügyező, virágzó fák között levezessem a hétköznap felgyülemlett feszültséget.


A fővárosi lakosok egyik legnépszerűbb pihenőhelye nemcsak a passzív kikapcsolódást teszi lehetővé, hanem nevezetességeivel rengeteg aktívan eltöltendő programot is kínál számunkra. A Fővárosi Állat- és Növénykert, a Vidámpark és a Nagycirkusz mind-mind remek lehetőséget szolgáltat arra, hogy néhány órára kiszabaduljunk a zsúfolt utcák és panelházak rengetegéből.


A Városliget mai kinézetét tulajdonképpen a XIX-XX. század fordulóján, a millenniumi ünnepségsorozat idején nyerte el, ekkorra fejeződött be ugyanis az a hatalmas építkezés, amelynek köszönhetően rengeteg itt található építmény emelkedett, mint például a Vajdahunyad vára, a Hősök tere, a Millenniumi emlékmű, a Szépművészeti Múzeum vagy éppen a Műcsarnok.


A Széchenyi gyógyfürdő területe nagyjából 6000 négyzetméteren terül el. A patinás épületen belül csaknem húsz termálvizű medence, néhány kút és egy kórház is működik. Emellett a fürdő területén különböző gyógykezelésekkel is várják a gyógyulni vágyókat.


A Műjégpálya építésének ötlete – talán nem is gondolnánk – már a XIX. század elején megszületett. A mai jégpálya elődjét 1869-ben nyitották meg a csodálatos Városligeti-tó egy részén, azonban ez egy sajnálatos baleset következtében leégett. Ezután kezdték el építeni a ma is látható gyönyörű épületet, Lechner Ödön tervei alapján.


A Vajdahunyad vára a Városligeti-tó által körülvett szigeten terül el. Maga az épület több részből tevődik össze: a magyar építészet történetét hivatott ábrázolni. Már a bejáratnál érdemes megállni néhány pillanatra, a nagyjából tíz méter hosszú kapu látszólag csapóráccsal van felszerelve, ez azonban csak utánzat: a kapu valójában nem zárható.



Az épületkomplexum udvarán található a római stílusban épült úgynevezett Jáki kápolna. Bélletes kapuzata a Jáki templomot utánozza. A kápolnában rendszeresen tartanak szentmiséket, ezen kívül gyakoriak itt a rendezvények, a romantikus kis épület nem meglepő módon esküvők közkedvelt színhelye.


Gótikus stílusban épült a Hunyadi-udvar. Itt található Mátyás és Beatrix domborműve, a boltíves loggia csipkézett motívumokkal, Károlyi Sándor „kalapos” szobra, illetve a főhomlokzatot meghatározó torony, ami a Vajdahunyadon lévő eredetinek a másolata.



A harmadik fellelhető stílusirányzat, a barokk jegyeit mutatja a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyönyörű épülete. A múzeummal szemben pedig egy csuklyás alak: Anonymus, IV. Béla névtelen jegyzőjének és történetírójának szobrát találjuk.



Ha még nem lenne elég a nevezetességekből, elsétálhatunk a szintén a Városligetben található – nagyszabású koncerteknek helyet adó – Petőfi Csarnok mellett a Közlekedési Múzeumhoz. Ha pedig egyszerűen csak pihenni szeretnénk, heveredjünk le egy pokrócra és szívjuk magunkba a friss tavaszi levegőt…