Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha szépségük alapján sorba
kellene állítanom azokat a helyeket, ahol eddig jártam. Azt azonban nyugodtan kijelenthetem, hogy Burano az elsők között szerepelne a listámon!
Az álom megvalósul
Hosszú évek óta csodálattal nézegettem képeket arról az
aprócska, mesebeli olasz szigetről, amelynek házai elképesztően élénk színekben
pompáznak, előttük pedig csónakok ringatóznak a csatornában. Nem volt tehát
kérdés, hogy a várva várt velencei kiruccanásunk során (ide kattintva olvashatsz róla) útba ejtjük a lagúna másik gyöngyszemét, Buranót is!
Borongós, hűvös februári reggelen érkeztünk meg hajóval a
szigetre, amely úgy tűnt, még javában az igazak álmát alussza. A szuvenírboltok
még akkor kezdték el kipakolni portékáikat, a terek üresen álltak, egy idős néni
pedig lassú mozdulattal nyitotta ki az egyik színes ház felső emeletén lévő
zsalugátert. Ügyet sem vetett turistacsoportunkra, bizonyára neki ez mindennapi
látványnak számított.
Ha nem lennének turisták, valószínűleg az élet is megállna
itt. Mindössze 3 ezren lakják a települést, és míg korábban a helyiek
halászatból, csónak- és csipkekészítésből éltek, ma már leginkább a turizmus a
fő megélhetési forrás. A buranói csipke egykor az egész kontinensen keresett
cikk volt, később csipkekészítő iskolát is nyitottak, ma azonban már ez is csak
múzeumként funkcionál.
Szabályozzák a színeket
Természetesen a legtöbb ember a színes házak és romantikus
csatornák látványa miatt érkezik Buranóra. A legenda szerint valamikor ezek az
élénk színek segítették a halászokat, hogy hazataláljanak a ködös időben. Nem
tudjuk, tényleg így történt-e, mindenesetre a mai napig szigorú szabályok
érvényesek: az önkormányzat határozza meg, hogy az adott épületet milyen
színűre festhetik.
A kisváros főbb nevezetességei közé tartozik a fentebb
említett csipkekészítő iskola, valamint a főtér, amelynek közelében áll a
buranói „ferdetorony”, vagyis a Szent Márton templom.
Igazi csoda ez a hely, minden percét imádtuk annak a másfél
órának, amit itt tölthettünk. Szívesen elidőztünk volna még Buranón, ám tudtuk,
mennünk kell, hiszen vár ránk Velence!
Kapcsolódó bejegyzés:
