Mindig is szerettem biciklizni, de hosszabb kerékpártúrába
soha nem mertem belevágni. Egészen tavaly nyárig, amikor is elindultunk, hogy
felfedezzük a Tisza-tavat. Nem terveztük, hogy teljesen körbetekerjük, csupán addig,
ameddig bírjuk. Végül Poroszlótól Kisköréig jutottunk (oda-vissza körülbelül 60
km), de a kirándulás olyan hatást tett ránk, hogy már akkor eldöntöttük,
hamarosan a déli oldalt is felfedezzük.
Poroszlótól indultunk tehát, a vasútállomástól a településen
keresztültekerve jutottunk a tóhoz, ahol aztán felhajtottunk a gátra és jobbra
kanyarodva megkezdtük utunkat Sarud irányába. Az út végig sík terepen halad,
így a kezdő biciklistáknak sem kell megijedniük a hosszabb távtól. Nem is beszélve
a csodálatos környezetről, ami kifejezetten megkönnyíti az előrehaladást!
Miközben gyönyörködtünk a csendesen ringatózó, napfénytől
csillogó víztükörben, az ártéri erdők lombos fáiban és a nádasokban, szinte
észrevétlenül róttuk a kilométereket. A túra során állandó kísérőink voltak a gémek,
sirályok és a többi vízimadár, sőt, abban a szerencsében volt részünk, hogy útközben
egy réti sast is megpillanthattunk.
A kirándulás alatt egyébként érdemes több pihenőt is beiktatni (még akkor
is, ha nem fáradtunk el), és a töltésről lesétálni a tóhoz, ahol a horgászok
által kitaposott parton, a fűzfák árnyékában fogyaszthatjuk el a tízórainkat,
vagy éppen az ebédünket. Amennyiben már meguntuk a táskánkban összenyomódott szendvicseket,
a túra során útba ejtett strandokon lángost is ehetünk, majd továbbindulás
előtt megmártózhatunk a hűs vízben.
A gáton haladva szerencsére többnyire nincs nagy forgalom, mi
is csupán néhány autós horgásszal találkoztunk. Elhagyva Sarudot, utunk
háromnegyed részét követően, Dinnyéshát után már láthatóvá vált a kiskörei
víztorony, amelyet végül célul tűztünk ki magunk elé.
Beérve a településre eljutottunk a zsilipig, amelynek hídján
átkelve a kalandvágyó biciklisek folytathatják útjukat a déli part mentén
Abádszalók irányában. Itt mi is megálltunk szusszanni egyet, majd elindultunk vissza,
Poroszló felé.
Bevallom, utunk végéhez közeledve az előttünk magasodó
viharjelzők oszlopai segítségével már számoltam a még hátra lévő kilométereket,
másnap pedig izomlázzal küzdve igencsak nehézkesen keltem fel az ágyból… Ekkor azonban
már nem bántam ezt sem, hiszen a Tisza-tónál ért élmények mindenért kárpótoltak.
Kapcsolódó bejegyzés: Egy Tisza-tavi kirándulás története
