A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szlovákia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szlovákia. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 22., hétfő

Kirándulás Pozsonyba

Pozsonyban eddig csak átutazóban jártunk, átsuhantunk a Duna fölött átívelő hídon és távolról néztük, hogyan magasodik a város fölé az impozáns, négyszögletű vár. Már ekkor eldöntöttük, egyszer majd közelebbről is szemügyre vesszük a szlovák fővárost.


Egy borongós, szombat reggelen, még kissé álmosan szálltunk fel a Pozsonyba tartó buszra. Útközben eleredt az eső, így az izgalmas várakozást felváltotta egy kis aggodalom: nem szerettük volna, ha egész nap esernyőt tartva kell várost néznünk. Szerencsére nagyjából két óra múlva Pozsonyban már csak a tócsák emlékeztettek a reggeli égszakadásra.

Eltévedni nem lehet

A buszállomás nagyjából negyedórára van a belvárostól és mivel szeretünk sétálni, gyalog indultunk el célunk felé. Bár a biztonság kedvéért vittünk magunkkal térképet (igen, kissé régimódiak vagyunk), ám e nélkül sem tévedtünk volna el: a vár és a Mihály-kapu hagymakupolás tornya remek tájékozódási pontként szolgál, legyünk bárhol a városban, előbb-utóbb megpillanthatjuk valamelyiket.


A központba érve az úgynevezett sétatéren kötöttünk ki, amelynek éke a Szlovák Nemzeti Színház és az előtte álló Ganümédész-kút. A tér szinte mindig nyüzsög, igazi fesztiválhelyszín ez, alig van az évnek olyan időszaka, hogy ne legyen itt felállítva egy ideiglenes színpad a különböző zenészek, előadók számára. Árusok árulják fabódékban portékáikat, kapható itt mindenféle szuvenír, a vár kicsinyített másától egészen a legismertebb pozsonyi nevezetességeket ábrázoló hűtőmágnesig, képeslapig. Természetesen rengeteg a turista, akiknek szállásért sem kell messzire menniük, hiszen a tér egyik felén helyezkedik el a Carlton Hotel impozáns, több száz éves épülete.




Sorban állás egy szoborért

A sétatértől nem kell messzire mennünk, hogy rábukkanjuk a város egyik legismertebb szobrára. Kandi nem más, mint egy csatornából leskelődő, vidám férfialak. Bár központi helyen van, bevallom, csak nehezen találtuk meg, hiszen leginkább előre néztünk és nem a földön keresgéltük a látnivalókat. Végül gyanús lett, hogy az egyik saroknál feltűnően nagy tömeg ácsorog. Közelebb léptünk és megláttuk a kedves kis alakot. Nehéz volt hozzáférni, csaknem sorban állás volt a „kegyeiért”, hiszen mindenki vele akart fotózkodni, de ha már ott voltunk, kivártuk a sorunkat és sikerült egy közös képet készítenünk vele.


A belváros szerves részét képezik a hangulatos sétálóutcák, amelyek tele vannak kávézókkal, cukrászdákkal, fagyizókkal és éttermekkel. Ha elfáradtunk a városi sétában, érdemes beülni egy finom kávéra vagy éppen az utánozhatatlan helyi specialitásra, a sztrapacskára. A központot rend és tisztaság jellemzi, igazán jól esik a történelmi épületek között andalogni. Az egyik legszebb része a városnak a korzó, amelynek végén találjuk a város egyik szimbólumává vált Mihály-kaput. Egykor négy kapun keresztül lehetett belépni a városba, mára már csak ez az egy maradt belőlük. Jelenleg múzeum működik benne, de ha inkább kihagynánk ezt a kulturális programot, akkor is érdemes a toronyba felmenni, hiszen fentről csodálatos kilátás nyílik a városra.


Ha lenézünk a földre, a torony alatt találjuk az úgynevezett nulladik kilométert. Nem más ez, mint egy aranyozott kör, azt mutatva, hogy a világ fővárosai hány kilométerre fekszenek Pozsonytól. Sajnos csak utólag tudtuk meg, hogy a helyhez egy hiedelem is kötődik, amely szerint áthaladva a kapu alatt nem szabad egy szót sem szólnunk, különben nem sikerül a vizsgánk vagy ami talán még ennél is rosszabb: nem megyünk férjhez. Egy nap alatt összesen kétszer sétáltunk át alatta és mindkétszer beszélgettünk… Nos, most már nem tehetünk semmit, legfeljebb csak reménykedhetünk benne, hogy a babona ez esetben nem válik valósággá.


Magyar emlékek mindenhol

A várost járva az utcakövekbe ékelve koronát ábrázoló, aranyló szimbólumokat is felfedezhetünk, ezek jelzik az egykori koronázási útvonalat. A Szent Márton-székesegyháztól indulva áthalad a Mihály-kapu alatt és a koronázási dombnál ér véget. A magyarok számára igen jelentős nevezetesség a Mihály-kaputól nem is oly messze lévő egykori Magyar Királyi Kamara épülete is, amelyben 1848-ig a rendi országgyűléseket tartották.


Elhagyva a Szent Márton-székesegyházat és Pozsony egyik legismertebb épületét, a rokokó stílusban épült Jó Pásztor Házát, azaz az Óramúzeumot - amelyet a kontinens legszűkebb épületeként tartanak számon -, meredek utcákon felfelé kaptatva juthatunk el a várhoz. Bár először azt gondoltuk, ez bizony igen fárasztó séta lesz, lassú tempóban 10-15 perc alatt már ott voltunk a várkapunál és még csak ki sem melegedtünk közben.



Odafent szinte mindig garantált a tömeg, a várral szemben állva mindenki igyekszik egy-egy szelfit készíteni természetesen úgy, hogy a háttérben jól látszódjon a csodás panoráma a Duna-parttal és az Új híddal, amelyet az úgynevezett UFO díszít. Szó, mi szó, a híd pilléreire épített kilátó, amelyben egy étterem is helyet kapott, valóban egy repülő csészealj hatását kelti. Mielőtt azonban jobban megismerkednénk a földönkívülivel, érdemes még elidőzni a vár környékén.



A díszkert nemrég hatalmas átalakításon ment át, és gyakran az a vád éri, hogy túl kevés füves területet hagytak benne az építők, mégis azt kell mondanunk, hogy a végeredmény csodaszép lett. Igazi boldogság bejárni és elücsörögni a sövények között kihelyezett padokon. Aki vonzódik a történelmi emlékekhez, az akár több órát is eltölthet a vár felfedezésével, amelynek falain belül megtekinthető a kincstár gyűjteménye, valamint számtalan más tárlat is.



Látogatás a földönkívülinél

Elbúcsúzva a vártól elindultunk a Duna-part felé. Pozsonyban több kilátópont van, de a legnagyobb élményt kétségtelenül az UFO nyújtja. Már maga a megközelítése is nagyon érdekes: míg az autósok odafent haladnak a hídon, addig a gyalogosok egy szinttel lejjebb, a híd oldalában tudnak közlekedni. Ha eljutottunk a ferde pillérig, jegyet kell váltanunk, hogy aztán lifttel feljuthassunk az étterem szintjéig. Aki szeretne, bátran fogyaszthat is, a kör alakú étterem folyamatos, lassú, forgó mozgásban van, így étkezés közben az egész környékre ráláthatunk. Aki a kitűnő, ám kissé borsos árú fogások helyett csak a panorámára kíváncsi, öltözzön fel alaposan, hiszen az étteremmel ellentétben, a kilátó már nem fedett, ki kell hozzá menni a szabad levegőre és gyakran igen erős szél fúj odafent.


Természetesen a látványért megéri megküzdeni a széllel, hiszen tiszta időben nem csak Pozsonyra, hanem a szomszédos Ausztriára és Magyarországra is ráláthatunk. A távoli szélmalmok, a hófehér vár és a messzi panelházak apró maketteknek tűnnek, semmiképp nem szabad kihagyni ezt a nem mindennapi látványt.


Bár csupán egy napunk volt Pozsonyra, a főbb nevezetességeket ennyi idő alatt is sikerült megnéznünk. Hangulatos és barátságos város, arról nem is beszélve, hogy könnyen elérhető és viszonylag olcsó. Aki kedveli a városlátogatásokat, ne habozzon a szlovák főváros felé venni az irányt.


Kapcsolódó bejegyzések: 


2012. augusztus 18., szombat

A Felvidék csodás tájain


Sok-sok évvel ezelőtt az első külföldi utam alkalmával a Felvidéken jártam. Buszos túránk során a magyar határtól egészen Szlovákia szívéig, a Magas Tátráig hatoltunk, olyan természet és ember alkotta szépségeket hagyva magunk mögött, mint a dobsinai jégbarlang vagy éppen a mesés Szepesi vár.


A táj hazánktól távolodva fokozatos változáson megy keresztül, az eleinte még sík vidéket hamarosan felváltják a dimbes-dombos erdős területek, olyannyira, hogy a legelső állomásunkon, Dobsinánál már egy igen komoly emelkedőn kell felmásznunk, hogy eljuthassunk a jégbarlanghoz.



A méltán híres természeti képződményt csak gyalogosan lehet megközelíteni. Autóbuszunkkal leparkolunk az út mentén, majd egy kissé izzasztó túra keretében felkapaszkodunk a majd’ 1000 méter magas hegyre. Amennyire fárasztó azonban az út, annál szebb a látvány: körülöttünk végig hatalmas fenyőfák magasodnak az ég felé.


Felérve a barlanghoz, megváltva a belépőjegyünket, már a bejáratnál megcsap bennünket a jéghideg levegő. Még nyáron is érdemes tehát rétegesen felöltöznie annak, aki hasonló kirándulásra adja a fejét, hiszen odabent állandóan 0 C° körül van a hőmérséklet. A barlang, amely tulajdonképpen az Aggteleki-karszt szlovákiai folytatása, majd’ másfél kilométer hosszú, a jég vastagsága pedig helyenként eléri a 40 métert is. A dermesztő hidegben a természet által megformált alakzatok teszik még különlegesebbé ezt a lélegzetelállító sétát.


Elhagyva Dobsinát, miután kissé felmelegedtünk, folytatjuk kirándulásunkat az ország belseje felé. Érdemes elidőzni néhány percet az útba eső takaros kis települések egyikén, Vernárban is, ahol két gyönyörű templom is található. Az egyik különös szépséggel bír: az 1800-as években klasszicista stílusban épült görög katolikus kápolna.



Továbbhaladva lassan feltűnnek előttünk a Magas-Tátra hóval borított varázslatos hegycsúcsai. Poprádon tartunk egy újabb pihenőt, hogy megcsodálhassuk a hazánkból olyan nagyon hiányolt magaslatokat. A hegység a Kárpátok vonulatának legmagasabb része, amely a Gerlachfalvi-csúccsal tetőzik, 2655 méteren a tengerszint felett.



Elérve mini körutazásunk legtávolabbi pontját, ideje újra a magyar határ felé venni utunkat. Kissé izgatottan várom következő állomásunkat, Lőcsét, hiszen alig néhány hónappal a kirándulás előtt volt szerencsém olvasni Jókai Mór ezen városához kötődő klasszikusát, amelynek történései még frissen éltek emlékezetemben. A lőcsei fehér asszony legendáját máig őrzi a vastag fallal körülvett település.


 A város egyik nevezetes épülete a Szent Jakab-templom, amely kezdetben klasszicista stílusban épült, később azonban gótikus motívumokat is kapott. Érdemes belülről is megcsodálni az építményt, csodaszép freskók és oltárok díszítik a teret.


Közvetlenül a templom mellett található a régi, árkádos városháza. Eredetileg máshogy nézett ki, de az 1500-as években leégett. Jelenlegi alakját Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el; napjainkban múzeum működik az épületben. Itt található a Rákóczi-szabadságharcot követően az árulóból hőssé vált fehér asszony, Korponayné Géczy Julianna híres festménye is, amely eredetileg a városkapun díszelgett.


Lőcse nevezetességei közé tartozik még a kupolás Evangélikus templom, a Thurzó-ház, illetve a főtéren álló szégyenketrec, ahova az elítélt bűnözőket zárták be századokkal ezelőtt.


Rövid városnézésünket követően folytatjuk utunkat a nap utolsó állomásához, a magyar történelem egy másik fontos emlékéhez, a Lőcsétől 15 km-re található Szepesi városhoz. A romos erődítmény látványa már messziről szemet gyönyörködtető: a több mint 600 méter magas dombon, szinte a semmiből emelkednek ki a még ma is szikárul álló falak.



A falu, Szepesváralja határában leparkolva, egy körülbelül 10 perces gyaloglást követően kapaszkodunk fel a várhoz, amelynek egyes részeit már a XI. században elkezdték építeni. Belépve az erődítménybe, először falazott oszlopokkal találkozunk, majd tovább sétálva jutunk el az egykori gótikus kapuhoz. 



Ezután érünk el a középső várudvarra, onnan pedig a bal oldalira, amely olyan nagy, hogy tulajdonképpen a környékről ide érkezett lakosságnak is védelmet nyújtott.


Visszatérve a középső udvarra, felfelé sétálva eljutunk a fellegvárhoz, ahonnan festői kilátás tárul a szemünk elé a környező területekre. Itt fent található egy kör alakú bástya, egy kápolna és maga a palota is. 



Ezen a helyen ma a Szepesi Múzeum tárlata látogatható, amelyben megismerhetjük a vár fordulatos történelmét és megcsodálhatjuk a középkori fegyvereket is.



A Felvidéknek mára ezzel búcsút intünk. A tartalmas és rendkívül eseménydús nap fáradalmait már hazafelé, az Eperjesen és Kassán át vezető úton, az autóbuszban pihenjük ki.



Kapcsolódó bejegyzések:


2012. január 16., hétfő

Irány Nógrád!

Egri születésűként különösen büszke vagyok az Észak-magyarországi régió tájaira, kultúrájára. Természetes, hogy elfogult vagyok Heves megyével szemben, most azonban nem ide, hanem egy hasonlóan szép vidékre, a szomszédos Nógrád megyébe szeretném meginvitálni olvasóimat.


Első úticélunk a szlovák-magyar határ mentén található Ipolytarnóc. A település a 2008-ban létrejött első nemzetközi, azaz határon átnyúló geopark (Novohrad-Nógrád Geopark) része. A természetvédelmi területen belül Földünk történetét bemutató tanösvények vannak kialakítva.


A geológiai ösvényen sétálva időutazásnak lehetünk részesei, olyan helyeken járhatunk, ahol sok millió évvel ezelőtt még tenger vagy éppen vulkán terült el. A séta során ősmaradványokra bukkanunk: kövesedett fák, cápafogak, ősállatok lábnyomai és növények lenyomatai teszik még érdekesebbé túránkat.



A tanösvények mellett azonban van még egy kuriózuma Ipolytarnócnak: itt őrzik ugyanis a Bükkábrány közelében talált ősfenyőket. A hatalmas két-három méter átmérőjű fatörzsek különlegessége, hogy eredeti formájukban konzerválódtak. Az egykori Pannon-tenger közelében élő ősfenyőket 2007-ben hozták Ipolytarnócra, a szakemberek pedig különleges technikával folyamatosan tartósítják őket.


Elhagyva Ipolytarnócot, tovább utazunk a Karancs-Medves vidékére: ezen a területen fekszik Somoskő. Az apró település szintén a szlovák-magyar határon található, olyannyira, hogy Somoskő vára már Szlovákiához tartozik. Az erődítmény lábánál még ma is megmaradt a két ország mezsgyéjét jelölő határkő.


A vár nem csak kívülről gyönyörű, a már messziről jól látható, 526 méter magas dombra épült, tornyával a tájból kiemelkedő erőd romjai között sétálva, elénk tárul a csodaszép dimbes-dombos nógrádi táj. Egyik oldalon Szlovákia terül el előttünk, a másik oldalon pedig ráláthatunk a Karancs-Medves másik vulkánra épült tornyos építményére, a Salgó várára.



Somoskő azonban más természeti csodájáról is ismert: a vár északi oldalán található a híres bazaltzuhatag. A karcsú, íves oszlopok öt- és hatszög alakúak, ennek darabjait használták fel egykor a vár építéséhez.


Távolodva a szlovák határtól, Nógrád belseje felé, megérkezünk Hollókőre, az egyetlen világörökség részévé választott magyar faluba. A település azáltal került fel az UNESCO listájára, hogy sikerült megőriznie tradicionális Ófaluját. Hollókőt még a XVII-XVIII. században építették, de házai mind a mai napig megmaradtak eredeti állapotukban.



Az Ófalu máig lakott utcáin gyakran láthatunk palóc ruhába öltözött néniket. Az épületek között akadnak múzeumok és kiadó szobák is, de az itt lakók nagy része még mindig a régi mesterségeket űzi: találunk itt fazekast és házilag készített portékákat, terítőket, lekvárt áruló kétkezi munkásembereket. Az Ófalu központjában álló aprócska katolikus templom szabadon látogatható.



A településről rövid túra során (erdőségen keresztül) eljuthatunk Hollókő jó állapotban fennmaradt, 400 méter magasságban található várához. A tatárjárás után – a sziklaszakadék miatt kissé szabálytalan formában – épült erődítményt az ’70-es években kezdték el restaurálni, és alig több mint egy évtizede látogatható. Ha múzeumra vágyunk, megtekintetjük a panoptikumot, ahol a XIII. századbeli lakók vannak kiállítva, de természetesen felülről a kilátás is csodálatos.



Ha van egy szabad hosszú hétvégénk, ha szeretnénk kiszakadni a mindennapok kötöttségeiből, mindenképpen látogassunk el Nógrádba! A természeti csodák felkeresése és a végvárak látogatása kitűnő kikapcsolódási lehetőséget kínál mindannyiunk számára.