A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forrás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forrás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 26., csütörtök

A festői Felsőtárkányi-tó

Bár már nagyon sokat hallottam a Felsőtárkányi-tó szépségéről, akármilyen közel is található a lakóhelyemhez, valamiért soha nem jártam ott. Tudom, hiba volt, és idén nyáron úgy éreztem, ezt feltétlenül be kell pótolnom. Az apropót pedig az adta, hogy végre megleptem magamat egy új fényképezőgéppel, és úgy gondoltam, ez az ideális helyszín, hogy kipróbáljam legfrissebb szerzeményemet!


Felsőtárkány a Bükk hegység lábánál fekvő település, kevesebb, mint 4 ezren lakják. Egertől északi irányban mindössze hat kilométerre helyezkedik el, kerékpárral is könnyen megközelíthető. Túrák kedvelt kiindulópontja, itt található a tárkányi vár romja, és innen indul az erdei kisvasút is. Utóbbi ma már csupán öt kilométeren közlekedik szabad- és munkaszüneti napokon Felsőtárkány Fűtőháztól Stimeczházig.



A kisvasút közvetlen közelében, a fák ölelésében, kissé elrejtve találjuk a festői szépségű tavat, amelyet meglátva egyből megértettük, manapság miért is olyan népszerű ez a helyszín esküvők rendezésére. A part mentén magányos csónakok ringatóznak, miközben a környező fákat visszatükröző vízen a molnárkák csendes táncukat járják.



A település határában számtalan patak csordogál, amelyet források táplálnak. A tárkányi tó is ezeknek köszönhetően, mesterségesen jött létre a Szikla-forrás felduzzasztásával a XVIII. században. Néhány évvel ezelőtt a parton parkot alakítottak ki padokkal, asztalokkal, ahol piknikezhetünk, sőt, grillezhetünk és szalonnát is süthetünk.



Igazi paradicsom ez a horgászok számára is, Felsőtárkány számos horgászversenynek adott már otthont. Halat egész évben lehet itt fogni, hiszen a tó vize télen sem fagy be. Az uszonyosok is jól érezhetik magukat, ugyanis a forrásnak köszönhetően a vízhőmérséklet a legnagyobb forróság idején is 20 Celsius fok alatt marad.

2012. március 10., szombat

Kirándulás a Bükkbe

A hosszú, végtelennek tűnő téli hónapok után végre megérkezett a várva várt enyhülés: a kellemes tavaszi szellő érintése kirándulásra csábít bennünket. Itt az alkalom a kimozdulásra, a Bükk lábánál fekvő kicsinyke település, Szilvásvárad és környéke kitűnő lehetőség a testmozgásra illetve a szellemi kikapcsolódásra.


Szilvásvárad-Szalajka-völgy – olvasható a felirat a fából készült vasútállomás épületén, ideje tehát leszállni a vonatról! Célirányosan elindulunk a házak felé, nem kell sokáig gyalogolnunk, amíg elérkezünk a lovaspályához, ahol jobbra kanyarodva találjuk a Szalajka-völgybe vezető utat.


A Szalajka-völgy a Bükki Nemzeti Park része, különleges magashegységi völgy, amelyet kétféleképpen közelíthetünk meg Szilvásvárad település felől: gyalog, nagyjából egy órás túra során, illetve választhatjuk az erdei kisvasutat is.



A Szilvásváradi Erdei Vasút, talán nem is hinnénk, már több mint száz éve működik. A vonatok a Fatelepről indulnak, az öt kilométer során két megállóhelyet érintenek, mire elérik a végállomást, a Szalajka-völgyet. Ez a rövidke, nagyjából húsz perces vonatozás az erdő mélyén, mondanom sem kell, fantasztikus élményt ígér minden utasnak.


Ha azonban a túrát választjuk, akkor lehetőségünk nyílik még közelebb kerülni a természethez. A séta közben a víz folyamatos csobogása kellemes zajforrás, hiszen az út közvetlenül a Szalajka-patak mentén halad végig. Elhagyva a Sziklaforrást, a pisztrángos-tavakat, lassan elérkezünk kirándulásunk csúcspontjához, a Fátyol-vízeséshez.


A Fátyol-vízesés egy hazánkban egyedülálló természeti képződmény, amely nem véletlenül Észak-Magyarország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, évről évre rengeteg kirándulni vágyó ember keresi fel. A rohanó patakok lépcsőzetesen alakították ki a talajt, amin keresztül fátyolszerűen zúdul le a víztömeg.



Elhagyva a vízesést, kiérve az erdőből, egy hatalmas tisztás vár bennünket, ahol kifújhatjuk magunkat. Itt lehetőségünk nyílik piknikezni vagy éppen focizni, tollaslabdázni egyet. Pihenés után, látogassuk meg az Istállós-kői barlangot, amely innen már nincs túl messze.


Ha a meredek úton felkapaszkodtunk a barlanghoz és van még energiánk, visszasétálva Szilvásváradra, elindulhatunk a Milleniumi Kilátóhoz. Követve a kék sávot, kövekkel borított tanösvényen (három kisebb pihenőhellyel tarkítva) jutunk el a gyönyörűen kidolgozott, fából készített kilátóhoz, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Bükkre.





Kapcsolódó bejegyzés: Lillafüred őszi színekben