Európa legszebb nemzeti parkjában jártunk - Kirándulás a Plitvicei-tavakhoz

Horvátországot gondolatban hajlamosak vagyunk összemosni a nyaralással, pedig déli szomszédainknál a tengerparttól távolabb is találunk csodás helyeket. Hamarosan írok majd a főváros, Zágráb nevezetességeiről és útba ejtjük Varasdot is, most viszont egy lenyűgöző természeti kincset szeretnék bemutatni. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park Magyarországról szinte karnyújtásnyira található, érdemes befizetni az utazási irodák által hirdetett buszos utak valamelyikére vagy autóba pattanni, mert a kirándulás tényleg felejthetetlen.

Nekivágunk a túrának

Amikor nagyjából ötórányi utazás után kora reggel megálltunk Európa egyik legszebb nemzeti parkjának parkolójában, még nehezen hittem el, hogy aznap tényleg több tucat vízesést fogunk látni. Körben mindenhol fák voltak, de víz, úgy tűnt, sehol. Áthaladtunk a bejáraton, majd egy gyors mosdószünet után felszálltunk a park területén közlekedő buszra, amely elvitt bennünket a felső tavakhoz. Végre tényleg megérkeztünk: innen lefelé haladva ejtettük útba a tavakat, vízeséseket. Többféle túraútvonal közül lehet választani egyébként, a legtöbben a közepes nehézségű 3-4 óra alatt végigjárható mellett döntenek - így tettünk mi is.

A folyók folyamatosan alakítják a tájat

A nemzeti parkot, amelynek területe közel 300 négyzetkilométer, 1945-ben alapították és három évtizeddel később, 1979-ben az UNESCO világörökségei közé választották. A világ legszebbjei között tartják számon, amit a róla készült fotók is bizonyítanak, de valójában csak akkor győződhetünk meg minderről, ha élőben is láttuk. Több folyó fut itt össze, ezek sodrása vájt utakat és hozott létre tavakat, vízeséseket a hegyvonulatban hosszú évek során. Fontos tudni, hogy a táj képe állandóan változik, hiszen a folyók még ma is folyamatosan alakítják a környezetet.

Összesen 16 tavat és közel 200 kisebb-nagyobb vízesést találunk a nemzeti park területén. A legmagasabban és a legalacsonyabban elhelyezkedő tó között nagyjából 134 méter a szintkülönbség.

Lefelé a felső tavaktól

A busz tehát a legmagasabban fekvő tónál tett le bennünket, innen kezdtük meg a túránkat. Lefelé végig fából készült, olykor nedves pallókon haladhatunk, így érdemes olyan cipőt választanunk a kirándulásra, ami amellett, hogy kényelmes, nem csúszik. A víz végig kristálytiszta, jól kivehetőek benne a vidáman úszkáló halak. A felső tórendszer egyik legszebb része a Labudovac vízesés, ahol 20 méter magasból zúdul a mélybe a víztömeg.

Nagyjából a bejárattal szemben hajóra szálltunk, ez vitt el bennünket az alsó tavakhoz, illetve az úgynevezett nagy réthez, ahol lehetőségünk volt étkezésre is. A vízi járműért nem kell külön fizetni, ára benne van a nem túl olcsó, 300 kunás felnőtt belépőben (2020-as adat – a szerk.). A réten van egy nagyobb étterem, de találunk itt mosdót és ajándéküzletet is, ahol képeslapot vagy akár hűtőmágnest is vásárolhatunk.

Irány a nagy vízesés

Ha kissé felfrissültünk, folytathatjuk utunkat az alsó tavakhoz, amelynek végpontján találjuk a legnagyobb attrakciót, a nagy vízesést. Itt már tényleg csak kapkodtuk a fejünket, ahova néztünk, mindenhonnan ömlött a víz, a tavak pedig türkizben pompáztak a napsütésben. A kirándulás megkoronázásaként jutunk el a fotókról már oly jól ismert hatalmas vízeséshez, amely összesen 78 méter magas és úgy néz ki, akár egy hatalmas fátyol.

Ekkorra már több száz fotót készítettünk és alaposan elfáradtunk a több órás séta során. De cseppet sem bántuk, a lényeg, hogy megúsztuk eső nélkül, csodás időnk volt és hazafelé a buszon bőven volt időnk kipihenni a fáradalmakat.

A történethez egyébként hozzátartozik, hogy eredetileg áprilisban utaztunk volna, ám akkor nem jött össze a megfelelő létszám, így végül júniusban, pont a születésnapomon került sor a kirándulásra. De talán így még jobban jártunk, hiszen ekkorra minden kizöldült, és legszebb pompájában csodálhattunk meg a nemzeti parkot. Ennél rosszabb születésnapom soha ne legyen!

Néhány hasznos infó, amire még szükséged lehet:

• Budapest - Plitvice távolság: kb. 478 km (autóval nagyjából 4 óra 46 perc)
• Horvát kuna árfolyama
• Letölthető térkép a nemzeti parkról
• A Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapja

Kapcsolódó bejegyzés:

Az Isztriai-félsziget gyöngyszemei: Rabac és Labin

Velence - Egy álom megvalósul

Gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy évekkel ezelőtt végre eljuthattam Olaszországba - egészen pontosan Velencébe. Bár azóta már megjártam Milánót is (erről is olvashatsz hamarosan), a lagúnák városa számomra örök élmény marad. Elcsépelten hangozhat, de ez az a hely, amit egyszer tényleg mindenkinek látnia kell.

Velencei városlátogatásunk időpontjául – ahogyan a legtöbben – mi is a februári, karneváli időszakot választottuk. Persze ekkor számolni kell a hatalmas tömeggel, mégis nagyon csábítóak lehetnek az autóbuszos kirándulások szinte filléres áraikkal. Bevallom, én már annyira vágytam rá, hogy láthassam ezt a csodát, hogy az sem érdekelt, ha oda-vissza az autóbuszon kell aludnunk és kerülgetnünk kell az embereket a sikátorokban.

Nem volt szükség gumicsizmára

Bevallom, kicsit féltem, hogy gumicsizmával kell útnak indulunk, ugyanis utazásunk előtt két héttel még az acqua altával, azaz a magas vízállással küzdöttek a helyiek. Évről évre problémát jelent ez a városban, ilyenkor a főbb tereket bokáig vagy térdig érő tengervíz borítja, de szerencsére mire odaértünk, már nyoma sem volt a jelenségnek. 

Végül az éjszakai utazást követően a hajnali órákban érkeztünk meg Punto Sabbioni kikötőjébe, ahonnan hajóval indultunk tovább Velencébe. Előbb azonban fakultatív kirándulásként még útba ejtettük a mesés Buranót (erről ide kattintva olvashatsz részletesen), illetve az üveggyártásáról híres Murano szigetét.

Ezután indultunk tovább Velencébe és már nem kellett sokáig várni, hogy feltűnjön előttünk a távolban a város sziluettje a Szent Márk téren magasodó Campanilével. Bár kissé hideg, borongós idő volt, a páratlan látványt mindenképp meg kellett örökítenem fényképezőgéppel is.

Miután kiszálltunk a hajóból, idegenvezetőnkkel együtt elindultunk, hogy felfedezzük a várost. Először a Sóhajok-hídját ejtettük útba. Anyukámtól, aki már járt itt, nagyon sokat hallottam róla, így egy kicsit az én szívem is megdobbant, amikor először megláttam. Nem olyan nagy, mint képzeltem, mindössze 8 méter hosszú: a Dózse-palotát és a börtönt köti össze. A rabok ezen keresztül vonultak át a zárkáikba, a legenda szerint fájdalmas sóhajaikról kapta a nevét a híd.

Turisták és galambok mindenhol

Hamarosan beértünk a központba, a turistákkal és galambokkal zsúfolt Szent Márk térre. Az egyik oldalon a Dózse-palota húzódik, amelynek falain belül csodás képtár található. Aki azonban be akar jutni, számítson rá, hogy órákig sorban kell állnia.

Közvetlenül mellette helyezkedik el a Szent Márk székesegyház. A XI. században készült el, de a történelem során folyamatosan alakítottak rajta, így több kor stílusjegyei is felfedezhetőek rajta. Nem csak kívülről gyönyörű, belül is mesés mozaikok borítják. Nagyon fontos épület ez Velence történelmében, itt mutatták be a megválasztott dózsét, pápák és külföldi uralkodók jártak itt, és itt tettek esküt a messzire induló hajókapitányok is.

A tér másik felén magasodik a maga csaknem 100 méterével a Campanile, azaz a harangtorony. És fontos megemlíteni a piazzán magasodó két gránitoszlopot is: az egyik tetején Sárkányölő Tódor, míg a másikon a város jelképe, a szárnyas oroszlán látható.

A csodás Canal Grande

A teret elhagyva elindultunk a város központja felé. Amerre néztünk, szűk sikátorokat, gondolákkal zsúfolt csatornákat láttunk, szinte úgy éreztem, ha nem lenne velünk idegenvezető, eltévednénk. Végül kilyukadtunk a Ponte di Rialtónál és megpillanthattuk a Canal Grandét, amelyről már annyit hallottunk korábban. Fantasztikus pillanat volt! Valahogy mindig meghatódom, ha olyan helyre juthatok el, amelynek fotóit korábban ámulattal, sóvárogva néztem a szobámban. Ilyen volt az is, amikor Milánóban feljöttünk a metróból és először láttuk meg a grandiózus dómot. De erről majd egy másik bejegyzésben lesz szó…

A hídnál természetesen készítettünk jó néhány fotót, majd szabad programként egészen az esti vacsoráig sétálgattunk a városban. A paloták a Canal Grande mellett egyszerűen lenyűgözőek. Megtaláltuk az úgynevezett aranyházat, azaz a Ca’d’Orót is. Ez a város egyik legrégebbi épülete, kívülről elnyűgöző gótikus motívumok tarkítják homlokzatát.

A közel 4 kilométer hosszú, S-alakú csatornán egyébként összesen négy gyalogos híd ível át, sétánk során kettőn át is sétáltunk. A Ponte di Rialto mellett kerestünk egy másikat is, azt, amelyik legközelebb esik a Santa Maria della Salute templomhoz. Bár kissé távolabb esik a központtól, ez az az épület, amit mindenképp meg akartam közelebbről is nézni. Az elegáns barokk templom belülről is csodaszép, a főoltáron kívül hat mellékoltár is található benne.

Bevallom, a kevés alvástól és a sok sétától ekkor már nagyon fáradtnak éreztük magunkat. A Szent Márk tér közelében még beszereztem egy aprócska, szárnyas oroszlánt ábrázoló szuvenírt és egy képeslapot a gyűjteményembe, majd a csoporttal elvonultunk egy kis utcában lévő étterembe. A paradicsomos pasta valami isteni volt, feltöltött energiával. Sajnos ezután búcsút kellett vennünk a várostól, de mégis boldogan szálltam fel a hajóra, hiszen ismét fantasztikus élményekkel lettem gazdagabb.

Kapcsolódó bejegyzés:

Burano, a világ legszínesebb városa

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Franciaország ékszerdobozai - Elzász legszebb helyeit Neked is látnod kell!

Korábban már nagyon sok fotót láttam Elzász takaros kisvárosairól, és mindig arról álmodoztam, hogy egyszer élőben is megcsodálhassam Franciaország keleti szegletét. Szerencsére nem is kellett olyan sokáig várnom, múlt héten ugyanis 4 napom volt rá, hogy felfedezzem a tartományt!

Strasbourg

Az első napot a tartomány fővárosában, Strasbourgban töltöttük. Repülőgépünk a határ túlsó oldalán, a németországi Karlsruhéban (Baden-Baden) tett le bennünket, onnan pedig busszal nagyon hamar eljutottunk úti célunkig. Érdekesség, hogy a két országot a Rajna-folyó választja el, amin több híd ível át, a helyiek pedig gyakran gyalog járnak át vásárolni Strasbourgból a már Németország területén lévő Kehlbe.

Miután becsekkoltunk a hotelbe, elindultunk felfedezni az Ill-folyó ölelte, világörökség részét képező történelmi belvárost elsőként hajóval, majd gyalogosan is. Mondanom sem kell, teljesen lenyűgöztek bennünket a tartomány védjegyévé vált hangulatos, fehérre meszelt, fagerendás épületek. Az elzászi faszerkezetű házakról tudni kell, hogy csupán a felső részük készült fából, az alsót kőből építették, hogy egy esetleges tűzvész ne okozzon hatalmas károkat.

Obernai

Másnap a Strasbourgtól délre fekvő bájos kisvárosba, a Vogézek keleti lejtőin húzódó Obernai-be vezetett az utunk. Sajnos az időjárás nem kedvezett nekünk, de a szakadó eső ellenére is nagyon élveztük a gyaloglást a macskaköves utcákon. Sétánkat a színes tulipánokkal díszített főtéren kezdtük (ahol a tartomány védőszentjének, Szent Odile-nek a szobrát is megtalálhatjuk), elhaladtunk az óratorony mellett, megnéztük a régi zsinagógát, végül pedig az egykori városfalat.

Sélestat

Az Alsó-Rajna vidékén maradva a következő állomásunk Sélestat csendes kisvárosa volt. A közel 20 ezer lakosú település egyik legismertebb nevezetessége a Szent György templom, amely nem csak kívülről nyújt pompás látványt, hanem belülről is: érdemes megcsodálni a színes üvegablakait. A belváros látképét természetesen itt is a színes, fagerendás házak teszik teljessé, amelyek aljában lépten-nyomon édességboltra bukkanhatunk. Kirakatukból szinte hívogatnak bennünket a jó illatú, színes macaronok, a kuglófok és egyéb francia desszert-különlegességek, és ha szerencsénk van, egy-egy kedves eladó még egy kis kóstolót is ad nekünk, mielőtt bevásárolnánk belőlük.

Colmar

Kirándulásunk megkoronázásaként az utolsó napon ellátogattunk a Felső-Rajna vidéki Colmarba, Elzász igazi kis ékszerdobozába. A város összegyűjti mindazt, ami szorosan hozzátartozik a tartományhoz: a színes, favázas házakat, a hangulatos csatornákat, a számtalan virágot és a kiváló borokat. Aki szereti a kultúrát, látogasson el az Unterlinden Múzeumba, ahol Picasso és Monet műveit is megcsodálhatja, vagy keresse fel a város leghíresebb szülöttjének, a New York-i Szabadság-szobor alkotójának, Frédéric Auguste Bartholdinak a szülőházát. A romantikát kedvelőknek ajánljuk a "kis Velencének" is becézett városrészt, amely képeslapra illő látványt nyújt a csatorna mentén épült elzászi stílusú házakkal.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Francia Idegenforgalmi Hivatalnak és a WizzAirnek!

Kapcsolódó bejegyzés: Sétahajókázás és borkóstolás - 4 dolog, amit nem hagyhatsz ki a festői Elzászban!

Egy nap Brüsszelben - Így jártuk be a belga fővárost 24 óra alatt

Kétszer átrepültünk a kontinens felett, láttuk az Európai Parlament épületét, sétáltunk a világ egyik legszebb terén és megettük életünk legfinomabb gofriját – mindezt egyetlen nap alatt. Bebizonyítottuk, nem lehet többé kifogás sem az idő, sem a pénz - Brüsszel a fapados légitársaságoknak köszönhetően tényleg bárki számára elérhető!

Indulás hajnalban

Néhány óra alvás után még szinte félálomban értünk ki a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol megittuk a reggeli kávénkat és elfogyasztottuk a szendvicsünket. Ettől valamelyest feltöltődtünk energiával - de erre szükség is volt, hiszen egy mozgalmas és hosszú napnak néztünk elébe. 2 óra várakozás a terminálon és körülbelül 2 óra repülés után landoltunk a Charleroi Repülőtéren. Innen még 46 kilométerre van a belga főváros, szerencsére előre felkészültünk és még az interneten megvásároltuk és kinyomtattuk a transzferbuszra jogosító jegyünket, így egyből fel is pattantunk a repülőtér előtt várakozó, fél óránként induló járműre. A busz a Bruxelles-Midi állomáson tett le bennünket, amely nagyjából 20 perc sétára van a belvárostól. Gyorsan rápillantva a térképünkre elindultunk egyenesen az úton, amely a célunk felé vezetett. A központ felé közeledve az épületek egyre látványosabbá, míg az utcák egyre hangulatosabbá váltak. Egyszer csak feltűnt előttünk egy nagyobb tömeg, amelyből már sejteni lehetett, megérkeztünk az első fontos nevezetességig, a híres pisilő kisfiú szobráig. Először mi magunk is alig vettük észre, hiszen a Manneken Pis meglepően kicsit, mindössze 58 centiméter. Ott jártunkkor éppen piros-kék ruhába volt öltöztetve, szabadon lévő kezébe pedig egy trombitát nyomtak.

Európa egyik legszebb tere

Miután megcsodáltuk a szökőkutat, folytattunk utunkat a világ egyik leghíresebb főtere, a macskaköves Grand Place felé. Szerencsére nem kellett sokáig gyalogolnunk a januári hidegben, hamarosan elénk tárult az UNESCO Világöröksége, ami ezúttal is zsúfolásig tele volt járókelővel. Bármerre fordultunk, a látvány egészen csodálatos volt, a városháza és a céhek pompás épületei képzeletben a XVIII. századba repítettek bennünket.

Rövid nézelődés és fotózás után indultunk is tovább, hogy megkeressük a térképünkön előre bejelölt nevezetességek közül a legközelebbit. Ha egynapos útra indulunk idegenvezető nélkül, érdemes már előre megtervezni, mi az, amit mindenképp meg szeretnénk nézni, nehogy csak a nap végén vagy esetleg otthon derüljön ki számunkra, hogy kihagytunk valamit. A következő betervezett látnivaló számunkra a Szent Hubert Királyi Galéria volt. A pazar üvegablakos sétálóutcában, az egyik legrégebbi bevásárlóközpontban nem csak luxusüzletek, hanem művészgalériák és kávézók is vannak, ahol beülhetünk egy életet belénk lehelő finom kávéra, mint egykor tette ezt Victor Hugo vagy éppen Alexandre Dumas is.

Pont mint Párizsban

Az árkádtól nem messze találjuk az egyik legcsodásabb brüsszeli nevezetességet a párizsi Notre-Dame mintájára épült Szent Mihály és Szent Gudula Székesegyházat. A fejedelmi épület 64 méter magas tornyaival magasodik a városrész fölé és gótikus stílusával egyből rabul ejti az ide látogatót. Itt kicsit megpihenve rápillantottunk a térképünkre, ami szerint a további nevezetességekhez el kell hagynunk a központot. Vehettünk volna jegyet a helyi tömegközlekedésre, ám úgy gondoltuk, az Atomium kivételével szinte mindenhova eljuthatunk gyalog is, így végül a séta mellett döntöttünk. Mielőtt azonban elindultunk volna a következő célpontig, nem tudtunk ellenállni tovább a gofri csábításának. Egész nap éreztük a finom, friss sütemény illatát a városban, itt volt hát az ideje, hogy végre meg is kóstoljuk! Mit mondjak? Egyszerűen isteni volt és egyáltalán nem hasonlított a nálunk ismert verziójára!

Régi és modern

Immár gofrival a gyomrunkban indultunk tovább, hogy elsőként saját szemünkkel is megcsodálhassuk a képekről már jól ismert brüsszeli királyi palotát, majd pedig az innen még nagyjából 20 perc sétára lévő diadalívet. A nevezetességhez egy nagyobb park is tartozik, az úgynevezett Cinquantenaire. Nevét onnan kapta, hogy a belga állam fennállásának 50. évfordulójának és az ugyanekkor (1880-ban) megrendezett világkiállítás alkalmából készült el. A park természetesen leglátványosabb része maga a diadalív, amelynek tetejét egy négyesfogat szobra díszíti.

Nem maradt más hátra, mint utoljára Brüsszel modern városrészét is felkeresni az Európai Parlament épületével. Bár bennünket nem nyűgözött le az üvegablakos épületek és irodaházak látványa, jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy a tévéhíradók egyik legtöbbet emlegetett helyén vagyunk. Készítettünk néhány fotót a tagállamok zászlói előtt és szétnéztünk a közeli parkban, mert mondanunk sem kell, Brüsszelben még a legforgalmasabb részeken is találunk egy kikapcsolódásra alkalmas, nyugalmas helyet.

Végül visszasétáltunk a belvárosba, vettünk még egy üveg kitűnő belga sört, búcsút intettünk a főtérnek és elindultunk a buszpályaudvar felé, hogy időben kiérjünk a repülőtérre, hogy aztán egy igen mozgalmas nap végén már Budapesten hajthassuk álomra a fejünket.

4 dolog, amit nem hagyhatsz ki a Hortobágyon

A Hortobágyi Nemzeti Park a legrégebbi és a legnagyobb nemzeti parkunk, amely nem csak a magyarok, hanem a külföldiek számára is vonzó úti cél. Bár nincsenek magas hegyei, a puszta látványa mégis lenyűgöző, ráadásul jóval több kikapcsolódási lehetőséget kínál, mint sokan gondolják. Megnéztük, mi az, amit mindenképpen érdemes kipróbálnunk, ha erre járunk!

1. Nézzük meg a Mátai Ménest!

Hortobágyra érkezve kirándulásunkat érdemes Mátán kezdeni, ahol izgalmas programnak ígérkezik a pusztakocsikázás. A nagyjából másfél órás út során a természetes élőhelyükön csodálhatjuk meg a pusztai állatokat. A legnagyobb attrakció az úgynevezett puszta ötös, vagyis az a mutatvány, amikor a csikós öt befogott lóval vágtázik úgy, hogy kettő hátán áll. Emellett testközelből láthatjuk a mangalicákat, a rackákat, a szürke marhát, a vízi bivalyokat, de a csikósok lovasbemutatója után akár mi magunk is felpattanhatunk a lovak hátára.

2. Szafarizzunk a pusztában!

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújt a hortobágyi vadaspark, ahol azokat az állatokat tekinthetjük meg, amelyek egykor, a civilizáció megjelenése előtt a Hortobágyon éltek vagy éppen még ma is élnek. A farkasok és rókák mellett találunk itt vadlovakat, keselyűket és kanalas gémeket is.

3. Pózoljunk a Kilenclyukú híd előtt!

Hortobágy jelképe a Kilenclyukú híd, az ország leghosszabb kőhídja. Az 1833-ban Povolny Ferenc tervei alapján épült nevezetességhez még egy legenda is kötődik: egy pandúrok által üldözött betyárnak a menekülés közben 9 szeretője segített, akik összekapaszkodva hidat képeztek a Hortobágy folyó fölött, majd kővé váltak. A fehérre festett híd különösen szép látványt nyújt a csendesen csordogáló folyóval és a dús nádassal, ezért ha itt járunk, semmiképp ne felejtsünk el lefotózkodni vele!

4. Kóstoljuk meg a slambucot!

A pásztorok étele a slambuc, vagy ahogyan a helyiek hívják: az öhön. Csupán néhány hozzávalóra van szükségünk az elkészítéséhez: egy kis szalonnára, lebbencstésztára, krumplira, no és persze egy nagyobb bográcsra. Állítólag az igazi slambuc titka, hogy a főzés során 32-szer átforgatják az edényben az összetevőket, majd ha már kissé megpirult a teteje, máris fogyasztható. Vétek lenne kihagyni Hortobágyon ezt a különleges ételt, ahogyan a hortobágyi húsos palacsintát is, ami a nevével ellentétben nem kapcsolódik szorosan ehhez a tájegységhez, hiszen egykor a brüsszeli világkiállításra készült. Érdekesség, hogy az ország más-más pontjain különböző módon készítik, ám könnyen kideríthetjük, hogy az eredetivel van-e dolgunk: a legfinomabb változat kizárólag aprított csirkehúsból készül és nincs kirántva.

Az út biztosításáért köszönetet mondunk Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesületnek!

Kapcsolódó bejegyzés: Pusztakocsikázás a Hortobágyon