Belfast, Belfast...

Örömömre szolgál, hogy végre bemutathatom azt a várost, amelyről sokan talán csak annyit tudnak, hogy létezik egy ilyen című Boney M sláger. Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt még én sem sejtettem, hogy Belfast valamikor egy kicsit az én életem része is lesz, és ezen a gyönyörű helyen fogok néhány hónapot eltölteni.

Az észak-ír fővárost hazánkból nem könnyű megközelíteni, mivel nincs közvetlen repülőjárat. A londoni Heathrow-n keresztül azonban minden probléma nélkül el lehet jutni a smaragd szigetre. Megérkezésemkor a város szülöttéről, a néhai focistáról, George Bestről elnevezett repülőtéren (ahová többnyire csak Nagy-Britanniából érkeznek a gépek, ellenben az International Airporttal, ami a nevéből adódóan nemzetközi forgalmat bonyolít) megcsapott a hűvös északi szél, a talpam alatti tócsákból pedig arra lehetett következtetni, nemrég még esett. Ez a tény természetesen nem lepett meg, ismerőseim már korábban figyelmeztettek, a tenger mellett bizony gyakran eleredhet az eső. Igazuk lett...

Bevallom, korábban soha nem vonzott ez a környék, de a brit és az ír kultúra keveredése és az emberek kedvessége azonnal levett a lábamról. A mindig zöld fű és a gyönyörű vörös téglaházak hamar belopták magukat a szívembe. A városban szinte már nyoma sincs a korábbi zavargásoknak, mindössze néhány falfestmény hirdeti az ír szabadságharcosokat, illetve az a bizonyos fal, ami a mai napig elválasztja a katolikus és protestáns negyedet. Ottlétem alatt azonban nagyon ritkán jártam arrafelé.

Belfastban két egyetem működik, az egyik a képzőművészeti tanszékéről is ismert University of Ulster, valamint a Queen’s University, amelynek patinás, Tudor-stílusban épült főépülete kétségtelenül a város egyik legszebb nevezetessége. Bár a tanórákat nem itt, hanem a campus többi részében tartják (az intézmény ugyanis felvásárolta a környékbeli házak nagy részét), az ide járó diákok büszkék lehetnek a Viktória királynő alapította, 1849 óta működő Alma materre.

A Queen’s University közelében kapott helyett az ingyenesen látogatható Ulster Museum és a több mint 100 éve üzemelő botanikus kert, ahol akár órák hosszat elücsöröghetünk a padokon, vagy ha úgy tartja kedvünk, betekinthetünk a méltán híres pálmaházba is.

Az egyetemtől északi irányba elindulva nagyjából negyedórás sétát követően találjuk a neobarokk stílusban épült impozáns városházát. Az 53 méter magas szobrokkal ékesített City Hallt még a település várossá válása után nem sokkal, 1905-ben emelték a magasba.

Belülről az építmény még pompásabb: az előcsarnok háromféle márványból készült, tanácstermének borítását pedig tölgyfából faragták. Természetesen a csodás üvegablakok sem maradhatnak el, és megtalálhatjuk itt Viktória királynő szobrát is.

A folyópart felé haladva jutunk el a székesegyház negyedbe, amelynek büszkesége a Donegall Streeten elterülő hatalmas Szent Anna Katedrális. A templom nemcsak az impozáns külsejével vált ismertté, hanem Észak-Írország második legnagyobb orgonájával is.

Innen már nincs messze az Albert Emlékóra, amely a pisai ferde toronyhoz hasonlóan - majd’ másfél métert - megdőlt. A 35 méter magas építmény azért süllyedt meg, mert korábban ezt a területet többször is elöntötte a Lagan folyó.

Így érkezünk el a már említett, a várost kettészelő folyóhoz. Az észak-írek által csak Big Fishnek nevezett, tíz méter hosszú, Belfast történetét bemutató mozaikokból kirakott halszobor már a Lagan torkolatát jelzi, ahonnan a messzeségben már látni lehet a kikötőket és egy kicsit talán a tengert is.

Autóval innen a Queen’s Island felé - a 2000 decemberében megnyitott, a Belfast Giants jégkorongcsapat otthonát, a hatalmas Odyssey Arénát is magunk mögött hagyva - már hamar eljutunk a Titanic Dockhoz, ahhoz a helyhez, ahol 1912-ben megépítették az elsüllyeszthetetlennek tartott hajót. A Harland and Wolff hajógyár monogramja ma is ott díszeleg a két rikító sárga darun, amely a város fölé emelkedik.

Vissza a városközpont felé, a folyópart mellett terül el az Ormeau Park, ami nemcsak a pihenni vágyókat, hanem az aktív kikapcsolódás szerelmeseit is várja, ugyanis tenisz- és kosárlabdapályák is megtalálhatóak itt, sőt, a gyermekeket még játszótér is várja.

Amennyiben a parktól még természetesebb közegre vágyunk, elsétálhatunk a Belfast déli részén elterülő dimbes-dombos Lagan Meadowshoz is, ahol a hatalmas réteken ösvények vezetnek el bennünket a folyópartra.

A völgyet, amelyben Belfast városa terül el, a Cave Hill veszi körül, amely adta állítólag az ihletet Jonathan Swiftnek a Gulliver utazásai című regényének megírásához. A domboldalban található a csodaszép Belfast Castle, amelyet eredetileg a XII. század végén építettek a normannok. Az akkori erődítmény azonban leégett, a jelenleg látható formáját a XIX. század közepén nyerte el. Hivatalosan 1988-ban nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, manapság pedig többnyire esküvői szertartásoknak ad otthont.

A kastély kertjében sétálva még egy játéknak is részesei lehetünk: a legenda szerint a macskák szerencsét hoznak az itt lakók számára, így szobrok, illetve mozaikok formájában összesen kilenc cicust számolhatunk össze. (Legalábbis, aki megtalálja mindet… Nekünk ugyanis csak ötöt sikerült elcsípnünk.)

Folytatva az utat a Cave Hill felé, hamarosan az állatkerthez érünk. A Belfast Zoo remek élőhelyet biztosít az itt található pingvineknek, gorilláknak vagy éppen a medvéknek egyaránt. Több óra szükséges, mire mindent végigjárunk, de ez a kirándulás mindenképpen megéri a fáradságot: nemcsak az élőlények, hanem a csodás kilátás miatt is érdemes ide feljönni, a domb tetejéről csodás panoráma tárul elénk, ahonnan az egész városra ráláthatunk.

Az ott töltött néhány hónap alatt semmiféle atrocitásba nem ütköztem, csupa barátságos, segítőkész emberrel voltam körülvéve. Tapasztalataim szerint Belfast mára már Európa egyik legcsodásabb és legbékésebb városa, meleg szívvel ajánlom minden utazni vágyónak: ha teheti, látogasson el Észak-Írország szívébe! Biztosan nem fog csalódni.

Kapcsolódó bejegyzések: Barangolások Észak-Írországban, Írország szíve: Dublin

Lillafüred őszi színekben

A nyár elmúltával hajlamos vagyok temetni a jó időt, a vidámságot, és már ilyenkor igyekszem lelkileg felkészülni a barátságtalan, zord télre. A hideg reggelek és a ködös, esős napok mellett azonban az ősz is tartogat számunkra szépségeket. Érdemes kihasználni a szeptemberi-októberi napsütést, kirándulni, és megcsodálni a fák ezer színben pompázó lombkoronáját. Így tettünk mi is, amikor a Bükk hegységben található Lillafüredre látogattunk.

A Miskolc területéhez tartozó települést legkönnyebben a borsodi megyeszékhely külvárosából, Diósgyőrből induló Lillafüredi Állami Erdei Vasúttal (LÁEV) közelíthetjük meg. Az utazással töltött nagyjából fél óra alig néhány percnek tűnik csupán, hiszen a táj olyan gyönyörű arrafelé, hogy azt kívántuk, bárcsak vonatozhattunk volna még! Persze, aki szeretné, az folytathatja az útját Garadna végállomásig, ahonnan már nincs messze az őskohójáról is ismert Ómassa.

Leszállva a vonatról Lillafüreden, elhagyva a ma múzeumként is működő vasútállomás épületét, a síneken túl találjuk a csodaszép Hámori-tavat. Az állóvíz a Szinva patak gáttal való duzzasztásának eredményeként jött létre.

A látvány valóban egyedülálló: a völgyben összegyűlt vizet, ezt a nagyjából másfél kilométer hosszúságban elnyúló, helyenként igen mély, sima tükrű tavat fákkal borított dombok veszik körül. A hely a nyári évszakban igazi paradicsom a vízibiciklizők és csónakázók számára.

A Hámori-tóval szemben, az út túloldalán egy meredek emelkedő tetején találjuk a neoreneszánsz stílusú tornyos Palotaszállót. Az 1930-ban épült impozáns épület pompásan mutat a dombokkal körülzárt, festői szépségű völgyben, érdemes tehát egy kicsit elidőzni itt.

Időtöltésre a szálló alatt kialakított sétány is remek lehetőséget kínál, a teraszos elrendezésű parkban megtalálható többek között József Attila szobra is, az írót ugyanis ennek a tájnak a szépsége ihlette az Óda című műve megírására. A függőkertet a csobogó Szinva és a Garadna patak határolja, ami még hangulatosabbá teszi sétánkat.

Itt találhatók a sziklába vájt kőfülkék, illetve az Anna-mésztufabarlang is. Ha jól fel vagyunk öltözve és van elég időnk, akkor választhatjuk a nem messze lévő Szeleta- vagy éppen az István-barlangot is kikapcsolódásnak. Utóbbit különösen érdemes felkeresni, hiszen méltán híres a fantasztikus cseppkőképződményeiről.

Lillafüreden található még hazánk legmagasabban fekvő vízesése is, ami legnagyobb sajnálatunkra pont ott jártunkkor nem üzemelt. Mint később megtudtuk, nem egyedi ez az eset, ugyanis a szakértők elmondása szerint a mesterségesen kialakított képződményt, ahol majd’ húsz méter magasból zúdulna le a víztömeg, aszályos időben, szezonon kívül (szeptembertől májusig) nem tudják működtetni.

Bár a hatalmas vízesés látványától megfosztott bennünket az időjárás, lillafüredi kirándulásunk így is emlékezetesre sikerült. Remek kirándulóhely, mindenkinek ajánlani tudom!

Kapcsolódó bejegyzés: Kirándulás a Bükkbe

A Felvidék csodás tájain

Sok-sok évvel ezelőtt az első külföldi utam alkalmával a Felvidéken jártam. Buszos túránk során a magyar határtól egészen Szlovákia szívéig, a Magas Tátráig hatoltunk, olyan természet és ember alkotta szépségeket hagyva magunk mögött, mint a dobsinai jégbarlang vagy éppen a mesés Szepesi vár.

A táj hazánktól távolodva fokozatos változáson megy keresztül, az eleinte még sík vidéket hamarosan felváltják a dimbes-dombos erdős területek, olyannyira, hogy a legelső állomásunkon, Dobsinánál már egy igen komoly emelkedőn kell felmásznunk, hogy eljuthassunk a jégbarlanghoz.

A méltán híres természeti képződményt csak gyalogosan lehet megközelíteni. Autóbuszunkkal leparkolunk az út mentén, majd egy kissé izzasztó túra keretében felkapaszkodunk a majd’ 1000 méter magas hegyre. Amennyire fárasztó azonban az út, annál szebb a látvány: körülöttünk végig hatalmas fenyőfák magasodnak az ég felé.

Felérve a barlanghoz, megváltva a belépőjegyünket, már a bejáratnál megcsap bennünket a jéghideg levegő. Még nyáron is érdemes tehát rétegesen felöltöznie annak, aki hasonló kirándulásra adja a fejét, hiszen odabent állandóan 0 C° körül van a hőmérséklet. A barlang, amely tulajdonképpen az Aggteleki-karszt szlovákiai folytatása, majd’ másfél kilométer hosszú, a jég vastagsága pedig helyenként eléri a 40 métert is. A dermesztő hidegben a természet által megformált alakzatok teszik még különlegesebbé ezt a lélegzetelállító sétát.

Elhagyva Dobsinát, miután kissé felmelegedtünk, folytatjuk kirándulásunkat az ország belseje felé. Érdemes elidőzni néhány percet az útba eső takaros kis települések egyikén, Vernárban is, ahol két gyönyörű templom is található. Az egyik különös szépséggel bír: az 1800-as években klasszicista stílusban épült görög katolikus kápolna.

Továbbhaladva lassan feltűnnek előttünk a Magas-Tátra hóval borított varázslatos hegycsúcsai. Poprádon tartunk egy újabb pihenőt, hogy megcsodálhassuk a hazánkból olyan nagyon hiányolt magaslatokat. A hegység a Kárpátok vonulatának legmagasabb része, amely a Gerlachfalvi-csúccsal tetőzik, 2655 méteren a tengerszint felett.

Elérve mini körutazásunk legtávolabbi pontját, ideje újra a magyar határ felé venni utunkat. Kissé izgatottan várom következő állomásunkat, Lőcsét, hiszen alig néhány hónappal a kirándulás előtt volt szerencsém olvasni Jókai Mór ezen városához kötődő klasszikusát, amelynek történései még frissen éltek emlékezetemben. A lőcsei fehér asszony legendáját máig őrzi a vastag fallal körülvett település.

 A város egyik nevezetes épülete a Szent Jakab-templom, amely kezdetben klasszicista stílusban épült, később azonban gótikus motívumokat is kapott. Érdemes belülről is megcsodálni az építményt, csodaszép freskók és oltárok díszítik a teret.

Közvetlenül a templom mellett található a régi, árkádos városháza. Eredetileg máshogy nézett ki, de az 1500-as években leégett. Jelenlegi alakját Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el; napjainkban múzeum működik az épületben. Itt található a Rákóczi-szabadságharcot követően az árulóból hőssé vált fehér asszony, Korponayné Géczy Julianna híres festménye is, amely eredetileg a városkapun díszelgett.

Lőcse nevezetességei közé tartozik még a kupolás Evangélikus templom, a Thurzó-ház, illetve a főtéren álló szégyenketrec, ahova az elítélt bűnözőket zárták be századokkal ezelőtt.

Rövid városnézésünket követően folytatjuk utunkat a nap utolsó állomásához, a magyar történelem egy másik fontos emlékéhez, a Lőcsétől 15 km-re található Szepesi városhoz. A romos erődítmény látványa már messziről szemet gyönyörködtető: a több mint 600 méter magas dombon, szinte a semmiből emelkednek ki a még ma is szikárul álló falak.

A falu, Szepesváralja határában leparkolva, egy körülbelül 10 perces gyaloglást követően kapaszkodunk fel a várhoz, amelynek egyes részeit már a XI. században elkezdték építeni. Belépve az erődítménybe, először falazott oszlopokkal találkozunk, majd tovább sétálva jutunk el az egykori gótikus kapuhoz. 

Ezután érünk el a középső várudvarra, onnan pedig a bal oldalira, amely olyan nagy, hogy tulajdonképpen a környékről ide érkezett lakosságnak is védelmet nyújtott.

Visszatérve a középső udvarra, felfelé sétálva eljutunk a fellegvárhoz, ahonnan festői kilátás tárul a szemünk elé a környező területekre. Itt fent található egy kör alakú bástya, egy kápolna és maga a palota is. 

Ezen a helyen ma a Szepesi Múzeum tárlata látogatható, amelyben megismerhetjük a vár fordulatos történelmét és megcsodálhatjuk a középkori fegyvereket is.

A Felvidéknek mára ezzel búcsút intünk. A tartalmas és rendkívül eseménydús nap fáradalmait már hazafelé, az Eperjesen és Kassán át vezető úton, az autóbuszban pihenjük ki.

Kapcsolódó bejegyzések:

Csodálatos Kassa!

Kirándulás Pozsonyba