Egy borongós, szombat reggelen, még kissé álmosan szálltunk fel a Pozsonyba tartó buszra. Útközben eleredt az eső, így az izgalmas várakozást felváltotta egy kis aggodalom: nem szerettük volna, ha egész nap esernyőt tartva kell várost néznünk. Szerencsére nagyjából két óra múlva Pozsonyban már csak a tócsák emlékeztettek a reggeli égszakadásra.
Eltévedni nem lehet
A buszállomás nagyjából negyedórára van a belvárostól és mivel szeretünk sétálni, gyalog indultunk el célunk felé. Bár a biztonság kedvéért vittünk magunkkal térképet (igen, kissé régimódiak vagyunk), ám e nélkül sem tévedtünk volna el: a vár és a Mihály-kapu hagymakupolás tornya remek tájékozódási pontként szolgál, legyünk bárhol a városban, előbb-utóbb megpillanthatjuk valamelyiket.
A központba érve az úgynevezett sétatéren kötöttünk ki, amelynek éke a Szlovák Nemzeti Színház és az előtte álló Ganümédész-kút. A tér szinte mindig nyüzsög, igazi fesztiválhelyszín ez, alig van az évnek olyan időszaka, hogy ne legyen itt felállítva egy ideiglenes színpad a különböző zenészek, előadók számára. Árusok árulják fabódékban portékáikat, kapható itt mindenféle szuvenír, a vár kicsinyített másától egészen a legismertebb pozsonyi nevezetességeket ábrázoló hűtőmágnesig, képeslapig. Természetesen rengeteg a turista, akiknek szállásért sem kell messzire menniük, hiszen a tér egyik felén helyezkedik el a Carlton Hotel impozáns, több száz éves épülete.
Sorban állás egy szoborért
A sétatértől nem kell messzire mennünk, hogy rábukkanjuk a város egyik legismertebb szobrára. Kandi nem más, mint egy csatornából leskelődő, vidám férfialak. Bár központi helyen van, bevallom, csak nehezen találtuk meg, hiszen leginkább előre néztünk és nem a földön keresgéltük a látnivalókat. Végül gyanús lett, hogy az egyik saroknál feltűnően nagy tömeg ácsorog. Közelebb léptünk és megláttuk a kedves kis alakot. Nehéz volt hozzáférni, csaknem sorban állás volt a „kegyeiért”, hiszen mindenki vele akart fotózkodni, de ha már ott voltunk, kivártuk a sorunkat és sikerült egy közös képet készítenünk vele.
A belváros szerves részét képezik a hangulatos sétálóutcák, amelyek tele vannak kávézókkal, cukrászdákkal, fagyizókkal és éttermekkel. Ha elfáradtunk a városi sétában, érdemes beülni egy finom kávéra vagy éppen az utánozhatatlan helyi specialitásra, a sztrapacskára. A központot rend és tisztaság jellemzi, igazán jól esik a történelmi épületek között andalogni. Az egyik legszebb része a városnak a korzó, amelynek végén találjuk a város egyik szimbólumává vált Mihály-kaput. Egykor négy kapun keresztül lehetett belépni a városba, mára már csak ez az egy maradt belőlük. Jelenleg múzeum működik benne, de ha inkább kihagynánk ezt a kulturális programot, akkor is érdemes a toronyba felmenni, hiszen fentről csodálatos kilátás nyílik a városra.
Ha lenézünk a földre, a torony alatt találjuk az úgynevezett nulladik kilométert. Nem más ez, mint egy aranyozott kör, azt mutatva, hogy a világ fővárosai hány kilométerre fekszenek Pozsonytól. Sajnos csak utólag tudtuk meg, hogy a helyhez egy hiedelem is kötődik, amely szerint áthaladva a kapu alatt nem szabad egy szót sem szólnunk, különben nem sikerül a vizsgánk vagy ami talán még ennél is rosszabb: nem megyünk férjhez. Egy nap alatt összesen kétszer sétáltunk át alatta és mindkétszer beszélgettünk… Nos, most már nem tehetünk semmit, legfeljebb csak reménykedhetünk benne, hogy a babona ez esetben nem válik valósággá.
Magyar emlékek mindenhol
A várost járva az utcakövekbe ékelve koronát ábrázoló, aranyló szimbólumokat is felfedezhetünk, ezek jelzik az egykori koronázási útvonalat. A Szent Márton-székesegyháztól indulva áthalad a Mihály-kapu alatt és a koronázási dombnál ér véget. A magyarok számára igen jelentős nevezetesség a Mihály-kaputól nem is oly messze lévő egykori Magyar Királyi Kamara épülete is, amelyben 1848-ig a rendi országgyűléseket tartották.
Elhagyva a Szent Márton-székesegyházat és Pozsony egyik legismertebb épületét, a rokokó stílusban épült Jó Pásztor Házát, azaz az Óramúzeumot - amelyet a kontinens legszűkebb épületeként tartanak számon -, meredek utcákon felfelé kaptatva juthatunk el a várhoz. Bár először azt gondoltuk, ez bizony igen fárasztó séta lesz, lassú tempóban 10-15 perc alatt már ott voltunk a várkapunál és még csak ki sem melegedtünk közben.
Odafent szinte mindig garantált a tömeg, a várral szemben állva mindenki igyekszik egy-egy szelfit készíteni természetesen úgy, hogy a háttérben jól látszódjon a csodás panoráma a Duna-parttal és az Új híddal, amelyet az úgynevezett UFO díszít. Szó, mi szó, a híd pilléreire épített kilátó, amelyben egy étterem is helyet kapott, valóban egy repülő csészealj hatását kelti. Mielőtt azonban jobban megismerkednénk a földönkívülivel, érdemes még elidőzni a vár környékén.
A díszkert nemrég hatalmas átalakításon ment át, és gyakran az a vád éri, hogy túl kevés füves területet hagytak benne az építők, mégis azt kell mondanunk, hogy a végeredmény csodaszép lett. Igazi boldogság bejárni és elücsörögni a sövények között kihelyezett padokon. Aki vonzódik a történelmi emlékekhez, az akár több órát is eltölthet a vár felfedezésével, amelynek falain belül megtekinthető a kincstár gyűjteménye, valamint számtalan más tárlat is.
Látogatás a földönkívülinél
Elbúcsúzva a vártól elindultunk a Duna-part felé. Pozsonyban több kilátópont van, de a legnagyobb élményt kétségtelenül az UFO nyújtja. Már maga a megközelítése is nagyon érdekes: míg az autósok odafent haladnak a hídon, addig a gyalogosok egy szinttel lejjebb, a híd oldalában tudnak közlekedni. Ha eljutottunk a ferde pillérig, jegyet kell váltanunk, hogy aztán lifttel feljuthassunk az étterem szintjéig. Aki szeretne, bátran fogyaszthat is, a kör alakú étterem folyamatos, lassú, forgó mozgásban van, így étkezés közben az egész környékre ráláthatunk. Aki a kitűnő, ám kissé borsos árú fogások helyett csak a panorámára kíváncsi, öltözzön fel alaposan, hiszen az étteremmel ellentétben, a kilátó már nem fedett, ki kell hozzá menni a szabad levegőre és gyakran igen erős szél fúj odafent.
Természetesen a látványért megéri megküzdeni a széllel, hiszen tiszta időben nem csak Pozsonyra, hanem a szomszédos Ausztriára és Magyarországra is ráláthatunk. A távoli szélmalmok, a hófehér vár és a messzi panelházak apró maketteknek tűnnek, semmiképp nem szabad kihagyni ezt a nem mindennapi látványt.
Bár csupán egy napunk volt Pozsonyra, a főbb nevezetességeket ennyi idő alatt is sikerült megnéznünk. Hangulatos és barátságos város, arról nem is beszélve, hogy könnyen elérhető és viszonylag olcsó. Aki kedveli a városlátogatásokat, ne habozzon a szlovák főváros felé venni az irányt.
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése