Bécs, ahogyan még nem láttam

Sokadik bécsi kirándulásom időpontjául ezúttal egy novemberi hétvégét választottam. Az osztrák fővárosban őszies, kissé ködös idő fogadott, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy időnk nagy részét a szabadban töltsük. Ez alkalommal igyekeztünk Bécs egy olyan arcát megismerni, amit eddig még nem sikerült: olyan helyeket fedeztünk fel, amelyekről talán egy kicsit kevesebb szó esik az útikönyvekben.

Kirándulásunkat az egyik elővárosban, Klosterneuburgban kezdtük. A Duna-parti település busszal és vonattal könnyen megközelíthető Bécs felől. Legismertebb nevezetessége, a III. Babenberg Lipót alapította Ágoston-rendi apátság már messziről kitűnik a többi épület közül. A barokk stílusban épült műemlék belülről is megcsodálható, itt található az ország legrégebbi pincészete és egy csodás kert is igazi növényritkaságokkal.

A kolostorhoz egy szép templom is tartozik, itt készült el Ausztria első gótikus kápolnája. A két impozáns épület előtti téren egy hatszögletű oszlop magasodik. Michael Knab alkotását, az úgynevezett Tutzsäulét gondosan kidolgozott bibliai motívumok tarkítják.

Klosterneuburg után visszabuszoztunk Bécs központjába, ahol az őszi színekben pompázó Városligetben, azaz a Stadtparkban tettünk egy nagy sétát. A 65 hektáros területen, a fák között, a park közepén egy nagyobb tó található, amely tele van jól megtermett vadkacsákkal.

Az 1862-ben megnyitott Városligetben a természeti szépségek mellett számos emlékművet és szobrot fedeztünk fel, köztük olyan híres emberekét, mint Strauss, Schubert vagy éppen Lehár Ferenc. A füves területek mellett még ősszel is szebbnél szebb virágágyások tarkítják a parkot, az egyik legérdekesebb a Kursalonnak keresztelt épület előtt található virágóra.

A parkot egyébként a Wien folyó szeli ketté. A vízfolyás a több mint száz évvel ezelőtti szabályozásnak köszönhetően ma már leginkább patakhoz hasonlít: beton közé szorították, ám így is látványos, egy gyönyörű sétányon sétálhatunk mellette.

A nap második felét múzeumlátogatásra szántuk. A Schönbrunni kastély bejárása mellett eddig kevés időt szenteltünk a kultúrának, ezúttal azonban bepótoltuk: felkerestük a Bécsi Szépművészeti Múzeumot. Az épület már kintről is csodaszép, de amikor belépünk az ajtón, szinte a szavunk is elakadt, különösen a szemben lévő lépcső tetején lévő csodaszép Canova szobor láttán.

A Kunsthistorisches Museum Wien falain belül számos állandó kiállítás megtekinthető, található itt többek között egyiptomi, közel-keleti, antik görög és római gyűjtemény, de a kurátorok a modernebb stílusok kedvelőinek igényeit is igyekeznek kielégíteni, ott jártunkkor például Lucian Freud tárlata fogadott bennünket. A múzeum bejárására talán egy egész nap is kevés lenne, sajnos mi sem tudtunk mindent megnézni, záráskor szó szerint ki kellett bennünket tessékelni az épületből...

A hétvége során felkerestük még a 76 méter magas kupolával rendelkező lenyűgöző, barokk stílusban épült Karlskirchét, majd ellátogattunk Savoyai Jenő egykori nyári rezidenciájához, a Belvedere palotához, amelynek parkjában a ködös idő ellenére ezúttal is sokáig bolyongtunk.

Bár az adventi időszak nyüzsgését valamelyest sikerült elkerülnünk, a városközpontban viszonylag nagy tömeggel találkoztunk, azzal ugyanis nem számoltunk, hogy november közepén megnyitják a karácsonyi vásárt… Még szerencse, hogy a Rathaus előtti pavilonok közötti lökdösődés által okozott bosszúságunkat némileg kompenzálta a nagy bögre, forró punsch!

Az esti fények felgyulladása után tettünk egy utolsó nagy sétát a elmaradhatatlan bécsi nevezetességek között is, a Népkertben különösen látványos volt a kivilágított, hófehérnek tűnő Theseus templom, valamint a Hofburg félkörívben elhelyezkedő csodaszép épülete az éppen felkelő teliholddal.

Kapcsolódó bejegyzések:

Bécs téli arca

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Kétezer méter felett Tirolban

A festői Felsőtárkányi-tó

Bár már nagyon sokat hallottam a Felsőtárkányi-tó szépségéről, akármilyen közel is található a lakóhelyemhez, valamiért soha nem jártam ott. Tudom, hiba volt, és idén nyáron úgy éreztem, ezt feltétlenül be kell pótolnom. Az apropót pedig az adta, hogy végre megleptem magamat egy új fényképezőgéppel, és úgy gondoltam, ez az ideális helyszín, hogy kipróbáljam legfrissebb szerzeményemet!

Felsőtárkány a Bükk hegység lábánál fekvő település, kevesebb, mint 4 ezren lakják. Egertől északi irányban mindössze hat kilométerre helyezkedik el, kerékpárral is könnyen megközelíthető. Túrák kedvelt kiindulópontja, itt található a tárkányi vár romja, és innen indul az erdei kisvasút is. Utóbbi ma már csupán öt kilométeren közlekedik szabad- és munkaszüneti napokon Felsőtárkány Fűtőháztól Stimeczházig.

A kisvasút közvetlen közelében, a fák ölelésében, kissé elrejtve találjuk a festői szépségű tavat, amelyet meglátva egyből megértettük, manapság miért is olyan népszerű ez a helyszín esküvők rendezésére. A part mentén magányos csónakok ringatóznak, miközben a környező fákat visszatükröző vízen a molnárkák csendes táncukat járják.

A település határában számtalan patak csordogál, amelyet források táplálnak. A tárkányi tó is ezeknek köszönhetően, mesterségesen jött létre a Szikla-forrás felduzzasztásával a XVIII. században. Néhány évvel ezelőtt a parton parkot alakítottak ki padokkal, asztalokkal, ahol piknikezhetünk, sőt, grillezhetünk és szalonnát is süthetünk.

Igazi paradicsom ez a horgászok számára is, Felsőtárkány számos horgászversenynek adott már otthont. Halat egész évben lehet itt fogni, hiszen a tó vize télen sem fagy be. Az uszonyosok is jól érezhetik magukat, ugyanis a forrásnak köszönhetően a vízhőmérséklet a legnagyobb forróság idején is 20 Celsius fok alatt marad.

A porosz Versailles-tól a berlini fürdőparadicsomig – Potsdam, Wannsee, Spandau

Ahogy ígértem legutóbbi külföldi bejegyzésem végén, ezúttal beszámolok a Berlin környéki kirándulási lehetőségekről. Bár a német fővárosban élők bizonyára számtalan kikapcsolódási alternatíva közül választhatnak, nekünk egy hét alatt Potsdamot, Wannsee-t és Spandaut sikerült bejárnunk, így a következő fotókkal tarkított írásomban ezekre fogok részletesen kitérni.

A sort a legemlékezetesebbel kezdem: Potsdammal, Brandenburg tartomány fővárosával. A Berlintől 40 km-re fekvő települést legkönnyebben az S-Bahnnal lehet megközelíteni. A pályaudvartól a Havel folyón átívelő hídon keresztül körülbelül egy negyedórás sétát követően jutunk a központba, ahol a Filmmuseummal szemben lévő bolhapiacon egyből megálltunk egy kicsit nézelődni.

Nem maradtunk sokáig, hiszen tudtuk, igazi célunk, a Sanssouci Park még igen messze van. További gyaloglás után meglepetten fedeztem fel, hogy bizony nem Berlinben van az egyetlen Brandenburgi-kapu! Az itteni jóval kisebb, ám a mini diadalív szépsége egyáltalán nem marad el a nagyobb testvérétől. (Rajta kívül egyébként még két másik kapu is őrzi Potsdam egykori városfalának nyomát.)

A Brandenburgi-kaputól nem messze végre megtaláltuk a porosz Versailles-ként is emlegetett pazar Sanssouci kastélyt és a hozzá tartozó hatalmas parkot. A látvány már a bejáratnál lenyűgözött, belépve pedig tátva maradt a szám a csodálkozástól! Az egykori porosz kastélyegyüttest a XVIII. században Nagy Frigyes álmodta meg, építése csaknem 100 évig tartott, manapság pedig a világörökség részét képezi.

Nevét egyébként a „Sans souci” francia kifejezésből kapta, amely a gondtalan, aggodalmak nélküli életet hivatott szimbolizálni. (Valljuk be, nincs is min csodálkozni, ilyen környezetben sétálva, ki ne feledkezne meg legalább egy rövid időre a saját problémáiról…?) A feliratot egyébként a barokk illetve rokokó stílusban épült palota homlokzatán is olvashatjuk, ahová szőlővel és fügefákkal beültetett függőkerten keresztül jutunk fel. A látvány lentről a legszebb: a hatalmas szökőkút csak tovább fokozza a kastély egyedülálló szépségét.

A park számtalan gyönyörű épülettel büszkélkedhet, található itt egy római fürdő, egy pompás kínai teaház, egy szélmalom, Humboldt egykori lakóhelye, a Scharlottenhof Kastély, az úgynevezett Új Palota, valamint az Orangerie.

Szökőkutak, szobrok, obeliszkek pazar elegye kísér bennünket végig a tökéletes formára nyírt sövények között, amitől néha úgy érezheti magát az ember, hogy egy hatalmas labirintusban van. A park olyan nagy, hogy teljesen bejárni egy nap alatt szinte lehetetlenség, aki pedig mégis belevág, az alig fogja várni, hogy este bedőlhessen az ágyába!

Potsdamtól egy kissé visszább, Berlin felé, immár a német főváros határain belül található Wannsee. A városrész két nagy tó, a Großer Wannsee és a Kleiner Wannsee, valamint a Havel folyó találkozásánál fekszik.

Wannsee nem véletlenül a berliniek egyik kedvenc fürdő- és kirándulóhelye, a környezet festőien szép, gyönyörű villákkal, gazdag élővilággal és kikapcsolódási lehetőségekkel: nyáron főleg csónakázni és napozni, télen pedig korcsolyázni járnak ide az emberek. A hely egyik különlegessége az úgynevezett Pávasziget, amely ma már szintén a világörökség része, valamint a Strandbad Wannsee, ahol az az érzésünk támad, mintha a tenger mellett lennénk: a homokos parton hangulatos strandkosarakban barníthatjuk magunkat a napon.

Ha kistrandoltuk magunkat Wannsee-n, feltétlenül meg kell néznünk Spandaut is! S-Bahnnal oda is eljuthatunk hamar, elhagyva Charlottenburgot és az Olimpiai Stadiont, következik a végállomás: Spandau. Leszállva a vonatról a pályaudvar közvetlen közelében máris a városháza tornyos épületébe botlunk.

Innen egy rövid sétát követően jutunk el az elbűvölő óvárosba. Hangulatos utcácskák, takaros épületek és a XV. században gótikus stílusban épült Szent Miklós-templom ejti rabul az ide látogató turistákat.

Kapcsolódó bejegyzés: Ich liebe dich, Berlin!

A tihanyi visszhang nyomában

Már többször jártunk Tihanyban, de eddig csupán az apátságot és az onnan elénk táruló meseszép panorámát csodáltuk meg. Idén viszont nyakunkba vettük ezt a bájos kis települést, bejártuk hangulatos utcácskáit, felfedeztük a békésen hullámzó Belső-tavat és megtaláltuk az elveszettnek hitt visszhangot is.

Balatonfüredről menetrendszerinti hajójárattal 20 perc alatt átérünk Tihanyba. Ha ezt a lehetőséget választjuk, a kikötőtől egy igen meredek úton juthatunk el az apátsághoz. Mi ezúttal autóval utaztunk, így egyből a városközpontban találtuk magunkat. Mivel éppen a júliusi hőség tombolt, nem lepődtünk meg a hatalmas tömegen, amely fogadott bennünket. Úgy tűnt, a többség szívesen legelteti a szemét a bazársoron, az emberek különböző szuveníreket vásárolnak, na és persze levendulát!

A levendula kellemes illatát már messziről érezni lehet. Ez a nyugtató hatású, lila virágú növény a délebbi országokban őshonos, de például itt, a Balaton mellett is hatalmas ültetvények találhatóak. Aratása a nyár közepén történik, így nagy részük ott jártunkkor sajnos már virág nélkül árválkodott.

A félszigeten, az egykori tihanyi vulkán helyén alakult ki a Külső- és a Belső-tó. Előbbi mocsaras területe nem látogatható, utóbbi viszont körüljárható, horgászatra is kiváló, sőt, télen akár korcsolyázásra is használható.

Sétánkat a Levendula Ház Látogatóközpontnál kezdtük, ahol egy fából épített pallósoron, a nádason keresztül beláthattuk az egész tavat, és táblák segítségével információt kaphatunk az itt élő állatfajokról is. Kíváncsiságomat felkeltette a kiírás: vajon tényleg látunk-e a környéken vidrát, esetleg ürgét? Nos, szerencsénk volt, a tó mentén, egy padról némán szemlélve a tájat, egyszer csak előbukkant egy földalatti lyukból egy láthatóan éppen az ebédje után kutató szürke kis rágcsáló!

A Belső-tó valóban csodálatos. A csónakokkal teli stég mellől a lágyan fodrozódó víz még az éppen szemben lévő apátságot is visszatükrözi. Azonban nemcsak az emberek, hanem a kutyák is jól érzik magukat itt, számukra ugyanis van egy kijelölt fürdetőhely, ahol a forró nyári hőségben lehűthetik magukat.

A XI. század végén épült Tihanyi Apátság hófehér épülete királyként magasodik a félsziget, és a Balaton fölé. Megéri ide is felkapaszkodni, hiszen az I. András temetkezőhelyeként is ismert templom mellől pazar kilátás nyílik a magyar tengerre.

Miközben az apró vitorlásokat szemléljük a kékeszöld árnyalatban pompázó vízen, egy rövid sétát követően eljuthatunk a Visszhang-dombra, ahol egy fából készült tábla jelzi a legendás echót. Korábbi tapasztalataink alapján azt gondoltuk, a visszhang már rég eltűnt, de azért mégis megpróbálkoztunk egy hangos kiabálással. A kiírás szerint, ha egy rövid, mély hangrendű szót kiáltunk az apátság felé, akkor annak faláról néhány másodperc múlva visszaverődik a hangunk. És láss csodát, egy rövid szünet után idén mi is meghallottuk az általunk kiejtett köszöntést, a „Hahóóóó!”-t!

Kapcsolódó bejegyzés: Balatonfüred és a balatoni nyár