4 hely, amit imádok Óbudán

Immár több mint három éve annak, hogy Óbudára költöztem. Azóta ez a kerület a szívem csücske lett, már nehezen tudnám elképzelni, hogy máshol éljek. Nincs messze a belvárostól és a kerületben tényleg minden megtalálható, amire az embernek szüksége lehet. Most elárulom, nekem melyek a kedvenc helyeim.

1. Hajógyári-sziget

Nem, itt nem a Sziget Fesztiválra gondolok, hanem a kutyás gazdik paradicsomára, a VALÓDI szigetre fákkal, virágokkal, Duna-parttal. Emlékszem, először én is a fesztivál idején jártam itt, nem volt túl nagy élmény, csak a hatalmas porfelhő és az irdatlan nagy tömeg maradt meg belőle… No, és persze az, hogy milyen óriási terület, alig találtam meg a kifelé vezető utat.

Ma viszont már nem tudnék eltévedni rajta. Azóta számtalanszor sétáltam át a K-hídon (bár mindig kicsit félve, mert a járda meglehetősen hepehupás, ráadásul kisebb-nagyobb rések vannak közötte), és jártam be az egész területet. Mindig elmegyek a legészakibb pontjáig, amit a fesztivál idején csak Sziget Beachnek titulálnak. Imádom azt a nyugalmat, ami ott van, szeretem nézni a vasúti hídon át közlekedő vonatokat és a csendesen elsuhanó hajókat.

Nagyon érdekes látni azt is, néhány nap alatt mennyit képes emelkedni vagy épp apadni a folyó vize. Van, hogy egész sokáig el lehet sétálni a kavicsos parton, máskor pedig már fentebb, a fák tövét nyaldossa a víz. Emellett minden évszakban más-más arcát mutatja a sziget, a legszebb természetesen tavasszal: a bejárati résznél ilyenkor gólyahír és százszorszép borítja a mezőt.

2. Kiscelli parkerdő

Bevallom, ezt a helyet csak nemrég fedeztem fel, egy barátnőm ajánlotta, de azonnal az egyik kedvencemmé vált. Közvetlenül a Kiscelli Múzeum mögött található, hogy idáig eljussunk, egy meglehetősen meredek utat kell megtennünk. De megéri: egy igazán nyugalmas, feltöltődésre kiváló helyről van szó.

Itt találhatóak a kiscelli kálvária stációi, a Golgota szoborcsoport és a Szent Vér-kápolna, és a 15 hektáros parkerdőn egy turistaút is áthalad. Vannak kijelölt helyek sütögetésre és több pad is van, ahova letelepedhetünk pihenni vagy könyvet olvasni. Sokan jönnek ide kerékpárral, de rendszerint futókkal is találkozhatunk. Tökéletes hely arra, hogy kiszellőztessük a fejünket és visszanyerjük lelki békénket.

3. Fő tér

Mit is mondhatnék? Imádom a Fő tér hangulatát. Még a macskaköveit is, pedig hányszor kellett magasabb sarkú cipőben átvágtatnom rajta, hogy elérjem a HÉV-et… Azt sem bánom, ha a Városháza előtt gyülekező esküvői csoportot, vagy a karácsonyi ünnepi forgatagot kell kerülgetnem. Szeretem, hogy mindig pezseg az élet, nyáron szinte minden hétvégén van valamilyen esemény: komoly- és könnyűzenei koncertek, gasztroprogramok, bor- és sörfesztiválok. Minden télen jégkorcsolya-pályát állítanak fel és bátran kijelenthetem, az itteni vásár minőség szempontjából is a legjobb és leghangulatosabb egész Budapesten.

4. Római kori emlékek

Bárhova nézünk, szinte mindenhol ókori romokra, emlékekre bukkanunk Óbudán. Igazán különleges látványt nyújtanak a régi római oszlopok és közvetlenül mellettük a 80-as éveket idéző tízemeletes panelházak. A Flórián téri aluljáróba nemcsak a lángosos miatt érdemes lemenni (megjegyzem, az is messze a legjobb a városban, soha ilyen finom lángost még nem ettem), hanem a római kori katonai fürdő maradványai miatt is. Az egykori Thermae Maioresnak 15 ezer négyzetméter az alapterülete, és ingyenesen látogatható. Ha feljövünk az aluljáróból, hasonló látvány fogad bennünket, a parkban találjuk a legiotábor déli kapuját egy csodálatos oszlopsorral.

Innen egy tízperces sétára, a Pacsirtamező utca mellett van a katonai amfiteátrum. Körüljárhatjuk, minden oldalról lefotózhatjuk, de érdemes be is menni: egészen különleges atmoszférája van. Ami pedig a méreteit illeti, hatalmas: az aréna átmérője a Colosseuménál is nagyobb.

Kapcsolódó bejegyzések:

5 érdekesség, amit nem tudtál Budapestről

A Városliget tavasszal

Utazás Milánóba - Így fedeztük fel a várost egy nap alatt

Az utazók egy része úgy véli, semmi értelme a villámlátogatásoknak és csupán egyetlen nap egyik nagyváros felfedezésére sem elegendő. Ugyanakkor, ha jól megtervezzük az utunkat, jó előre összeállítunk egy olyan útvonalat a fejünkben, amellyel sorra végigjárhatjuk a főbb nevezetességeket, akkor nagyon is elég lehet. Példaként a brüsszeli egynapos repülőutunkat tudnám felhozni. Annak a blogbejegyzésnek a sikerén felbuzdulva most megosztom egy újabb 24 órás út részleteit. Ezúttal Milánóba kalauzolom az olvasót.

Megéri korán kelni

Kevés olyan nagyváros létezik, amelyre a gyakori repülőjáratoknak köszönhetően kivitelezhető az egynapos kirándulás. Szerencsére közéjük tartozik Milánó, ha a korai géppel elindulunk, késő este már itthon is lehetünk. Így vettük meg mi is a jegyeinket: már a hajnali órákban kint voltunk a reptéren. Augusztus végén utaztunk, és aznap nagyon szép idő volt egész Európában, fentről csodásan mutatott az ébredező Alpok, a hegycsúcsok párába burkolózva egészen misztikus látványt nyújtottak.

Miután megérkeztünk a Milánótól több mint 40 kilométerre lévő Malpensa repülőtérre, vonatra ültünk. Több mint félórányi vonatozás után szálltunk át a metróra, és bevallom, ekkor már rettentően vártuk, hogy végre tényleg lássunk valamit a városból. Nagyon örültünk, amikor a metrón végre bemondták, hogy „Prossima fermata: Duomo”, azaz a következő megálló a dóm. Leszálltunk, majd felsétálva a lépcsőn elénk tárult egy olyan látvány, amitől szó szerint könny szökött a szemünkre. Ma is jól emlékszem erre a pillanatra, amikor hirtelen előbukkant a világ egyik leggyönyörűbb épülete, a milánói dóm.

Milánó madártávlatból

Pár percnyi meghatottság után összeszedtük magunkat, hogy közelebbről is megnézzük a nevezetességet. Beálltunk az épület előtt kígyózó sorba, hogy belépőt vegyünk a dómba, amellyel a tetőre is felmehetünk. A katedrális belülről is impozáns, ám a legnagyobb élményt kétségtelenül a felső, kinti része nyújtja. Csak kapkodtuk a fejünket a gótikus stílusú, megszámlálhatatlan torony, szobor, eresz és egyéb díszes építőelem láttán. Innen láthatjuk legközelebbről a kupolát és az azt díszítő aranyozott rézből készült Mária szobrot, a Madonninát.

Nem akarom az olvasót túl sok adattal fárasztani, csupán néhány számot említenék, amely jól mutatja, milyen óriási épületről van szó. A dóm öt hosszanti és három kereszthajóból áll, hosszúsága eléri a 158 métert, a magassága pedig a 108,5 métert. Odafentről fantasztikus kilátás tárul elénk, ráláthatunk a szomszédos Galleriára, a dómtérre, és a távolban feltűnik Milánó modern városrésze is a hatalmas felhőkarcolókkal.

Irány a Scala!

Miután kigyönyörködtük magunkat odafent, jöhetett kirándulásunk következő állomása, a már említett Galleria Vittorio Emanuele II. A passzázst, amely a dómot és a Scalát köti össze, a névadó olasz király avatta fel 1867-ben. Úgy néz ki az egész, mint egy óriási szalon, ahol luxusüzletek és éttermek várják a jómódúakat. Alaprajza egy keresztet formál, a tetejét üveg borítja, magassága középen 47 méter. Nem csak felfelé, hanem lefelé is érdemes nézni azonban, a padlót az olasz városok címereit ábrázoló mozaikképek díszítik.

Ha átsétáltunk a Gallerián, hamarosan feltűnik előttünk a világ egyik leghíresebb operaháza, a Scala. Bevallom, ha a térképünk nem jelezte volna, lehet, elmentünk volna mellette, az épület ugyanis kívülről szép, de valójában nem túl különleges. Egyébként hatalmas méretekkel rendelkezik, a színpada állítólag 24 méter hosszú. Érdemes szemügyre venni még az épülettel szemben magasodó szobrot is, amely Leonardo da Vincit ábrázolja.

Minden belefért, amit elterveztünk

Sétánkat ezután a Castello Sforzesco irányában folytattuk. Az erődítmény a 15. században épült, egykor a Sforza dinasztia otthona volt, ma több múzeum található benne. Érdemes bejárni az udvarát, majd átsétálni a közeli Sempione parkhoz. Ha időnk engedi, elmehetünk egészen a végéig, ahol a diadalív, az Arco della Pace magasodik.

Ekkora már kezdtünk elfáradni, de volt még egy nevezetesség, amit semmiképp nem akartunk kihagyni. A Santa Maria delle Grazie templom egy igazán szép reneszánsz épület: megérte kívülről is megnézni, annak ellenére, hogy be nem jutottunk. Nagytermében található Leonardo da Vinci híres freskója, az Utolsó vacsora. Sajnos túl későn kaptunk észbe, és amikor jegyet akartunk venni az interneten, már nem volt szabad időpont aznapra.

Ezt leszámítva viszont szinte mindent sikerült megnéznünk, amit előre elterveztünk. Gyorsan ettünk még egy igazi olasz pizzát, majd elindultunk a reptér felé. Gépünk kis késéssel indult, de éjfélre így is Budapesten voltunk. Bár feszített volt a tempó, hatalmas élmény volt a kirándulás. Mindenkinek azt javaslom, aki egy ilyen úton töri a fejét, ne habozzon, ha teheti, csinálja utánunk!

Kapcsolódó bejegyzések:

Burano, a világ legszínesebb városa

Velence - Egy álom megvalósul

Európa legszebb nemzeti parkjában jártunk - Kirándulás a Plitvicei-tavakhoz

Horvátországot gondolatban hajlamosak vagyunk összemosni a nyaralással, pedig déli szomszédainknál a tengerparttól távolabb is találunk csodás helyeket. Hamarosan írok majd a főváros, Zágráb nevezetességeiről és útba ejtjük Varasdot is, most viszont egy lenyűgöző természeti kincset szeretnék bemutatni. A Plitvicei-tavak Nemzeti Park Magyarországról szinte karnyújtásnyira található, érdemes befizetni az utazási irodák által hirdetett buszos utak valamelyikére vagy autóba pattanni, mert a kirándulás tényleg felejthetetlen.

Nekivágunk a túrának

Amikor nagyjából ötórányi utazás után kora reggel megálltunk Európa egyik legszebb nemzeti parkjának parkolójában, még nehezen hittem el, hogy aznap tényleg több tucat vízesést fogunk látni. Körben mindenhol fák voltak, de víz, úgy tűnt, sehol. Áthaladtunk a bejáraton, majd egy gyors mosdószünet után felszálltunk a park területén közlekedő buszra, amely elvitt bennünket a felső tavakhoz. Végre tényleg megérkeztünk: innen lefelé haladva ejtettük útba a tavakat, vízeséseket. Többféle túraútvonal közül lehet választani egyébként, a legtöbben a közepes nehézségű 3-4 óra alatt végigjárható mellett döntenek - így tettünk mi is.

A folyók folyamatosan alakítják a tájat

A nemzeti parkot, amelynek területe közel 300 négyzetkilométer, 1945-ben alapították és három évtizeddel később, 1979-ben az UNESCO világörökségei közé választották. A világ legszebbjei között tartják számon, amit a róla készült fotók is bizonyítanak, de valójában csak akkor győződhetünk meg minderről, ha élőben is láttuk. Több folyó fut itt össze, ezek sodrása vájt utakat és hozott létre tavakat, vízeséseket a hegyvonulatban hosszú évek során. Fontos tudni, hogy a táj képe állandóan változik, hiszen a folyók még ma is folyamatosan alakítják a környezetet.

Összesen 16 tavat és közel 200 kisebb-nagyobb vízesést találunk a nemzeti park területén. A legmagasabban és a legalacsonyabban elhelyezkedő tó között nagyjából 134 méter a szintkülönbség.

Lefelé a felső tavaktól

A busz tehát a legmagasabban fekvő tónál tett le bennünket, innen kezdtük meg a túránkat. Lefelé végig fából készült, olykor nedves pallókon haladhatunk, így érdemes olyan cipőt választanunk a kirándulásra, ami amellett, hogy kényelmes, nem csúszik. A víz végig kristálytiszta, jól kivehetőek benne a vidáman úszkáló halak. A felső tórendszer egyik legszebb része a Labudovac vízesés, ahol 20 méter magasból zúdul a mélybe a víztömeg.

Nagyjából a bejárattal szemben hajóra szálltunk, ez vitt el bennünket az alsó tavakhoz, illetve az úgynevezett nagy réthez, ahol lehetőségünk volt étkezésre is. A vízi járműért nem kell külön fizetni, ára benne van a nem túl olcsó, 300 kunás felnőtt belépőben (2020-as adat – a szerk.). A réten van egy nagyobb étterem, de találunk itt mosdót és ajándéküzletet is, ahol képeslapot vagy akár hűtőmágnest is vásárolhatunk.

Irány a nagy vízesés

Ha kissé felfrissültünk, folytathatjuk utunkat az alsó tavakhoz, amelynek végpontján találjuk a legnagyobb attrakciót, a nagy vízesést. Itt már tényleg csak kapkodtuk a fejünket, ahova néztünk, mindenhonnan ömlött a víz, a tavak pedig türkizben pompáztak a napsütésben. A kirándulás megkoronázásaként jutunk el a fotókról már oly jól ismert hatalmas vízeséshez, amely összesen 78 méter magas és úgy néz ki, akár egy hatalmas fátyol.

Ekkorra már több száz fotót készítettünk és alaposan elfáradtunk a több órás séta során. De cseppet sem bántuk, a lényeg, hogy megúsztuk eső nélkül, csodás időnk volt és hazafelé a buszon bőven volt időnk kipihenni a fáradalmakat.

A történethez egyébként hozzátartozik, hogy eredetileg áprilisban utaztunk volna, ám akkor nem jött össze a megfelelő létszám, így végül júniusban, pont a születésnapomon került sor a kirándulásra. De talán így még jobban jártunk, hiszen ekkorra minden kizöldült, és legszebb pompájában csodálhattunk meg a nemzeti parkot. Ennél rosszabb születésnapom soha ne legyen!

Néhány hasznos infó, amire még szükséged lehet:

• Budapest - Plitvice távolság: kb. 478 km (autóval nagyjából 4 óra 46 perc)
• Horvát kuna árfolyama
• Letölthető térkép a nemzeti parkról
• A Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapja

Kapcsolódó bejegyzés:

Az Isztriai-félsziget gyöngyszemei: Rabac és Labin