Kétezer méter felett Tirolban

Két dolog van, ami gyermekkorom óta mindig elvarázsol: a tenger és a hegyek. Tirolban utóbbiból bőven kijutott, akkor életemben először juthattam el kétezer méter magasságba. Örök élmény marad, amit most igyekszem blogbejegyzés formájában újra felidézni.

Seefeld, a hangulatos osztrák kisváros

Seefeld neve leginkább a téli sportokat kedvelőknek csenghet ismerősen, hiszen névadója az olimpiai régiónak, amelyhez összesen öt település tartozik. A csendes kisváros Innsbrucktól körülbelül 20 kilométerre helyezkedik el, közel 1200 méterrel a tengerszint felett. Kétségtelenül télen fordul meg itt a legtöbb turista, de a többi évszakban is érdemes ide ellátogatni, van itt kaszinó, wellnessközpont és rengeteg túraútvonal indul a településről.

Ha nem vagyunk elég edzettek a túrázáshoz, felvonóval is eljuthatunk a környező hegyekhez. A Seefelder Joch kilátópont 2060 méter magasan található, innen ráláthatunk a kisvárosra és ha körbefordulunk, csodásan kirajzolódnak az Alpok hegyvonulatai. Fantasztikus élmény megtapasztalni azt a különös csendet, ami odafent honol. Órákat el lehet tölteni a táj szemlélésével, és ha nem félünk a meredek hegyoldalaktól és a mélységtől, gyalog felfedezhetjük a többi csúcsot is.

Innsbruck és a téli olimpia

Tirolban járva természetesen nem hagyhatjuk ki a tartomány székhelyét, az Alpok fővárosának is kikiáltott Innsbruckot sem. Vonattal utaztunk át Seefeldről, útközben pedig szinte végig követhettük szemünkkel a völgyekben kanyargó, smaragdszínű Inn folyót. Bár kirándulásunkkor épp ősz volt és még nem esett le az első hó, a környező hegyvonulatok hó nélkül is pazar látványt nyújtottak.
Innsbruckról a legszebb képeket egyértelműen a folyóparton, illetve a folyó felett átívelő hidakról lehet készíteni. A színes lakóházak önmagukban is nagyon takarosak, de a háttérben a hegyekkel, előtérben pedig a folyóval tényleg képeslapra illenek.

Érdemes néhány órát bolyongással tölteni az óvárosban. A Maria-Theresien-Strasse szinte mindig tele van turistákkal. Közkedvelt találkozóhely ez a helyiek számára is, üzletek sokasága várja a vásárlókat és több kávézó, kiülős hely is található itt. Az utca fontos részét képezi még a Hofkirche torony és az Anna-oszlop, no és persze a látképet ezúttal is a háttérben feltűnő hegyvonulatok teszik teljessé.

Innen már nem kell sokat mennünk a város egyik legismertebb nevezetességéig, az úgynevezett aranytetőig, azaz a Goldenes Dachl-ig. Nem más ez, mint egy gótikus stílusú kiugró ablakfülke, amit annak idején I. Maximilian császárnak építettek és tetejét több mint 2600 aranyozott rézlap borítja. Az épületben múzeum is működik, ha időnk engedi, nézzünk be, de kétségtelen, hogy a látvány kívülről a legszebb.

A nevezetességek sorában fontos megemlíteni még a diadalívet, amelyet a 18. században római minta alapján készíttettek Mária Terézia fiának eljegyzésére.

Bár a központtól némileg messzebb van, ha Innsbruckban járunk, semmiképp ne hagyjuk ki az 1964-es és az 1976-os téli olimpia helyszínét sem. Eljuthatunk ide tömegközlekedéssel is, de mi inkább gyalogoltunk, és milyen jól tettük! A felfelé vezető úton több kilátópont is van, ahonnan csodás fotókat készíthetünk a városról.

Célunkhoz érve megcsodálhatjuk az olimpiai ötkarikát és az új síugrósáncot is. Utóbbi 1999-ben készült el: mivel a régi már nagyon elavult, a sztárépítészt, Zaha Hadidot kérte fel a város, hogy tervezzen egy másikat. A végeredmény igazán modern és látványos lett.

A varázslatos Achensee

Már jóval indulásunk előtt eldöntöttem, ha egyszer Tirolban járok, mindenképp útba ejtem az Achensee-t. Amikor először megláttam fotón a tartomány legnagyobb tavát, azonnal beleszerettem. Szerencsére lehetőség adódott rá, hogy személyesen is megcsodáljam.

Pertisau az őszi időszakban meglehetősen kihaltnak tűnt, turisták szinte egyáltalán nem voltak, csupán a kiadó szállások tulajdonosai szépítgették, javítgatták épületeiket. Maga a település tipikus osztrák, a házak fából készült erkélyein piros muskátlik lógnak végig.

A tó vize kristálytiszta, csend és nyugalom volt mindenhol, csupán egy-két magányosan ringatózó vitorlást láttunk a vízen. Aki teheti, és van ideje, kiránduljon a környező hegyekben, hiszen fentről a látvány még festőibb.

Kapcsolódó bejegyzések:

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Bécs, ahogyan még nem láttam

Bécs téli arca

5+1 különleges hely, amit látnod kell Erdélyben

Erdély telis tele van pompás természeti kincsekkel és kulturális értékekkel, amelyeket képtelenség lenne egy blogbejegyzésben összefoglalni. Most csupán 5+1-et szeretnék bemutatni, de talán ez is épp elég ahhoz, hogy az ember beleszeressen ebbe a mesés tájba!

1. A Gyilkos-tó 

Erdély egyik legfestőibb látképe tárul a szemünk elé, ha ellátogatunk a Gyilkos-tóhoz. Nehéz elképzelni, hogy a Gyergyószentmiklóstól 24 kilométerre lévő, nyugalmat és békességet árasztó természeti képződmény miként kaphatta a „gyilkos” jelzőt, ám ha megismerjük a hozzá kapcsolódó legendát, megértjük okát. A monda szerint élt a környéken egy gyönyörű lány, akinek szerelmét még azelőtt elvitték katonának, hogy összeházasodhattak volna. Hogy bánatán enyhítsen Eszter, elindult sétálni a közeli fenyvesben, sétája közben azonban meglátta őt egy zsivány és elrabolta. A lány sikoltozása megindította az égieket és hatalmas villámlással, mennydörgéssel lecsaptak: maguk alá temették a lányt és elrablóját is, a megáradó patakok pedig elöntötték a völgyet.

Nem tudni, a történetből pontosan mennyi igaz, az azonban bizonyos, hogy a Gyilkos-tó létrejöttét valóban egy nagyobb vízözönnek köszönheti. 1837 nyarán annyi eső esett Hargita megyében, hogy a hegyekből lezúduló hordalék elzárta a patakokat és a víz megállt a fenyvesekkel teli völgyben. Az így felhalmozódó víz egy idő után megölte a fenyőket, amelyeknek ma már csak a tönkje látszik ki a vízből.

2. A Békás-szoros

A Gyilkos-tótól már nem kell sokat autóznunk, hogy eljussunk Erdély másik fontos nevezetességéhez, a Békás-szoroshoz. Egész Európában ritkaságnak számít, 200-300 méter magas, csaknem teljesen függőleges sziklafalak között húzódik. Itt folyik a Békás-patak és a szorost a Kis-Cohárd, a Csíki-bükk, a Mária-kő és az Oltár-kő veszi körbe. Utóbbi az egyik legszembetűnőbb, 1154 méter magas, csúcsán egy kereszt látható. Talán mondanunk sem kell, a hely a sziklamászók paradicsoma.

3. Szováta

Európa-szerte ismert fürdőváros Szováta. Több sóstó is körbeöleli, közülük a legnagyobb a Medve-tó, amely nevét onnan kapta, hogy felülnézetből úgy néz ki, akár egy medve kiterített bőre. Mivel sótartalma nagyon magas, a fürdőzők könnyebben fent maradhatnak az akár 35 fokra is felmelegedő víz felszínén. Rengetegen keresik fel a gyógyhatása miatt, állítólag a meddőséget is gyógyíthatja, de jót tesz a gyulladásos és reumatikus betegeknek is. Kellemes sétát tehetünk a kisebb tavak mentén, de érdemes a városközpontban is csavarogni egyet és felkeresni a 2016-ban átadott kilátót is.

4. Korond

Szováta és Parajd mellett az egyik legismertebb település a Sóvidéken Korond. A híres fazekasfalu mára igazi turistalátványosság lett. Csodaszép, fából faragott székelykapukban gyönyörködhetnek az ide látogatók és válogathatnak a különböző kerámiatárgyak között. A portékákat az út mentén, fabódékban árusítják a helyiek. Aki hosszabban is elidőzne a hangulatos kis községben, kipróbálhatja a kénes gyógyfürdőt is.

5. Kolozsvár

Ha Erdélyben járunk, feltétlenül ejtsük útba Kolozsvárt. Románia második legnépesebb városáról van szó, amely egyetemei, színházai miatt fontos kulturális központnak is számít. Legismertebb nevezetessége a főtéren magasodó gótikus stílusban épül Szent Mihály-templom, amelynek előterében Mátyás király lovas szobra látható. Impozáns méretekkel rendelkezik, tornya a rajta lévő kereszttel együtt eléri a 80 méter magasságot.

A központban találjuk még többek között a Nemzeti Színház csodás épületét, az ortodox katedrálist és a városházát. Érdemes több időt eltölteni a Kis-Szamos partján, a Sétatéren, és ha még egy kis nyugalomra vágyunk, keressük fel a botanikus kertet is.

+1 Bözödújfalu

Ha a klasszikus látványosságok mellett egyéb kuriózumokra is kíváncsiak vagyunk Erdéllyel kapcsolatban, keressük fel Bözödújfalut. Az egykori települést 1985-ben kezdték el kiüríteni, a helyére ugyanis víztározót építettek. A falut 1994-ben árasztották el, ekkor a házak teljesen víz alá kerültek. Csupán a templom tornya látszott ki egy ideig a vízből, 2014-ben azonban az sem bírta tovább és összeomlott. A helyiek 1995-ben egy emlékművel emlékeztek meg egykori lakóhelyükről.

Kapcsolódó bejegyzés:

Nagyvárad, a Körös-parti Párizs

Kanada, a tavak és a felhőkarcolók országa

Őszintén bevallom, azok közé az emberek közé tartozom, akiket valamiért soha nem vonzott igazán az amerikai kontinens. Számomra Európa az igazi szerelem, boldog vagyok, hogy itt élhetek és épp elég felfedeznivaló vár még rám itt is. Amikor azonban adódott egy lehetőség, hogy két hetet eltölthetek Kanadában, izgatottan kezdtem el készülődni a nagy utazásra.

Kilenc és fél óra repülés után kicsit megkönnyebbülten szálltam le a repülőről Torontóban, hogy végre kinyújthatom elzsibbadt lábaimat. Késő este érkeztünk, és mielőtt landoltunk volna, a gép még tett egy kört a kivilágított metropolisz körül. Elképesztő látvány volt, ekkor fogtam fel igazán, hogy ez a kontinens valóban más, mint ahol élek.

Felhőkarcolók között

Másnap, az időeltolódástól még kissé fáradtan, nekivágtunk Toronto felhőkarcolókkal teli központjának. Ezekben az épületekben nem csak irodák kaptak helyet, közülük nagyon sokban lakások vannak kialakítva. Bár engem valahogy soha nem ragadott magával ez a miliő, hatalmas élmény volt madártávlatból, a CN Towerből szemlélni az előttünk elterülő, makettnek tűnő nagyvárost és az Ontario-tavat. Az épület, amely mára a város jelképévé vált, az 1976-os megépülésétől kezdve 34 éven keresztül a világ legmagasabb szabadon álló tornyának számított – és azóta is csupán ketten körözték le: a japán Tokyo Skytree és a kínai Kanton Torony. Ha a tornyokat összevetjük a világ legmagasabb épületeivel, akkor sem sokkal marad el az élbolytól: a dubai Burdzs Kalifa, a mekkai Abrádzs al-Bajt és a New York-i One World Trade Center áll előtte.

Összesen 553 méter magas, üvegpadlós kilátója pedig 342 méter magasan található. Ezt az utat a lift csaknem egy teljes perc alatt teszi meg. Az egyik szinten egy átlátszó üvegpadló is helyet kapott, akinek van hozzá kellő bátorsága, rá is állhat. A félelmet nem ismerő gyerekek gyakran ugrálnak rajta, a fiatalok pedig ráheveredve szelfiznek. A torony másik különlegessége a néhány szinttel fentebb lévő forgó étterem, amely kicsivel több mint egy óra alatt fordul körbe, miközben a vendégek étkezés közben zavartalanul élvezhetik a pazar kilátást.

Ha a város sziluettjét is látni szeretnénk, érdemes befizetni egy sétahajózásra, amely a kikötőből indul és körbejárja a városhoz tartozó szigeteket, amelyek a helyiek kedvenc pihenőhelyének számítanak. Közülük a legnagyobb Toronto városi repülőterének ad otthont. Hajózás közben közvetlen közelről szemlélhetjük a lassan ereszkedő, landoló repülőgépeket.

Kanadai multikulti és sokszínűség

A város sokszínűségét nem csak a felhőkarcolók és a parkok adják, hanem azok a negyedek, amelyben különböző nemzetiségű bevándorlók laknak. Mindegyiknek külön neve van: Greektownban például görögök, a Little Italy-ben olaszok, a Little Portugalben pedig portugálok élnek. Engem a Chinatown vonzott a leginkább és nem is csalódtam, pont olyan volt, mint képzeltem: egy mini Kína a kanadai nagyvárosban. A Spadina Avenue-t könnyű felismerni, bármerre is nézünk, mindenhol kínai feliratokat látunk. Különböző keleti portékák, egzotikus zöldségek, gyümölcsök kaphatóak errefelé, és persze éttermekből sincs itt hiány.

Torontóban járva természetesen nem hagyhattuk ki a világ legjobbjai közé sorolt állatkertet sem. A város központjától 40 kilométerre, egy dimbes-dombos, fákkal borított területen találjuk. Mérete óriási (közel 300 hektár, amellyel a legnagyobbnak számít Kanadában), bejárására legalább hat órát érdemes szánni. A bejáratnál a biztonság kedvéért magunkhoz vettünk egy térképet, de eltévedni enélkül sem lehet, rengeteg tábla és nyíl jelzi, merre érdemes továbbhaladni, ráadásul a tájékozódást az is segíti, hogy a területe hét nagyobb földrajzi részre van osztva az alapján, mely kontinensről származnak az állatok.

Sajnos pandákkal már nem találkozhattunk, ugyanis a Kínától kölcsönkapott állatoknak csak ideiglenes otthona volt Toronto, közel egy éve átvitték őket Calgaryba. Különleges egyedekből azonban így sincs hiány, láttunk nyugodtan szundikáló grizzly medvéket, pancsoló jegesmedvéket, cammogó mosómedvéket és az akkor mindössze kéthónapos, Penelopénak keresztelt törpe vízilovat is megnézhettük. Az érdeklődőket a több ezer állat mellett különböző interaktív attrakciók is várják, a gyermekek számára például körhintát és egy különleges élményparkot is kiépítettek. Van itt továbbá zipline- és drótkötélpálya, valamint kisvonat is. Ez az úgynevezett zoomobil: a lustábbak akár ezzel is bejárhatják az állatkertet.

Turisták hada a Niagaránál

Nem tagadom, kanadai utazásom leginkább várt része a Niagara-vízesés volt. Gyönyörű napsütéses időben vágtunk neki a kirándulásnak, és már messziről hallottuk azt a hatalmas robajt, amellyel a víztömeg zúdul lefelé. Odaérve egészen káprázatos látvány tárult a szemünk elé, a vízpára cseppjein megtört napfény dupla szivárványt rajzolt a táj köré.

A vízesés egyébként a Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat elválasztó és az Ontario- és Erie-tavakat összekötő Niagara-folyón található. A folyó vize a Kecske-szigetnél kettéválik, és két nagyobb zuhatagot hoz létre, az egyik az Amerikai-zuhatag - nevéből adódóan ez az amerikai oldalon található, és a Patkó-zuhatag, amely Kanadához tartozik. Talán nem is a magassága, hanem a szélessége az, ami ámulatba ejti az embert, egy perc alatt több mint 100 ezer köbméter víz zúdul le fentről.

Az amerikai és a kanadai oldalról is indulnak sétahajók a vízesés lábához. Fentről jól meg lehet különböztetni őket: előbbi utasai kék, utóbbiakéi pedig piros esőkabátot viselnek. Bár az ára viszonylag borsos, mindenképp megéri befizetni egy ilyen útra, fantasztikus élmény, amikor a vízesés közvetlen közelében a szél úgy fújja az arcunkba a párát, mintha szakadna ránk az eső. Ettől még az esőkabát sem tudott bennünket megvédeni teljesen, de persze ezt egy cseppet sem bántuk.

Csupán egyetlen rossz emléket említenék a Niagaránál: a rengeteg turistát. Évente több mint tízmillióan érkeznek ide és sajnos szinte végig azt éreztem, ez nagyon sokat elvett az értékéből. Mintha nem is egy pazar természeti képződmény, hanem egy népszerű turisztikai attrakció előtt álltam volna. Arról nem is beszélve, hogy a vízesés köré épült település rettentően zajos, tipikus „amerikai” turistaközpont, kaszinóval, éttermekkel és a gyerekek számára nagyon vonzó mini vidámparkokkal.

Vad Kanada, avagy hajózás a Huron-tavon, 30 ezer sziget körül

Volt viszont kanadai utazásomnak egy hangoskodó turistáktól mentes, sokkal csendesebb, kikapcsolóbb része is. Északkelet felé vettük az irányt: a Torontótól nagyjából 300 kilométerre fekvő Parry Soundnál álltunk meg, innen indul ugyanis az a sétahajó, amely a Huron-tavon, a György-öbölben tesz egy kört. A csendes kisváros nem véletlenül hirdeti magáról, hogy a 30 ezer sziget városa, valóban megszámlálhatatlanul sok sziget, kisebb-nagyobb vízből kiemelkedő szikla van errefelé.

A Huron a világ harmadik legnagyobb édesvízű tava, mérete csaknem kétharmada Magyarországnak. Számunkra tényleg felfoghatatlanul nagy, a szigeteket elhagyva, kiérve a nyílt vízre az az érzésünk támad, mintha nem is egy tavon hajókáznánk, hanem a tengeren. Olyan ez a hely, mint amit korábban csak természetfilmekben láttam. A víz, a jég és a szél együttes munkája elképesztő formájúra szabta a sziklákat, a fenyvesekkel és a jellegzetes kanadai hétvégi házakkal festői látványt nyújtanak.

Meg tudom érteni azokat a városlakókat, akik alig várják, hogy véget érjen a munkahét és kiszabaduljanak a túlzsúfolt, zajos metropoliszból. Csak fogják családjukat, barátaikat és motorcsónakkal eljönnek pihenni ide, mindentől távol, a háborítatlan természetbe. A magazinok, újságok tele vannak az ámulatba ejtő víkendházak hirdetéseivel, persze az árak tekintetében a határ a csillagos ég… Nyilvánvalóan nem a magyar turisták pénztárcájához mérik ezeket.

A Huron nem mellesleg a horgászok paradicsoma is, a tó tele van méretes pisztrángokkal, csukákkal, de a motorcsónakkal érkezőknek nem árt óvatosnak lenniük, a víz felett szabad szemmel látható szigetek mellett a víz alatt is rengeteg szikla rejtőzik. Érdemes észben tartani, hogy sok hajó végezte már roncsként a tó alján…

Számomra egyértelműen ez a hajókirándulás jelentette az utazásom csúcspontját. Kanadának leginkább a „vad” oldala, a festői tájai és az érintetlen természeti látványosságai tették rám a legmélyebb benyomást. Itt képes voltam teljesen mértékben feltöltődni és lelkemet olyan nyugalom járta át, amit a monoton, munkával teli hétköznapokban csak nagyon ritkán sikerül átélnem. Emellett van még két dolog, amit biztosan hazahoznék a tengerentúlról, ha lenne varázsképességem: a házak kerítésén ugrándozó mókusokat és a parkokban sétálgató, ismeretlenül is ránk mosolygó emberek kedvességét.