2016. február 21., vasárnap

Egy nap Brüsszelben - Így jártuk be a belga fővárost 24 óra alatt

Kétszer átrepültünk a kontinens felett, láttuk az Európai Parlament épületét, sétáltunk a világ egyik legszebb terén és megettük életünk legfinomabb gofriját – mindezt egyetlen nap alatt. Bebizonyítottuk, nem lehet többé kifogás sem az idő, sem a pénz - Brüsszel a fapados légitársaságoknak köszönhetően tényleg bárki számára elérhető!


Indulás hajnalban

Néhány óra alvás után még szinte félálomban értünk ki a Liszt Ferenc Repülőtérre, ahol megittuk a reggeli kávénkat és elfogyasztottuk a szendvicsünket. Ettől valamelyest feltöltődtünk energiával - de erre szükség is volt, hiszen egy mozgalmas és hosszú napnak néztünk elébe. 2 óra várakozás a terminálon és körülbelül 2 óra repülés után landoltunk a Charleroi Repülőtéren. Innen még 46 kilométerre van a belga főváros, szerencsére előre felkészültünk és még az interneten megvásároltuk és kinyomtattuk a transzferbuszra jogosító jegyünket, így egyből fel is pattantunk a repülőtér előtt várakozó, fél óránként induló járműre. A busz a Bruxelles-Midi állomáson tett le bennünket, amely nagyjából 20 perc sétára van a belvárostól. Gyorsan rápillantva a térképünkre elindultunk egyenesen az úton, amely a célunk felé vezetett. A központ felé közeledve az épületek egyre látványosabbá, míg az utcák egyre hangulatosabbá váltak. Egyszer csak feltűnt előttünk egy nagyobb tömeg, amelyből már sejteni lehetett, megérkeztünk az első fontos nevezetességig, a híres pisilő kisfiú szobráig. Először mi magunk is alig vettük észre, hiszen a Manneken Pis meglepően kicsit, mindössze 58 centiméter. Ott jártunkkor éppen piros-kék ruhába volt öltöztetve, szabadon lévő kezébe pedig egy trombitát nyomtak.



Európa egyik legszebb tere

Miután megcsodáltuk a szökőkutat, folytattunk utunkat a világ egyik leghíresebb főtere, a macskaköves Grand Place felé. Szerencsére nem kellett sokáig gyalogolnunk a januári hidegben, hamarosan elénk tárult az UNESCO Világöröksége, ami ezúttal is zsúfolásig tele volt járókelővel. Bármerre fordultunk, a látvány egészen csodálatos volt, a városháza és a céhek pompás épületei képzeletben a XVIII. századba repítettek bennünket.



Rövid nézelődés és fotózás után indultunk is tovább, hogy megkeressük a térképünkön előre bejelölt nevezetességek közül a legközelebbit. Ha egynapos útra indulunk idegenvezető nélkül, érdemes már előre megtervezni, mi az, amit mindenképp meg szeretnénk nézni, nehogy csak a nap végén vagy esetleg otthon derüljön ki számunkra, hogy kihagytunk valamit. A következő betervezett látnivaló számunkra a Szent Hubert Királyi Galéria volt. A pazar üvegablakos sétálóutcában, az egyik legrégebbi bevásárlóközpontban nem csak luxusüzletek, hanem művészgalériák és kávézók is vannak, ahol beülhetünk egy életet belénk lehelő finom kávéra, mint egykor tette ezt Victor Hugo vagy éppen Alexandre Dumas is.



Pont mint Párizsban

Az árkádtól nem messze találjuk az egyik legcsodásabb brüsszeli nevezetességet a párizsi Notre-Dame mintájára épült Szent Mihály és Szent Gudula Székesegyházat. A fejedelmi épület 64 méter magas tornyaival magasodik a városrész fölé és gótikus stílusával egyből rabul ejti az ide látogatót. Itt kicsit megpihenve rápillantottunk a térképünkre, ami szerint a további nevezetességekhez el kell hagynunk a központot. Vehettünk volna jegyet a helyi tömegközlekedésre, ám úgy gondoltuk, az Atomium kivételével szinte mindenhova eljuthatunk gyalog is, így végül a séta mellett döntöttünk. Mielőtt azonban elindultunk volna a következő célpontig, nem tudtunk ellenállni tovább a gofri csábításának. Egész nap éreztük a finom, friss sütemény illatát a városban, itt volt hát az ideje, hogy végre meg is kóstoljuk! Mit mondjak? Egyszerűen isteni volt és egyáltalán nem hasonlított a nálunk ismert verziójára!


Régi és modern

Immár gofrival a gyomrunkban indultunk tovább, hogy elsőként saját szemünkkel is megcsodálhassuk a képekről már jól ismert brüsszeli királyi palotát, majd pedig az innen még nagyjából 20 perc sétára lévő diadalívet. A nevezetességhez egy nagyobb park is tartozik, az úgynevezett Cinquantenaire. Nevét onnan kapta, hogy a belga állam fennállásának 50. évfordulójának és az ugyanekkor (1880-ban) megrendezett világkiállítás alkalmából készült el. A park természetesen leglátványosabb része maga a diadalív, amelynek tetejét egy négyesfogat szobra díszíti.



Nem maradt más hátra, mint utoljára Brüsszel modern városrészét is felkeresni az Európai Parlament épületével. Bár bennünket nem nyűgözött le az üvegablakos épületek és irodaházak látványa, jó érzéssel töltött el a gondolat, hogy a tévéhíradók egyik legtöbbet emlegetett helyén vagyunk. Készítettünk néhány fotót a tagállamok zászlói előtt és szétnéztünk a közeli parkban, mert mondanunk sem kell, Brüsszelben még a legforgalmasabb részeken is találunk egy kikapcsolódásra alkalmas, nyugalmas helyet.



Végül visszasétáltunk a belvárosba, vettünk még egy üveg kitűnő belga sört, búcsút intettünk a főtérnek és elindultunk a buszpályaudvar felé, hogy időben kiérjünk a repülőtérre, hogy aztán egy igen mozgalmas nap végén már Budapesten hajthassuk álomra a fejünket.

2015. november 14., szombat

Ahol csoda vár Rád! Végigjártuk Tunézia legszebb helyeit

Tunéziát látni kell! Ez az első gondolat, ami eszembe jut arról a 6 napról, amit ebben a csodás észak-afrikai országban töltöttem. Különösen azoknak ajánlom, akik még soha nem jártak Európán kívül, de szeretnének megismerkedni az egzotikus tájakkal. Egy kicsit arab, egy kicsit afrikai és egy kicsit európai… tökéletes hely a feltöltődésre!


Tengerparti gyöngyszemek

Port El Kantaoui

A Sousse-hoz tartozó Port El Kantaoui Tunézia egyik leghangulatosabb települése, képeslapra illő látképével, hófehér házaival és csodás jachtkikötőjével a mi szívünkbe is egyből belopta magát. Van itt minden, ami a turistáknak kell: rengeteg szuvenírbolt és egy vidámpark, aki pedig ellenállhatatlan vágyat érez, hogy kalózhajóval vágjon neki a tengernek, az itt ezt is bátran megteheti. Emellett remek éttermekből sincs itt hiány: ha szeretnénk, a legfinomabb tengeri herkentyűket szolgálják fel nekünk, amit aztán érdemes egy pohár kiváló borral leöblíteni. Ne feledkezzünk meg továbbá a híres helyi golfpályákról sem, a sportot kedvelők mesés környezetben, luxuskörülmények között ütögethetik a labdát.



Sidi Bou Said

Port El Kantaouitól talán csak egy szebb település létezik: a Tunisz melletti Sidi Bou Said. A tunéziai Santorininek is nevezett hely igazi kis ékszerdoboz a tenger mellett, ahol minden épület kék-fehérre van meszelve. A hatás nem marad el: nem csak turisták özönlenek ide, hogy megcsodálják a pazar látványt, hanem a művészek is, akiket első látásra megihlet a hely szépsége. Természetesen éttermekből sincs itt hiány, volt szerencsénk egy tengerre nézőt választani, ahol olyan híres emberek fordultak már meg, mint a francia politikus, Nicolas Sarkozy vagy éppen a tunéziai születésű olasz színésznő, Claudia Cardinale.



Római emlékek

Dougga

Aki egy kicsit is szereti a történelmet és vonzódik a régi korokhoz, Tunéziában otthon fogja magát érezni. Nem csak Karthágó romjait érdemes felkeresni, hanem az UNESCO Világörökség részét képező, Észak-Afrikában a legjobb állapotban fennmaradt római várost, Douggát is. Összesen 65 hektáros területen járhatjuk be a korabeli utcákat, megnézhetjük az egykori lakóházak mozaikkal díszített padlóit, és betekinthetünk a régi nyilvános illemhelyiségbe és bordélyházba. Színháza még ma is lenyűgöző, ahogyan a Jupiternek, Junónak és Minervának szentelt impozáns temploma is.



El Jem

A világ 3. legnagyobb amfiteátruma található a tunéziai El Jemben. A 150 méter hosszú ókori aréna szintén nagyon jó állapotban maradt fent, a turisták belépőjegy ellenében szabadon látogathatják. Fel lehet menni a felső szintekre is, ahonnan nem csak az építményre nyílik remek kilátás, hanem a település aprócska házaira is. Látogatható továbbá az alsó szint is, ahol annak idején várakoztak a gladiátorok és ellenfeleik, az oroszlánok. Érdemes még felkeresni a pár utcával távolabb lévő múzeumot, ahol csodaszép korabeli mozaikok tömkelegében gyönyörködhetünk.



Az elmaradhatatlan bazár

Sousse-i medina

A tunéziai kultúra szerves része a bazár. Sousse-ba érve elsőként kendőt kötve a fejünkre benéztünk a csodás mecset szőnyegekkel borított imatermébe, majd mi is belevetettük magunkat a vásári forgatagba. Van itt mindenféle portéka: a ruhaneműtől kezdve, a friss zöldség és gyümölcsökön át egészen a halfélékig és a keleti fűszerek kavalkádjáig, de aki szeretne akár kisállatot (kaméleont, teknőst) is vásárolhat. A tömeg garantált, míg az első utcákban lassan, egymás után tudunk csak haladni, addig a belső részeken már szinte csak lökdösődve lehet előrejutni. Itt érdemes vigyázni, nem csak az értékeinkre, de társainkra is, hiszen könnyen elveszíthetjük egymást szem elől, a nagy hangzavarban (az eladók kiabálva igyekeznek túllicitálni a másikat) még egymás szavát sem lehet hallani.



Hammameti medina

Hammametben valamelyest csendesebb volt a bazárt, bár lehetséges, hogy a szemerkélő eső ijesztette el a többi érdeklődőt. (Tunéziában egyébként csak nagyon ritkán esik az eső, akkor viszont képes közlekedési dugót okozni.) Ha valaki szeretne bőrtáskát vásárolni, akkor a legjobb helyen jár, alkudozva, szinte fillérekért juthatunk hozzá az áhított portékához. Azon pedig ne lepődjünk meg, ha az eladó egyből előkap egy öngyújtót és odatartja a lángját a táskához, hogy megmutassa, valódi bőrről van szó.



Tunéziai kisokos

Fizetőeszköz

Fizetőeszközük a tunéziai dínár, amit azonban nem lehet be- és kivinni az országból. Vigyünk magunkkal eurót vagy dollárt, majd ha szükséges, beválthatjuk dínárra szinte bárhol (repülőtéren vagy a szálloda recepcióján). 1 tunéziai dínár körülbelül 0,5 euró, azaz nagyjából 150-160 forint.

Beszélt nyelvek

Az országban a két fő nyelv az arab és a francia, de a helyiek többnyire megértik az angolt is. A bazárban pedig ne lepődjünk meg, ha magyarul szólnak hozzánk, szinte minden eladó tud egy-két kifejezést, például azt, hogy „szeretlek, Zsuzsi” vagy éppen „szervusz-vízibusz”. Abban már nem vagyunk biztosak, értik-e ezek jelentését…


Csapvíz

Készüljünk fel rá, hogy a csapvíz nem iható. Többnyire azt javasolják, hogy a vizet fogmosásra se használjuk. Palackozott vizet szinte mindenhol kapni viszonylag olcsón, de hozzájuthatunk a szállodákban is.

Utazás

Bécsből menetrendszerinti repülőjárattal juthatunk el Tunéziába, de hetente indulnak charterjáratok Budapestről is. A menetidő nagyjából 2 óra.


Időeltolódás

Nyáron egy óra az időeltolódás, de mivel Tunéziában nincs óraátállítás, télen ugyanannyi az idő náluk, mint nálunk.

Konyha

A tunéziai ételek igen változatosak. Előételként többnyire egy kis tonhalat, olívabogyót és paprikasalátát szolgálnak fel. Főételként sok helyen kapható bárány és hal, köretként pedig elmaradhatatlan a kuszkusz. A desszerthez szinte mindig jár egy kis friss datolya, amely sokkal finomabb a hazánkban kaphatónál, de érdemes megkóstolni a kaktuszfügét is, igazán különleges.


Fokozott rendőri jelenlét

Tunéziában még ma is érződik az elmúlt hónapokban történt terrortámadások hatása, aki ide utazik, ne lepődjön meg azon, ha lépten-nyomon gépfegyveres egyenruhásokba botlik. A fokozott rendőri jelenlét azonban egyáltalán nem zavaró, míg ott voltunk, végig biztonságban éreztük magunkat. A sajnálatos események után érthető módon az országba érkező turisták száma jelentősen csökkent. Port El Kantaoui meseszép kikötője még október végén is nyüzsögni szokott, ezúttal azonban csak néhány járókelővel találkoztunk. Szerencsére azért akadnak olyan turisták is, akik miután első látásra beleszerettek az országba, történjék bármi, alig várják, hogy visszatérhessenek ide. Ezzel pedig mi magunk is így vagyunk!



Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalnak!

2015. október 17., szombat

Az Országos Kékkör - Hazánk legszebb tájait fedezheted fel ezen az útvonalon

Sokunk vágya végigjárni az El Caminót, de talán nem is sejtjük, hogy a spanyolországi úthoz hasonló spirituális élményt hazánkban is elérhetünk. Magyarországon három hosszú túraútvonal halad végig, amelyek egy hatalmas körré forrnak össze. Az Országos Kékkörön nem csak állóképességünket és kitartásunkat tesztelhetjük, a természet szépségeit és az ország kulturális értékeit is megismerhetjük.


Miből áll az Országos Kékkör?

A helyzet ismerős lehet gyermekkorunkból: be kell szereznünk egy igazoló füzetet, amelybe minden egyes teljesített szakasz után kapunk egy-egy pecsétet. A pecsételőt megtalálhatjuk akár egy utunkba eső szálloda recepcióján vagy kihelyezve az erdő közepén, egy fa törzsére erősítve. Ha pedig minden pecsétet összegyűjtöttünk, miénk a képzeletbeli győzelem, avagy a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott jelvény. A szakaszokat természetesen nem egyszerre kell teljesítenünk, az összesen 2550 kilométert bármilyen sorrendben, időbeli megkötés nélkül végigjárhatjuk. Nézzük, mely az a három útvonal, amely az Országos Kékkört alkotja!


Országos Kéktúra (OKT)

A három útvonal közül a legismertebb (egyben a leghosszabb és a legrégebbi) az Országos Kéktúra. Kétségtelenül az ország legszebb tájait köti össze, elindulva a nyugati határtól, Írott-kőtől eljuthatunk egészen az északkeleten lévő Hollóházáig. Ez összesen 1160 megtett kilométert jelent, amely 27 kisebb szakaszból tevődik össze. A túra során 147 pecsétet kell összegyűjtenünk – ez eddig közel 5500 túrázónak sikerült elérnie.

Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (DDK)

Írott-kőtől indul a Dél-dunántúli Kéktúra is, amely egészen Szekszárdig vezet. 541 kilométer hosszú, tehát a három közül ez a legrövidebb, ám ne legyenek kétségeink, rövidsége ellenére is fantasztikus élményben lehet részünk, ha végigjárjuk. Az 5 szakasz során 49 pecsétet gyűjthetünk – ezt eddig több mint ezren tették meg.

Alföldi Kéktúra (AK)

Dél-dunántúli Kéktúra végpontjától az Országos Kéktúra utolsó szakaszáig, tehát Szekszárdtól egészen Sátoraljaújhelyig gyalogolhatjuk végig az Alföldi Kéktúrát. Ez a legfiatalabb útvonal a három közül, amelyet eddig nagyjából 500-an teljesítettek. A mesés alföldi tájon 10 szakaszon összesen 68 pecsétet kell begyűjtenünk.


A megújulás

Az Országos Kéktúra története egészen a II. világháború előtti évtizedekig nyúlik vissza, így nem csoda, ha az útvonal mentén felfestett jelzések időközben elkoptak, kiépített pihenőhelyei tönkrementek. Mint mindennek, úgy a túraútvonalaknak is szükségük van megújulásra, amely szerencsére nemrég meg is történt. Az Európai Uniós támogatásnak köszönhetően 8 kilátó, 10 turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló és 11 híd újult meg vagy épült fel, és további 23 forrásnál hajtottak végre medervédelmet. Létesült továbbá több kerékpárút, így most már a bicikli szerelmesei is felfedezhetik hazánk természeti csodáit. A megújulás részeként a növényektől benőtt nyomvonalak váltak ismét járhatóvá és a turistautakat a szeméttől is megtisztították. Nem utolsósorban pedig a turistajelzéseket is újrafestették, valamint több információs és útirányjelző-táblát is felállítottak, így a tájékozódás is sokkal könnyebbé vált.


A fő attrakció

A fejlesztések közül érdemes kiemelni a Galyatető Turistacentrumot és a mellette lévő kilátót. Mindkettő új arculatot kapott, előbbi immár saját fürdőszobával rendelkező kényelmes szobákkal, hatalmas dormitóriummal (emeleteságyakkal berendezett bakancsos szálláshely), bisztróval és sítárolóval várja a turistákat. A korábbi kilátót is felújították és további szintekkel megemelték, így a fák fölé emelkedve ismét zavartalanul, 360 fokban csodálhatjuk az előttünk elterülő panorámát, és ha szerencsénk van, tiszta időben innen akár a távoli Magas-Tátra hófödte csúcsát is megpillanthatjuk. További kuriózum, hogy a kilátóhoz toldott emeletekben helyet kapott három, úgynevezett bivak szállás, amelyet bárki kibérelhet, ha hoz magával saját hálózsákot és derékaljat, és szeretné csaknem 1000 méter magasságban álomra hajtani a fejét.



2015. október 6., kedd

A varázslatos Kiskunság - 5 szuper látnivaló Kiskőrösön és környékén

A Duna és a Tisza között fekvő terület, a Kiskunság különleges szépséggel bír: bár nincsenek hegyei, a szikes, már-már félsivatagos táj egyedülálló az országban. A homokbuckás, napsütötte vidéken kiváló borokat termesztenek, amelyeket vétek lenne nem megkóstolni, ha éppen itt járunk. És hogy mit érdemes megnézni ezek a környéken? Máris elárulom!

Kiskőrös

Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum

Osztálykirándulások egyik kedvelt programja Petőfi Sándor szülőházának meglátogatása. Az emlékház igazi kötelező nevezetességnek számít, amelyet legalább egyszer mindenkinek illik felkeresni. A XVIII. században épült nádtetős házikó ajtaján belépve egyből a költő gyermekkorába csöppenünk. A korabeli bútorok, a régi petróleumlámpa, a búbos kemence és a puritán bútorok hűen ábrázolják, miként is telhettek a Petrovics család mindennapjai. A szülőház melletti udvaron egy szoborparkot is találunk, ahol a Petőfi művek idegen nyelvű fordítóival ismerkedhetünk meg, és hogy teljes képet kaphassunk a költő életútjáról, a másik oldalon egy kétszintes épületben az ezt bemutató kiállítás is működik.


Old Car Museum

Aki a kultúra mellett egy kis könnyed szemlélődésre vágyik, feltétlenül látogasson el az Old Car Museumba. A kiállított darabok megtekintése nem csak az autók szerelmeseinek okoz örömet, az is jól szórakozhat itt, aki egyszerűen csak kedveli az eleganciát és a régi korok műremekeit. A galériás kiállítóteremben találunk veterán- és luxusautókat, a restauráló műhelyben pedig saját magunk is részesei lehetünk a korabeli járművek helyreállításának, sőt, a moziteremben akár autós rövidfilmekre is beülhetünk.



Gyógy- és Strandfürdő

A múzeumi programok mellett természetesen szánnunk kell időt saját magunk kényeztetésére is. Erre ideális helyszín a kiskőrösi strand. Az úszókat várja a kinti, 25 méter hosszú úszómedence, az úszni nem tudók a 70 cm mély tanmedencében lubickolhatnak, a gyógyulni vágyók pedig 2 ikermedencében áztathatják magukat. Az épület falain belül egy másik tanmedencét, egy kisebb medencét, valamint szaunát, gőzkamrát és pihenősarkot találunk. A kempingezők is megtalálják itt a számításaikat, a környező 2 hektáros területen akár 50 lakókocsi is elfér egymás mellett.


Soltvadkert

Vadkerti-tó

Aki a természet lágy ölén szeretne strandolni, utazzon el a Kiskőröstől mindössze 10 kilométerre fekvő Soltvadkertre. A település határában lévő, nagyjából 50 hektáros tó vize gyógyhatású, amely a reumás betegeknek is a hasznára válhat. A fürdőzés mellett kipróbálhatjuk még a különböző vízi sportokat, de akár horgászhatunk is. Ha hosszabb időre utazunk ide, akár kempingezhetünk is, de nyáron ne számítsunk túl nagy csendre, hiszen főszezonban folyamatosak itt a rendezvények, például horgászversenyek vagy éppen bor- és sörfesztiválok.


Szent Korona Cukrászda

Soltvadkert másik fontos attrakciója a Szent Korona Cukrászda, amelyet szinte az egész országban ismernek - 2005-ben még az Év cukrászdája címet is elnyerte. A kínálat szinte végtelen, szinte biztos, hogy hosszú percekbe kerül választani a különleges fagylaltok, házi sütemények, tortát és piték közül. Az immár több mint 40 éves cukrászda belsőtere nagyon tágas és igazán hangulatos, de akkor sem döntünk rosszul, ha inkább a kerthelyiségben fogyasztjuk el az édességet.

2015. július 4., szombat

Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Többnyire a városlátogatások híve vagyok, de jól esik néha az aktív kikapcsolódás – különösen, ha mindez egy meseszép helyen történik. Karintiában minden megvan, ami ehhez kell: pazar túraútvonalak, festői tavak és semmihez sem fogható vendégszeretet. Ezúttal 4 napunk volt, hogy bejárjuk és felfedezzük a Millstätti-tó környékét.


Helyi sajtokat kóstoltunk

Már sokat hallottam „A szerelem útja” túráról, és most végre én is végigjárhattam ezt a csodaszép útvonalat. Kirándulásunkat a Millstätti-tó északi részén, 1800 méter magasan lévő Alexander hütténél kezdtük, ahol mintegy erőgyűjtésként még megkóstoltuk a helyi sajtkülönlegességeket és elkortyolgattunk egy kellemes kis bodzaitalt, miközben a tó szépségében gyönyörködtünk. A rögtönzött tízórai után pedig elindultunk felfelé a hegyre.



Festői szépségű táj

Virágzó rétek, fenyvesek és legelésző tehenek tették még hangulatosabbá az alpesi tájat, miközben mi észrevétlenül tettük meg az utat. A táv nagyjából 8 kilométer, amelyet közepes tempóban körülbelül 5 óra alatt lehet megtenni. A szintkülönbség 275 méter, ám a túrázáshoz kevésbé szokottaknak sem kell aggódniuk, az út egyáltalán nem megterhelő.



Nem csak szerelmeseknek

És hogy miért hívják a túrát A szerelem útjának? Az út során összesen 7 pad van kihelyezve, amelyen nem csak elücsöröghetünk, hogy megpihenjünk egy kicsit és gyönyörködjünk az előttünk elterülő tó látványában, hanem elmélyedhetünk az emberi kapcsolatokat érintő gondolatainkban és érzelmeinkben. Különböző kérdések várnak itt bennünket, például „hol ismerted meg a kedvesedet?” vagy éppen „mit szeretsz a legjobban benne?”, válaszainkat pedig egy-egy könyvbe írhatjuk. Az út végén egy különleges, gránátokkal megtöltött fémkaput találunk, amelyen átlépve megpillanthatjuk a tavat teljes terjedelmében. Ez az a túra, amely szerelmeseknek, pároknak és a túrázás megszállottjainak egyaránt ajánlott, hiszen az élmény mindenki számára felejthetetlen lesz.



Biciklitúra a tó körül

A második nap biciklire pattantunk és végigtekertük a tó két végpontja közötti szakaszt Seebodentől egészen Döbriachig. A tó déli oldalán az erdőn keresztül, szinte érintetlen természeti környezetben, nem aszfaltozott úton lehet kerékpározni. Aki útnak indul, számítson az emelkedőkre, de nem kell aggódni, hiszen választhatunk magunknak elektromos kerékpárt is, amellyel szinte megerőltetés nélkül barangolhatjuk be a tó varázslatos környékét. A kalandvágyók akár körbe is tekerhetik a Millstätti-tavat, mi ezúttal a hajót választottuk közlekedési eszközként, hogy visszajussunk Seebodenbe.



Romantika és kikapcsolódás

A tó mentén hangulatos osztrák városkákat találunk, ahol érdemes egy-egy kellemes sétát tennünk. Betérhetünk a vendéglőkbe, hogy végigkóstoljuk a remek karintiai borokat, kézműves söröket, kiváló minőségű halakat és az itteni specialitásokat. Természetesen a fürdőzésről sem szabad megfeledkeznünk, a tó (csaknem 150 méter mély) vize remek lehetőséget nyújt az úszni vagy éppen halászni vágyóknak, de érdemes kipróbálnunk a helyi fürdőházakat és wellness-szolgáltatásokat is.



Az út biztosításáért köszönetet mondunk a Karintiai Turisztikai Hivatalnak!