A porosz Versailles-tól a berlini fürdőparadicsomig – Potsdam, Wannsee, Spandau

Ahogy ígértem legutóbbi külföldi bejegyzésem végén, ezúttal beszámolok a Berlin környéki kirándulási lehetőségekről. Bár a német fővárosban élők bizonyára számtalan kikapcsolódási alternatíva közül választhatnak, nekünk egy hét alatt Potsdamot, Wannsee-t és Spandaut sikerült bejárnunk, így a következő fotókkal tarkított írásomban ezekre fogok részletesen kitérni.

A sort a legemlékezetesebbel kezdem: Potsdammal, Brandenburg tartomány fővárosával. A Berlintől 40 km-re fekvő települést legkönnyebben az S-Bahnnal lehet megközelíteni. A pályaudvartól a Havel folyón átívelő hídon keresztül körülbelül egy negyedórás sétát követően jutunk a központba, ahol a Filmmuseummal szemben lévő bolhapiacon egyből megálltunk egy kicsit nézelődni.

Nem maradtunk sokáig, hiszen tudtuk, igazi célunk, a Sanssouci Park még igen messze van. További gyaloglás után meglepetten fedeztem fel, hogy bizony nem Berlinben van az egyetlen Brandenburgi-kapu! Az itteni jóval kisebb, ám a mini diadalív szépsége egyáltalán nem marad el a nagyobb testvérétől. (Rajta kívül egyébként még két másik kapu is őrzi Potsdam egykori városfalának nyomát.)

A Brandenburgi-kaputól nem messze végre megtaláltuk a porosz Versailles-ként is emlegetett pazar Sanssouci kastélyt és a hozzá tartozó hatalmas parkot. A látvány már a bejáratnál lenyűgözött, belépve pedig tátva maradt a szám a csodálkozástól! Az egykori porosz kastélyegyüttest a XVIII. században Nagy Frigyes álmodta meg, építése csaknem 100 évig tartott, manapság pedig a világörökség részét képezi.

Nevét egyébként a „Sans souci” francia kifejezésből kapta, amely a gondtalan, aggodalmak nélküli életet hivatott szimbolizálni. (Valljuk be, nincs is min csodálkozni, ilyen környezetben sétálva, ki ne feledkezne meg legalább egy rövid időre a saját problémáiról…?) A feliratot egyébként a barokk illetve rokokó stílusban épült palota homlokzatán is olvashatjuk, ahová szőlővel és fügefákkal beültetett függőkerten keresztül jutunk fel. A látvány lentről a legszebb: a hatalmas szökőkút csak tovább fokozza a kastély egyedülálló szépségét.

A park számtalan gyönyörű épülettel büszkélkedhet, található itt egy római fürdő, egy pompás kínai teaház, egy szélmalom, Humboldt egykori lakóhelye, a Scharlottenhof Kastély, az úgynevezett Új Palota, valamint az Orangerie.

Szökőkutak, szobrok, obeliszkek pazar elegye kísér bennünket végig a tökéletes formára nyírt sövények között, amitől néha úgy érezheti magát az ember, hogy egy hatalmas labirintusban van. A park olyan nagy, hogy teljesen bejárni egy nap alatt szinte lehetetlenség, aki pedig mégis belevág, az alig fogja várni, hogy este bedőlhessen az ágyába!

Potsdamtól egy kissé visszább, Berlin felé, immár a német főváros határain belül található Wannsee. A városrész két nagy tó, a Großer Wannsee és a Kleiner Wannsee, valamint a Havel folyó találkozásánál fekszik.

Wannsee nem véletlenül a berliniek egyik kedvenc fürdő- és kirándulóhelye, a környezet festőien szép, gyönyörű villákkal, gazdag élővilággal és kikapcsolódási lehetőségekkel: nyáron főleg csónakázni és napozni, télen pedig korcsolyázni járnak ide az emberek. A hely egyik különlegessége az úgynevezett Pávasziget, amely ma már szintén a világörökség része, valamint a Strandbad Wannsee, ahol az az érzésünk támad, mintha a tenger mellett lennénk: a homokos parton hangulatos strandkosarakban barníthatjuk magunkat a napon.

Ha kistrandoltuk magunkat Wannsee-n, feltétlenül meg kell néznünk Spandaut is! S-Bahnnal oda is eljuthatunk hamar, elhagyva Charlottenburgot és az Olimpiai Stadiont, következik a végállomás: Spandau. Leszállva a vonatról a pályaudvar közvetlen közelében máris a városháza tornyos épületébe botlunk.

Innen egy rövid sétát követően jutunk el az elbűvölő óvárosba. Hangulatos utcácskák, takaros épületek és a XV. században gótikus stílusban épült Szent Miklós-templom ejti rabul az ide látogató turistákat.

Kapcsolódó bejegyzés: Ich liebe dich, Berlin!

A tihanyi visszhang nyomában

Már többször jártunk Tihanyban, de eddig csupán az apátságot és az onnan elénk táruló meseszép panorámát csodáltuk meg. Idén viszont nyakunkba vettük ezt a bájos kis települést, bejártuk hangulatos utcácskáit, felfedeztük a békésen hullámzó Belső-tavat és megtaláltuk az elveszettnek hitt visszhangot is.

Balatonfüredről menetrendszerinti hajójárattal 20 perc alatt átérünk Tihanyba. Ha ezt a lehetőséget választjuk, a kikötőtől egy igen meredek úton juthatunk el az apátsághoz. Mi ezúttal autóval utaztunk, így egyből a városközpontban találtuk magunkat. Mivel éppen a júliusi hőség tombolt, nem lepődtünk meg a hatalmas tömegen, amely fogadott bennünket. Úgy tűnt, a többség szívesen legelteti a szemét a bazársoron, az emberek különböző szuveníreket vásárolnak, na és persze levendulát!

A levendula kellemes illatát már messziről érezni lehet. Ez a nyugtató hatású, lila virágú növény a délebbi országokban őshonos, de például itt, a Balaton mellett is hatalmas ültetvények találhatóak. Aratása a nyár közepén történik, így nagy részük ott jártunkkor sajnos már virág nélkül árválkodott.

A félszigeten, az egykori tihanyi vulkán helyén alakult ki a Külső- és a Belső-tó. Előbbi mocsaras területe nem látogatható, utóbbi viszont körüljárható, horgászatra is kiváló, sőt, télen akár korcsolyázásra is használható.

Sétánkat a Levendula Ház Látogatóközpontnál kezdtük, ahol egy fából épített pallósoron, a nádason keresztül beláthattuk az egész tavat, és táblák segítségével információt kaphatunk az itt élő állatfajokról is. Kíváncsiságomat felkeltette a kiírás: vajon tényleg látunk-e a környéken vidrát, esetleg ürgét? Nos, szerencsénk volt, a tó mentén, egy padról némán szemlélve a tájat, egyszer csak előbukkant egy földalatti lyukból egy láthatóan éppen az ebédje után kutató szürke kis rágcsáló!

A Belső-tó valóban csodálatos. A csónakokkal teli stég mellől a lágyan fodrozódó víz még az éppen szemben lévő apátságot is visszatükrözi. Azonban nemcsak az emberek, hanem a kutyák is jól érzik magukat itt, számukra ugyanis van egy kijelölt fürdetőhely, ahol a forró nyári hőségben lehűthetik magukat.

A XI. század végén épült Tihanyi Apátság hófehér épülete királyként magasodik a félsziget, és a Balaton fölé. Megéri ide is felkapaszkodni, hiszen az I. András temetkezőhelyeként is ismert templom mellől pazar kilátás nyílik a magyar tengerre.

Miközben az apró vitorlásokat szemléljük a kékeszöld árnyalatban pompázó vízen, egy rövid sétát követően eljuthatunk a Visszhang-dombra, ahol egy fából készült tábla jelzi a legendás echót. Korábbi tapasztalataink alapján azt gondoltuk, a visszhang már rég eltűnt, de azért mégis megpróbálkoztunk egy hangos kiabálással. A kiírás szerint, ha egy rövid, mély hangrendű szót kiáltunk az apátság felé, akkor annak faláról néhány másodperc múlva visszaverődik a hangunk. És láss csodát, egy rövid szünet után idén mi is meghallottuk az általunk kiejtett köszöntést, a „Hahóóóó!”-t!

Kapcsolódó bejegyzés: Balatonfüred és a balatoni nyár

Ich liebe dich, Berlin!

Németország csaknem 900 km²-en elterülő fővárosa, Berlin bővelkedik látnivalókban, ezért az ideutazásunk előtt nem árt tájékozódni, majd megtervezni, mi az, amit semmiképpen nem szabad kihagyni. Ebben szeretnék segítséget nyújtani olvasóimnak, és bemutatni azokat a nevezetességeket, amelyek számomra leginkább tetszettek az egy hét során, amelyet volt szerencsém e csodás városban eltölteni.

A berlini utazás terve már hónapokkal korábban felvetődött bennünk, ezért mire végre sikerült mindent elintéznünk, és véglegessé vált az indulásunk időpontja, már türelmetlenül vártam, hogy megpillanthassam a német földet. A város hatalmas méretei már akkor nyilvánvalóvá váltak számomra, amikor Budapestről induló buszunk megérkezett a célállomásra. Az U-Bahn ablakain festett formában máris felfedezhettem Berlin egyik szimbólumát, a Brandenburgi Kaput, amelyet percekkel később élőben is megcsodálhattam.

A hársfákkal szegélyezett sugárút, az Unter den Linden végén, a Pariser Platzon található Brandenburger Tort, a XVIII. század végén II. Frigyes Vilmos porosz király kérésére emelték. A kapu képtelen volt kiállni a történelem viharait, a második világháború után újjá kellett építeni a 26 méter magas jelképet. A berlini fal felépítése után azonban csaknem 30 évig nem lehetett áthaladni rajta, egészen Kelet- és Nyugat-Berlin egyesítéséig.

A kapuétól viszont már csak az azt díszítő szoborcsoport, a Quadriga története kalandosabb, amely szintén számos hányattatáson esett át a történelem során. Az ókori eredetű négylovas kocsit és hajtóját, a győzelem istennőjét, Nikét a napóleoni háborúk után francia földre hurcolták, majd a császár halála után újra hazavitték. A második világháború és a fal lebontása után azonban kétszer is helyre kellett állítani, az eredeti szoborból sajnos csak az egyik ló feje maradt meg, amelyet ma múzeumban őriznek.

A Brandenburgi Kapu háta mögött hatalmas területen fekszik a Tiergarten, Németország harmadik legnagyobb közparkja, amelyet a Straße des 17. Juni vág ketté. Az erre járók itt mindent megtalálnak, ami a csendes pihenéshez szükséges: tavak, patakocskák, szobrok és virágágyások mellett sétálhatunk, illetve piknikezhetünk. A park nevéhez hűen számos állatfaj él itt, a trillázó madarak mellett az egyik este folyamán még egy kergetőző nyúlpárt is megfigyelhettünk.

A Straße des 17. Junin, a Tiergarten közepén magasodik a győzelmi oszlop, a Siegessäule, amelyet a poroszok állíttattak 1864-ben a dánok felett aratott győztes csata után. Az arannyal díszített Győzelem szárnyas alakja azonban csak valamivel később, az osztrákok és a franciák legyőzése után került fel az emlékmű tetejére. Néhány Euróért cserébe nemcsak az oszlopot díszítő csodás portrékat és domborműveket csodálhatjuk meg, hanem közel 70 méter magasságból a páratlan kilátást is.

Visszasétálva a Brandenburi Kapuhoz, attól egy kissé balra találjuk a Reichstag épületét, amelynek alapkövét még I. Vilmos császár fektette le 1884-ben. Itt ülésezik a Bundestag, azaz a német törvényhozó testület – ám nem volt ez mindig így. Az impozáns építmény 1933-ban máig tisztázatlan körülmények között leégett, majd a második világháborúban a bombázások miatt még jobban megrongálódott. A Reichstag felújítását csak hosszú évekkel később, 1956-ban kezdték meg. Ezt követően azonban csupán kiállításokat rendeztek itt, egészen 1991-ig, amikor az újraegyesítés után a Bundestag visszaköltözhetett eredeti helyére.

A Reichstag a nagy világégést követően hosszú ideig kupola nélkül maradt, a jelenleg látható üvegfalú épületrészt 1999-ben húzták fel. A parlament fölül nyitott teteje regisztráció ellenében ingyenesen látogatható és még csak lépcsőzni sem kell hozzá: a csoportot a személyzet lifttel juttatja fel a magasba (ha szemfülesek vagyunk, az üvegfalakon át beleshetünk a parlament bársonyos széksoraihoz is), majd a tetőn át a kupolába érve a tükrökből kirakott középső oszlop körül egy spirál alakú útvonalon felsétálva egyre magasabbról láthatjuk Berlin városát.

A parlament épülete mellett csordogál a Spree folyó. Szándékosan nem azt írtam, hogy áramlik, ugyanis a szabályozásának köszönhetően még a legnagyobb árvíz idején is csak lassan csordogáló, békés vízfolyásra hasonlít. A Spree végigkanyarog az egész városon, olyannyira, hogy akármerre megyünk, folyamatosan beleütközünk, így csaknem az az ember érzése, mintha Velencében lenne…

A Spree ölelésében találjuk a Múzeum-szigetet is, amely ma már a Világörökség részét képezi. Az itt található múzeumok leghíresebbike a Pergamon Múzeum, amelyben három nagyobb gyűjtemény kapott helyet. Az antik kollekció részeként láthatjuk a névadó Pergamoni Zeusz oltárt, és a monumentális milétoszi kaput. Másodikként a közel-keleti gyűjteményt csodálhatjuk meg az Istár-kapuval, valamint Hammurapi törvényoszlopának egy másolatával. A Pergamon harmadik részében pedig az iszlám művészet remekeiben gyönyörködhetünk.

Szintén a Múzeum-szigeten emelkedik a grandiózus berlini dóm, amely a leginkább elnyerte a tetszésemet. A reneszánsz és barokk stílusban épült evangélikus katedrálisnak - ahogyan Berlin legtöbb nevezetességének is - sanyarú sors jutott, a háború nem kímélte, felújítása pedig csak a 90-es évekre fejeződött be. Már a dóm külseje és nagysága is ámulatba ejtő, ha azonban ennél is többet szeretnénk látni belőle, belépőért cserébe megnézhetjük a belső teret (itt találhatóak a Hohenzollern-ház egykori uralkodóinak sírjai), valamint a kilátást is, amely a kupolától nyílik a városra.

Berlin egyik legszebb tere a Gendarmenmarkt, amelyet a Francia Székesegyház, a Berlini Koncertterem és a Német Székesegyház ölelésében találunk. Előbbit még a hugenották építették, majd három évvel később utóbbi is elkészült mintegy tükörképeként a másiknak. A belülről is elragadó, kívülről oszlopcsarnokos koncertterem eredetileg színháznak épült, manapság azonban már a Berliner Konzerthausorchesternek ad otthont.

A főváros keleti, egykori NDK-s részén található az Alexanderplatz az Urania-Világórával, a Rotes Rathaus-szal - azaz a városházával -, a Neptun- és a Barátság Szökőkúttal, valamint a tévétoronnyal. Berlin közlekedési csomópontját és találkahelyét I. Sándor orosz cárról nevezték el, a németek pedig egyszerűen és röviden csak Alexnek becézik.

A 60-as években épült Fernsehturm, azaz a tévétorony 368 méter magasan emelkedik a város fölé. Ha a legszebb berlini panorámára vágyunk, innen tényleg megkaphatjuk: lifttel könnyedén feljuthatunk a hatalmas oszlop majdnem kétharmadánál lévő gömbbe, ahol a nézelődés mellett akár az ebédünket is elfogyaszthatjuk az itt lévő étteremben.

Ha Berlinben járunk, érdemes még felkeresni az egykori keletet nyugattal elválasztó fal maradványait, amelyet az egyik oldalról graffitik borítanak. A korábbi amerikai katonai ellenőrzőpont, a Checkpoint Charlie ma igazi turista-látványosságnak számít, megéri itt is néhány fotót készíteni – feltéve, ha a tébláboló tömegtől erre van lehetőségünk.

A német főváros többi nevezetességeit se felejtsük el: a modern építészet és művészet kedvelőinek ajánlom a hatalmas Sony Centert, a 2005-ben készített Holokauszt Emlékművet, valamint Vilmos császár emléktemplomát. A régebbi stílusok hívei feltétlenül látogassanak el a gyönyörű Charlottenburgi kastélyhoz, csodálják meg a méltán híres Humboldt egyetem karainak monumentális épületeit, és keressék fel a dorotheenstadti temetőben Brecht, Hegel és Fichte sírját. 

Kihagyhatatlan egy hosszú séta Spandau hangulatos utcáin, és a potsdami sanssoucci-i kastély parkjának ámulatba ejtő ösvényein, de utóbbi kettőről hamarosan már egy újabb bejegyzésben számolok majd be részletesen.

Kapcsolódó bejegyzés: A porosz Versailles-tól a berlini fürdőparadicsomig - Potsdam, Wannsee, Spandau

Biciklitúrára fel! - Avagy fedezzük fel a Tisza-tavat két keréken

Mindig is szerettem biciklizni, de hosszabb kerékpártúrába soha nem mertem belevágni. Egészen tavaly nyárig, amikor is elindultunk, hogy felfedezzük a Tisza-tavat. Nem terveztük, hogy teljesen körbetekerjük, csupán addig, ameddig bírjuk. Végül Poroszlótól Kisköréig jutottunk (oda-vissza körülbelül 60 km), de a kirándulás olyan hatást tett ránk, hogy már akkor eldöntöttük, hamarosan a déli oldalt is felfedezzük.

Poroszlótól indultunk tehát, a vasútállomástól a településen keresztültekerve jutottunk a tóhoz, ahol aztán felhajtottunk a gátra és jobbra kanyarodva megkezdtük utunkat Sarud irányába. Az út végig sík terepen halad, így a kezdő biciklistáknak sem kell megijedniük a hosszabb távtól. Nem is beszélve a csodálatos környezetről, ami kifejezetten megkönnyíti az előrehaladást!

Miközben gyönyörködtünk a csendesen ringatózó, napfénytől csillogó víztükörben, az ártéri erdők lombos fáiban és a nádasokban, szinte észrevétlenül róttuk a kilométereket. A túra során állandó kísérőink voltak a gémek, sirályok és a többi vízimadár, sőt, abban a szerencsében volt részünk, hogy útközben egy réti sast is megpillanthattunk.

A kirándulás alatt egyébként érdemes több pihenőt is beiktatni (még akkor is, ha nem fáradtunk el), és a töltésről lesétálni a tóhoz, ahol a horgászok által kitaposott parton, a fűzfák árnyékában fogyaszthatjuk el a tízórainkat, vagy éppen az ebédünket. Amennyiben már meguntuk a táskánkban összenyomódott szendvicseket, a túra során útba ejtett strandokon lángost is ehetünk, majd továbbindulás előtt megmártózhatunk a hűs vízben.

A gáton haladva szerencsére többnyire nincs nagy forgalom, mi is csupán néhány autós horgásszal találkoztunk. Elhagyva Sarudot, utunk háromnegyed részét követően, Dinnyéshát után már láthatóvá vált a kiskörei víztorony, amelyet végül célul tűztünk ki magunk elé.

Beérve a településre eljutottunk a zsilipig, amelynek hídján átkelve a kalandvágyó biciklisek folytathatják útjukat a déli part mentén Abádszalók irányában. Itt mi is megálltunk szusszanni egyet, majd elindultunk vissza, Poroszló felé.

Bevallom, utunk végéhez közeledve az előttünk magasodó viharjelzők oszlopai segítségével már számoltam a még hátra lévő kilométereket, másnap pedig izomlázzal küzdve igencsak nehézkesen keltem fel az ágyból… Ekkor azonban már nem bántam ezt sem, hiszen a Tisza-tónál ért élmények mindenért kárpótoltak.

Kapcsolódó bejegyzés: Egy Tisza-tavi kirándulás története