Örömömre szolgál, hogy végre bemutathatom azt a várost,
amelyről sokan talán csak annyit tudnak, hogy létezik egy ilyen című Boney M sláger. Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt még én sem sejtettem, hogy Belfast
valamikor egy kicsit az én életem része is lesz, és ezen a gyönyörű helyen
fogok néhány hónapot eltölteni.
Az észak-ír fővárost hazánkból nem könnyű megközelíteni,
mivel nincs közvetlen repülőjárat. A londoni Heathrow-n keresztül azonban
minden probléma nélkül el lehet jutni a smaragd szigetre. Megérkezésemkor a
város szülöttéről, a néhai focistáról, George Bestről elnevezett repülőtéren (ahová
többnyire csak Nagy-Britanniából érkeznek a gépek, ellenben az International
Airporttal, ami a nevéből adódóan nemzetközi forgalmat bonyolít) megcsapott a
hűvös északi szél, a talpam alatti tócsákból pedig arra lehetett következtetni,
nemrég még esett. Ez a tény természetesen nem lepett meg, ismerőseim már
korábban figyelmeztettek, a tenger mellett bizony gyakran eleredhet az eső. Igazuk
lett...
Bevallom, korábban soha nem vonzott ez a környék, de a brit
és az ír kultúra keveredése és az emberek kedvessége azonnal levett a lábamról.
A mindig zöld fű és a gyönyörű vörös téglaházak hamar belopták magukat a
szívembe. A városban szinte már nyoma sincs a korábbi zavargásoknak, mindössze
néhány falfestmény hirdeti az ír szabadságharcosokat, illetve az a bizonyos
fal, ami a mai napig elválasztja a katolikus és protestáns negyedet. Ottlétem
alatt azonban nagyon ritkán jártam arrafelé.
Belfastban két egyetem működik, az egyik a képzőművészeti
tanszékéről is ismert University of Ulster, valamint a Queen’s University,
amelynek patinás, Tudor-stílusban épült főépülete kétségtelenül a város egyik
legszebb nevezetessége. Bár a tanórákat nem itt, hanem a campus többi részében
tartják (az intézmény ugyanis felvásárolta a környékbeli házak nagy részét), az
ide járó diákok büszkék lehetnek a Viktória királynő alapította, 1849 óta
működő Alma materre.
A Queen’s University közelében kapott helyett az ingyenesen
látogatható Ulster Museum és a több mint 100 éve üzemelő botanikus kert, ahol
akár órák hosszat elücsöröghetünk a padokon, vagy ha úgy tartja kedvünk,
betekinthetünk a méltán híres pálmaházba is.
Az egyetemtől északi irányba elindulva nagyjából negyedórás
sétát követően találjuk a neobarokk stílusban épült impozáns városházát. Az 53
méter magas szobrokkal ékesített City Hallt még a település várossá válása után
nem sokkal, 1905-ben emelték a magasba.
Belülről az építmény még pompásabb: az előcsarnok háromféle
márványból készült, tanácstermének borítását pedig tölgyfából faragták.
Természetesen a csodás üvegablakok sem maradhatnak el, és megtalálhatjuk itt
Viktória királynő szobrát is.
A folyópart felé haladva jutunk el a székesegyház negyedbe,
amelynek büszkesége a Donegall Streeten elterülő hatalmas Szent Anna
Katedrális. A templom nemcsak az impozáns külsejével vált ismertté, hanem
Észak-Írország második legnagyobb orgonájával is.
Innen már nincs messze az Albert Emlékóra, amely a pisai
ferde toronyhoz hasonlóan - majd’ másfél métert - megdőlt. A 35 méter magas
építmény azért süllyedt meg, mert korábban ezt a területet többször is
elöntötte a Lagan folyó.
Így érkezünk el a már említett, a várost kettészelő
folyóhoz. Az észak-írek által csak Big Fishnek nevezett, tíz méter hosszú, Belfast
történetét bemutató mozaikokból kirakott halszobor már a Lagan torkolatát
jelzi, ahonnan a messzeségben már látni lehet a kikötőket és egy kicsit talán a
tengert is.
Autóval innen a Queen’s Island felé - a 2000 decemberében
megnyitott, a Belfast Giants jégkorongcsapat otthonát, a hatalmas Odyssey
Arénát is magunk mögött hagyva - már hamar eljutunk a Titanic Dockhoz, ahhoz a
helyhez, ahol 1912-ben megépítették az elsüllyeszthetetlennek tartott hajót. A
Harland and Wolff hajógyár monogramja ma is ott díszeleg a két rikító sárga darun,
amely a város fölé emelkedik.
Vissza a városközpont felé, a folyópart mellett terül el az
Ormeau Park, ami nemcsak a pihenni vágyókat, hanem az aktív kikapcsolódás
szerelmeseit is várja, ugyanis tenisz- és kosárlabdapályák is megtalálhatóak
itt, sőt, a gyermekeket még játszótér is várja.
Amennyiben a parktól még természetesebb közegre vágyunk,
elsétálhatunk a Belfast déli részén elterülő dimbes-dombos Lagan Meadowshoz is,
ahol a hatalmas réteken ösvények vezetnek el bennünket a folyópartra.
A völgyet, amelyben
Belfast városa terül el, a Cave Hill veszi körül, amely adta állítólag az ihletet
Jonathan Swiftnek a Gulliver utazásai című regényének megírásához. A
domboldalban található a csodaszép Belfast Castle, amelyet eredetileg a XII.
század végén építettek a normannok. Az akkori erődítmény azonban leégett, a
jelenleg látható formáját a XIX. század közepén nyerte el. Hivatalosan 1988-ban
nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, manapság pedig többnyire esküvői
szertartásoknak ad otthont.
A kastély kertjében sétálva még egy játéknak is részesei
lehetünk: a legenda szerint a macskák szerencsét hoznak az itt lakók számára,
így szobrok, illetve mozaikok formájában összesen kilenc cicust számolhatunk
össze. (Legalábbis, aki megtalálja mindet… Nekünk ugyanis csak ötöt sikerült
elcsípnünk.)
Folytatva az utat a Cave Hill felé, hamarosan az
állatkerthez érünk. A Belfast Zoo remek élőhelyet biztosít az itt található pingvineknek,
gorilláknak vagy éppen a medvéknek egyaránt. Több óra szükséges, mire mindent
végigjárunk, de ez a kirándulás mindenképpen megéri a fáradságot: nemcsak az
élőlények, hanem a csodás kilátás miatt is érdemes ide feljönni, a domb
tetejéről csodás panoráma tárul elénk, ahonnan az egész városra ráláthatunk.
Az ott töltött néhány hónap alatt semmiféle atrocitásba nem
ütköztem, csupa barátságos, segítőkész emberrel voltam körülvéve. Tapasztalataim
szerint Belfast mára már Európa egyik legcsodásabb és legbékésebb városa, meleg
szívvel ajánlom minden utazni vágyónak: ha teheti, látogasson el Észak-Írország
szívébe! Biztosan nem fog csalódni.
