Nekivágunk a túrának
Amikor nagyjából ötórányi utazás után kora reggel megálltunk Európa egyik legszebb nemzeti parkjának parkolójában, még nehezen hittem el, hogy aznap tényleg több tucat vízesést fogunk látni. Körben mindenhol fák voltak, de víz, úgy tűnt, sehol. Áthaladtunk a bejáraton, majd egy gyors mosdószünet után felszálltunk a park területén közlekedő buszra, amely elvitt bennünket a felső tavakhoz. Végre tényleg megérkeztünk: innen lefelé haladva ejtettük útba a tavakat, vízeséseket. Többféle túraútvonal közül lehet választani egyébként, a legtöbben a közepes nehézségű 3-4 óra alatt végigjárható mellett döntenek - így tettünk mi is.
A folyók folyamatosan alakítják a tájat
A nemzeti parkot, amelynek területe közel 300 négyzetkilométer, 1945-ben alapították és három évtizeddel később, 1979-ben az UNESCO világörökségei közé választották. A világ legszebbjei között tartják számon, amit a róla készült fotók is bizonyítanak, de valójában csak akkor győződhetünk meg minderről, ha élőben is láttuk. Több folyó fut itt össze, ezek sodrása vájt utakat és hozott létre tavakat, vízeséseket a hegyvonulatban hosszú évek során. Fontos tudni, hogy a táj képe állandóan változik, hiszen a folyók még ma is folyamatosan alakítják a környezetet.
Összesen 16 tavat és közel 200 kisebb-nagyobb vízesést találunk a nemzeti park területén. A legmagasabban és a legalacsonyabban elhelyezkedő tó között nagyjából 134 méter a szintkülönbség.
Lefelé a felső tavaktól
A busz tehát a legmagasabban fekvő tónál tett le bennünket, innen kezdtük meg a túránkat. Lefelé végig fából készült, olykor nedves pallókon haladhatunk, így érdemes olyan cipőt választanunk a kirándulásra, ami amellett, hogy kényelmes, nem csúszik. A víz végig kristálytiszta, jól kivehetőek benne a vidáman úszkáló halak. A felső tórendszer egyik legszebb része a Labudovac vízesés, ahol 20 méter magasból zúdul a mélybe a víztömeg.
Nagyjából a bejárattal szemben hajóra szálltunk, ez vitt el bennünket az alsó tavakhoz, illetve az úgynevezett nagy réthez, ahol lehetőségünk volt étkezésre is. A vízi járműért nem kell külön fizetni, ára benne van a nem túl olcsó, 300 kunás felnőtt belépőben (2020-as adat – a szerk.). A réten van egy nagyobb étterem, de találunk itt mosdót és ajándéküzletet is, ahol képeslapot vagy akár hűtőmágnest is vásárolhatunk.
Irány a nagy vízesés
Ha kissé felfrissültünk, folytathatjuk utunkat az alsó tavakhoz, amelynek végpontján találjuk a legnagyobb attrakciót, a nagy vízesést. Itt már tényleg csak kapkodtuk a fejünket, ahova néztünk, mindenhonnan ömlött a víz, a tavak pedig türkizben pompáztak a napsütésben. A kirándulás megkoronázásaként jutunk el a fotókról már oly jól ismert hatalmas vízeséshez, amely összesen 78 méter magas és úgy néz ki, akár egy hatalmas fátyol.
Ekkorra már több száz fotót készítettünk és alaposan elfáradtunk a több órás séta során. De cseppet sem bántuk, a lényeg, hogy megúsztuk eső nélkül, csodás időnk volt és hazafelé a buszon bőven volt időnk kipihenni a fáradalmakat.
A történethez egyébként hozzátartozik, hogy eredetileg áprilisban utaztunk volna, ám akkor nem jött össze a megfelelő létszám, így végül júniusban, pont a születésnapomon került sor a kirándulásra. De talán így még jobban jártunk, hiszen ekkorra minden kizöldült, és legszebb pompájában csodálhattunk meg a nemzeti parkot. Ennél rosszabb születésnapom soha ne legyen!
Néhány hasznos infó, amire még szükséged lehet:
- Budapest - Plitvice távolság: kb. 478 km (autóval nagyjából 4 óra 46 perc)
- Horvát kuna árfolyama
- Letölthető térkép a nemzeti parkról
- A Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapja
Kapcsolódó bejegyzés:
Az Isztriai-félsziget gyöngyszemei: Rabac és Labin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése