Nagyvilág0

Ausztria



Felejthetetlen élmények Karintiában - Így jártuk végig A szerelem útját

Többnyire a városlátogatások híve vagyok, de jól esik néha az aktív kikapcsolódás – különösen, ha mindez egy meseszép helyen történik. Karintiában minden megvan, ami ehhez kell: pazar túraútvonalak, festői tavak és semmihez sem fogható vendégszeretet. Ezúttal 4 napunk volt, hogy bejárjuk és felfedezzük a Millstätti-tó környékét. (bővebben...)

Bécs, ahogyan még nem láttam

Sokadik bécsi kirándulásom időpontjául ezúttal egy novemberi hétvégét választottam. Az osztrák fővárosban őszies, kissé ködös idő fogadott, de ez sem akadályozott meg bennünket abban, hogy időnk nagy részét a szabadban töltsük. Ez alkalommal igyekeztünk Bécs egy olyan arcát megismerni, amit eddig még nem sikerült: olyan helyeket fedeztünk fel, amelyekről talán egy kicsit kevesebb szó esik az útikönyvekben. (bővebben...)

Bécs téli arca

Már második alkalommal volt szerencsém Bécsbe látogatni – mindkétszer télen, nem is akármilyen időben: először hatalmas hóviharban, másodszor pedig metsző hidegben. Nem volt kegyes hozzám az időjárás, de ez semmit nem vett el Bécs szépségéből, a város a hideg évszakban is csodálatos! (bővebben...)

Tirol - Hamarosan!

Graz - Hamarosan!

Melk - Hamarosan!

Belgium


Egy nap Brüsszelben - Így jártuk be a belga fővárost 24 óra alatt

Kétszer átrepültünk a kontinens felett, láttuk az Európai Parlament épületét, sétáltunk a világ egyik legszebb terén és megettük életünk legfinomabb gofriját – mindezt egyetlen nap alatt. Bebizonyítottuk, nem lehet többé kifogás sem az idő, sem a pénz - Brüsszel a fapados légitársaságoknak köszönhetően tényleg bárki számára elérhető! (bővebben...)

Egyesült Királyság


Belfast, Belfast...

Örömömre szolgál, hogy végre bemutathatom azt a várost, amelyről sokan talán csak annyit tudnak, hogy létezik egy ilyen című Boney M sláger. Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt még én sem sejtettem, hogy Belfast valamikor egy kicsit az én életem része is lesz, és ezen a gyönyörű helyen fogok néhány hónapot eltölteni. (bővebben...)

Barangolások Észak-Írországban

A Belfastban töltött néhány hónap alatt szerencsére volt alkalmam kicsit jobban körülnézni a szigeten. Az észak-ír fővárosból egy rövid buszos utazást követően Antrim megye atlanti partvidékén lélegzetelállító látvány fogadott bennünket. (bővebben...)

Franciaország


Franciaország ékszerdobozai - Elzász legszebb helyeit Neked is látnod kell!

Korábban már nagyon sok fotót láttam Elzász takaros kisvárosairól, és mindig arról álmodoztam, hogy egyszer élőben is megcsodálhassam Franciaország keleti szegletét. Szerencsére nem is kellett olyan sokáig várnom, múlt héten ugyanis 4 napom volt rá, hogy felfedezzem a tartományt! (bővebben...)

Sétahajókázás és borkóstolás - 4 dolog, amit nem hagyhatsz ki a festői Elzászban!

Korábban már írtam Elzász igazi kis ékszerdobozairól, többek között Sélestatról és a mesebeli Colmarról, most pedig megmutatom, mit érdemes csinálni még a francia tartományban! Végigjártam és kipróbáltam mindet, vágj bele Te is! (bővebben...)

Görögország


Kalimera, Paralia!

Ezzel a köszöntéssel szeretném meginvitálni olvasóimat egy képzeletbeli görög körutazásra. Kiinduló állomásunk Paralia, ahol megmártózhatunk az Égei-tenger kellemes hőmérsékletű vizében. Ezt követően elindulunk a Meteorák irányába, majd visszafelé látogatást teszünk az ókori görög isteneknél, az Olümposzon. Biztonsági öveket becsatolni… Indulhatunk! (bővebben...)

Parga - Hamarosan!

Horvátország


Az Isztriai-félsziget gyöngyszemei: Rabac és Labin

Ha horvátországi nyaralásról esik szó, elsőként mindenkinek a dalmát tengerpart jut az eszébe. Ne felejtkezzünk el azonban a Dalmáciától északnyugatabbra húzódó mindig zöld Isztriai-félszigetről sem, amely rengeteg felfedezetlen kincset és varázslatos pillanatot ígér a turisták számára. (bővebben...)

Plitvicei-tavak - Hamarosan!

Írország


Írország szíve: Dublin

Még a nagy-britanniai (egészen pontosan belfasti) tartózkodásom alatt volt szerencsém egy napot eltölteni az ír fővárosban, Dublinban. A „Republic” – ahogyan az észak-írek nevezik – nincs túl messze Belfasttól, busszal három óra alatt oda lehet érni, így egy-két napos kirándulásnak bármikor beiktatható. (bővebben...)

Kanada


Toronto, Ontario - Hamarosan!

Németország


A porosz Versailles-tól a berlini fürdőparadicsomig – Potsdam, Wannsee, Spandau

Ahogy ígértem legutóbbi külföldi bejegyzésem végén, ezúttal beszámolok a Berlin környéki kirándulási lehetőségekről. Bár a német fővárosban élők bizonyára számtalan kikapcsolódási alternatíva közül választhatnak, nekünk egy hét alatt Potsdamot, Wannsee-t és Spandaut sikerült bejárnunk, így a következő fotókkal tarkított írásomban ezekre fogok részletesen kitérni. (bővebben...)

Ich liebe dich, Berlin!

Németország csaknem 900 km²-en elterülő fővárosa, Berlin bővelkedik látnivalókban, ezért az ideutazásunk előtt nem árt tájékozódni, majd megtervezni, mi az, amit semmiképpen nem szabad kihagyni. Ebben szeretnék segítséget nyújtani olvasóimnak, és bemutatni azokat a nevezetességeket, amelyek számomra leginkább tetszettek az egy hét során, amelyet volt szerencsém e csodás városban eltölteni. (bővebben...)

Olaszország


Burano, a világ legszínesebb városa

Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha szépségük alapján sorba kellene állítanom azokat a helyeket, ahol eddig jártam. Azt azonban nyugodtan kijelenthetem, hogy Burano az elsők között szerepelne a listámon! (bővebben...)

Velence - Egy álom megvalósul

Gyermekkori álmom valósult meg azzal, hogy évekkel ezelőtt végre eljuthattam Olaszországba - egészen pontosan Velencébe. Bár azóta már megjártam Milánót is (erről is olvashatsz hamarosan), a lagúnák városa számomra örök élmény marad. Elcsépelten hangozhat, de ez az a hely, amit egyszer tényleg mindenkinek látnia kell. (bővebben...)

Milánó - Hamarosan!

Románia


Nagyvárad, a Körös-parti Párizs

Oradea, Nagyvárad a paloták, a kávézók és nem mellesleg Ady Endre városa. A költő több évig élt és alkotott Váradon, mi csupán egy napot töltöttünk el a Körös partján, de e rövid idő alatt sem volt nehéz megérteni, miért is szerette ezt a várost annyira a költő. (bővebben...)

Erdély - Hamarosan!


Szlovákia


A Felvidék csodás tájain

Sok-sok évvel ezelőtt az első külföldi utam alkalmával a Felvidéken jártam. Buszos túránk során a magyar határtól egészen Szlovákia szívéig, a Magas Tátráig hatoltunk, olyan természet és ember alkotta szépségeket hagyva magunk mögött, mint a dobsinai jégbarlang vagy éppen a mesés Szepesi vár. (bővebben...)

Csodálatos Kassa!

Egy szeptemberi napon gondoltunk egyet és ellátogattunk szlovák szomszédainkhoz, egy olyan városba, amely néhány évtizeddel ezelőtt még hazánkhoz tartozott. Kassa, azaz Kosice, amely nem véletlenül kapta meg a 2013-as év Európa Kulturális Fővárosa címet, mindössze 20 km-re található a magyar határtól, így vonattal is könnyen megközelíthető. (bővebben...)

Kirándulás Pozsonyba

Pozsonyban eddig csak átutazóban jártunk, átsuhantunk a Duna fölött átívelő hídon és távolról néztük, hogyan magasodik a város fölé az impozáns, négyszögletű vár. Már ekkor eldöntöttük, egyszer majd közelebbről is szemügyre vesszük a szlovák fővárost. (bővebben...)

Szlovénia


Szlovénia csodái - Avagy a földi paradicsom a szomszédban van

Annak ellenére, hogy nem kell hozzá túl messzire utaznunk, eddig csupán az útikönyvekből ismertem. Tudtam, hogy viszonylag kis méretéhez képest számtalan természeti csodával rendelkezik, van hófödte hegycsúcsa, festői tengerpartja és számtalan bájos városa - egyszóval mindene, amire egy kíváncsi utazónak és pihenni vágyónak szüksége van. Sokat vártam rá, de előző héten végre személyesen is meggyőződhettem Szlovénia szépségéről. (bővebben...)

Tunézia


Ahol csoda vár Rád! Végigjártuk Tunézia legszebb helyeit

Tunéziát látni kell! Ez az első gondolat, ami eszembe jut arról a 6 napról, amit ebben a csodás észak-afrikai országban töltöttem. Különösen azoknak ajánlom, akik még soha nem jártak Európán kívül, de szeretnének megismerkedni az egzotikus tájakkal. Egy kicsit arab, egy kicsit afrikai és egy kicsit európai… tökéletes hely a feltöltődésre! (bővebben...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése